A Marlenka valójában egy édes, mézes, pihe-puha lágy örmény süti lenne, ezért a fülszöveg elolvasása után nem is értettem, miért ez a címe a kötetnek. Finy Petra tollából korábban csak mesekönyvekhez volt szerencsém, ami arra azért jó volt, hogy tudjam, egy olyan írónővel lesz dolgom, aki szeret az ember lelkére hatni aképpen, hogy gyönyörűen tud játszani a szavakkal.
"Marlenka imádja a nárciszt. Nem csak a virágot. Bár már három felnőtt gyereke van, vonzza magához a narcisztikus személyiségeket, és gyenge ahhoz, hogy ellenálljon nekik. De vajon miért viselkednek furcsán Marlenka felnőtt gyermekei? Miért tör az asszonyra rosszullét a Városmajor egyes pontjain? Az 1944 telén a városrészben történt tragikus események Marlenka családjának több nemzedékére kihatnak. A gyógyuláshoz pedig több nemzedéknyi idő szükséges." - írja a fülszöveg.
Ami ezúttal teljesen korrekt, Marlenka történetében ugyanis nincs semmi szirupos, semmi édes. Főként úgy nem, hogy az egész életében elnyomás alatt történő személyiség fejlődését nem ildomos összetéveszteni az ember identitásából fakadó természet adta lágysággal, jósággal.
Családregény ez a javából, egy történet, melynek szereplői által kiderül, ki milyen terhet cipel magával a felmenői óta, és által; olyan súlyokat, amelyek végül olyanná formálták őt, amilyen. A regény akár valamennyi szereplőjének bőrébe bele tudjuk magunkat képzelni, Finy Petra karakterábrázolásban nem a cikornyásság embere, eszközei egyszerűek, többnyire a cselekmény erejével él. Marlenka az örök áldozat. Soha nem mond nemet, nem ellenkezik, nem lázad fel, igazából teljesen passzív, mire megismerjük, már idős nő, aki valójában nem is részese saját életének. Személyében rajzolódik ki a legjobban, mennyire meghatározzák a személyiségünket, cselekedeteinket azok a dolgot, melyeket közvetetten éltünk csak meg, s amelyeket akár generációk óta hordozunk magunkkal. A könyv így válik egy tökéletes családállítás mintájává, hiszen sorsunkra nemcsak azok az események hatnak, amiket tudatosan átéltünk, de azok is, amelyeket felmenőink tapasztaltak meg.
Voltál már úgy, hogy bizonyos helyzetben rád szóltak: "Istenem, most tiszta apád voltál!"? Vagy: "Na, ez most teljesen olyan volt, mintha anyád mondta volna." Vagy észrevetted, hogy ugyanolyan mozdulattal gyúrod a tésztát, mint nagymamád? Esetleg évtizedek óta játszol futárt, ha bármilyen programra közösen mentek, hogy elfuvarozd a szüleidet, pedig simán megtehetnék, hogy mennek külön, vagy busszal vagy bárhogy? Ezek a megfelelési kényszerek, és szerencsére az elhagyásukból eredő tanulságok is tükröt mutatnak elénk Marlenkának és Finy Petrának köszönhetően, leginkább azért, hogyan ne csináljuk. Vagy ha már csináltuk, miért ne csináljuk tovább.
Ami miatt nagyon szerettem még Finy Petrát olvasni, az a szóhasználata és a természettel párhuzamot szőtt metaforái voltak. Általuk még a nyilasok borzalmai is olvashatókká váltak, kicsit mesevilággá, meseszerűvé enyhülnek a szereplői által megélt rettenetek. Érdekes, mert sehol máshol nem találkoztam még ezzel a jelenséggel, minden egyes hasonlat mélyíti az empátiát, hat az érzelmi intelligenciára és nem utolsó sorban nagy gyönyörűség elveszni bennük.
A könyvet az Athenaeum kiadó jóvoltából olvastam, 244 oldalon. Megjelenés éve: 2019.
A kötetet kedvezményesen ITT tudod megvenni.
Ami ezúttal teljesen korrekt, Marlenka történetében ugyanis nincs semmi szirupos, semmi édes. Főként úgy nem, hogy az egész életében elnyomás alatt történő személyiség fejlődését nem ildomos összetéveszteni az ember identitásából fakadó természet adta lágysággal, jósággal.
Családregény ez a javából, egy történet, melynek szereplői által kiderül, ki milyen terhet cipel magával a felmenői óta, és által; olyan súlyokat, amelyek végül olyanná formálták őt, amilyen. A regény akár valamennyi szereplőjének bőrébe bele tudjuk magunkat képzelni, Finy Petra karakterábrázolásban nem a cikornyásság embere, eszközei egyszerűek, többnyire a cselekmény erejével él. Marlenka az örök áldozat. Soha nem mond nemet, nem ellenkezik, nem lázad fel, igazából teljesen passzív, mire megismerjük, már idős nő, aki valójában nem is részese saját életének. Személyében rajzolódik ki a legjobban, mennyire meghatározzák a személyiségünket, cselekedeteinket azok a dolgot, melyeket közvetetten éltünk csak meg, s amelyeket akár generációk óta hordozunk magunkkal. A könyv így válik egy tökéletes családállítás mintájává, hiszen sorsunkra nemcsak azok az események hatnak, amiket tudatosan átéltünk, de azok is, amelyeket felmenőink tapasztaltak meg.
"Tisztában volt azzal, hogy genetikai szempontból nem örökölte a happy endet."Itt el is hangzik a regény kulcsmondata, amely ismerve Marlenka és gyermekei, valamint a többi szereplő sorosának történetét, azt kell, hogy mondjam, teljesen indokolt állítás. Marlenka életének sztoriján kívül adott egy idős öregúr története is, illetve egy agresszív bandavezéré, aki Marlenkát és családját tartja rettegésben, valamint kapunk egy külső szemlélőt is, egy elhunytat, akivel váltott szemszögből fejtjük fel aztán a történteket. Óh igen, felfejtés! Végig a könyv olvasásakor olyan érzésem volt, hogy ha asszociálnom kellene valamire a könyvről -amit egyébként gyakran játszok-, akkor egy színes, kézzel készített patchwork takarót képzelnék el, melynek kockái, egy-egy darabjai lennének ennek a szomorú-nyomasztó, mégis végtelenül szép családtörténetnek.
Ami miatt nagyon szerettem még Finy Petrát olvasni, az a szóhasználata és a természettel párhuzamot szőtt metaforái voltak. Általuk még a nyilasok borzalmai is olvashatókká váltak, kicsit mesevilággá, meseszerűvé enyhülnek a szereplői által megélt rettenetek. Érdekes, mert sehol máshol nem találkoztam még ezzel a jelenséggel, minden egyes hasonlat mélyíti az empátiát, hat az érzelmi intelligenciára és nem utolsó sorban nagy gyönyörűség elveszni bennük.
"Szemébe a szomorúság felhői olyan gyorsan úsztak be, mintha soha nem lett volna arrafelé napsütés."
"Szentjánosbogarak fényébe belesétálni, és hagyni, hogy felkapcsolják a mosolyunkban a villanyt."A költőisége is egyedülálló tehát, az pedig külön csemege, hogy ezt egy fejlődésregényen, egy tanmesén keresztül kapjuk meg. Számomra mégis a fent már említett, érzelmekre hatni tudó, beleérző képességet aktivizáló volta miatt lett ötcsillagos. Egyaránt jellemző rá a kommunikációs nyitottság a másik ember iránt, melynek segítségével rezonálni tudunk a szereplők érzelmi állapotaira, szimpatizálni a másikkal, nem a szó hagyományos, hanem az érzelmek átragadásának értelmében. Az olvasottak tudatosításának végeredménye pedig mélyreható átélés, beolvadás a másikba. Könyvben, leírtak által ez a folyamat pedig olyan ritka, mint a fehér holló. Gyógyír ez a kis kötet, finom orvosság, ami villámgyorsan a lelki sebekre hat.
A könyvet az Athenaeum kiadó jóvoltából olvastam, 244 oldalon. Megjelenés éve: 2019.
A kötetet kedvezményesen ITT tudod megvenni.
