Két méter hallgatás
köztünk az árok;
lyukas ingemben
szívemig látszok.
Testem széjjelszórva
-éjben szalmazsákok-
leégett telihold
udvarában állok.
Mandulás két szemem
fogyó aranyába'
meglátszik szétosztott
mosolyom hiánya.
Úgy vagyok, mint a kő-
el kell, hogy dobjanak.
Vigasznak túl kevés,
támasznak ingatag.
/Dienes Eszter: Éjben szalmazsákok/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése