2017. december 31., vasárnap

Apró évértékelés - 2017 olvasmányokban (is)

Idén először:

- sportoltam végig megszakítás nélkül az egész évet
- vettem részt versszínházi előadáson
- kaptam influenza elleni védőoltást
- adtam vért egy kolléganőm kislányának
- lettem anyakönyvvezető
- kommunikáltam egy süketnémával
- ittam mézeskalácslikőrt
- próbáltam ki a HIIT edzést
- festettem világosabbra hajam
- jártam Nőtincsen
- nem ettem nyársalós kenyeret
- kaptam keresztény ékszert
- olvastam Allende-t.

2017 olvasmányokban 140 könyvet és 41196 oldalt jelentett.
Az év TOP 10 olvasmánya, sorrend nélkül:



Isabel Allende: Maya naplója
Francine Rivers: Megváltó szeretet
Pachmann Péter: Misu háborúja
Marina Lewycka: Ragadunk
Szőcs Henriett: A török brigadéros
John Banville: A tenger
Emery Lord: Amikor összeütköztünk
Sarah Andersen: Felnőni kiábrándító
Pusztai Andrea: A zöld szemű kígyó
Blake Crouch: Sötét anyag


2017. december 28., csütörtök

Amikor összeütköztünk

Néha, amikor egy nehéz időszakon, vagy olvasmányon vagyok túl, gyakran nyúlok YA irodalomhoz lazításként, valami könnyűre vágyva. Hát Emery Lord könyvétől sok mindent kaptam, de ezt pont nem.



Az Amikor összeütköztünk két fiatal története, akiket nem hordozott a tenyerén az élet, mégis ízig-vérig mai tinik és jobban már nem is különbözhetnének egymástól. Jonah gyökerei a kisvároshoz kötik, ahol nagy számú családjával mindig is élt, csendes, megbízható srác, aki mindig segít, helyt áll a suliban és besegít az elhunyt apja éttermében is. Vivi élete örök mozgás van, egy festőművész anyával, apa nélkül, egy szünidőnyi időre érkezik a kisvárosba, ahol Jonah is él. A lány extrovertált, kreatív, az egész világ egy nagy kaland, egy végtelenre bővíthető játék a számára. 
Ez a romantikus kortárs kötet a felnőttkor küszöbén álló, de már így is több életnyi tapasztalatot magával hurcoló két ember szívfacsaró sztorija. Jonah személyében megismerhetjük egy nagy család középső gyermekét, aki két idősebb testvérével tizenévesként neveli kisebb tesóit édesapjuk halála és édesanyjuk összeomlása után. Vivi egy mesés, káprázatos, színes csaj, aki körül folyton vibrál a levegő és személyével megtelik a tér, és akiben az írónő a mániás depressziót jelenítette meg, egy olyan mentális betegséget, amelyről igen keveset beszélünk. Vivinek megtetszik Jonah külseje, és az, hogy olyan "normális", Jonah pedig megtetszik Vivi külseje és az, hogy olyan nem normális. Eddig érthető, nem? :)

"Lehet, hogy a következő életemben hullám leszek az óceánban, te pedig hegy leszel, és sok-sok éven át súroljuk-nyaldossuk egymást. Te fájdalmas lassúsággal fogsz vetődni, vagy mit csinálni, én meg hol zúgva csapódom beléd, hol gyengéden cirógatom az oldaladat. Ez ránk vallana, nem?"

Mivel teljesen, és tökéletesen kiegészítik egymást, persze teljesen beleszerelmesednek egymásba, de ahogyan haladunk előre a történetben, úgy válik egyre nyilvánvalóbbá, nem egy happy ending felé haladunk.
Rendkívül jó ötlet volt az írónőtől a fejezetenkénti váltott szemszög alkalmazása, így teljesen beleláthattunk mind Jonah, mind Vivi gondolataiba, reakcióikba; átélhettük mennyire szükségük van a másik nyitottságára/stabilitására, egymásra. Kiváló a karakterek ábrázolása, de mindezen túl, valahogy lehelet finoman sikerült bemutatni a kettejük közti szerelmi szálat és Vivi problémáit. Apró utalásokkal, rezdülésekkel következtethetünk csak arra, hogy a női főhőssel valami nincs, vagy legalábbis nem volt rendben, és történt a múltban valami, ami elől Vivi végül is, a tengerparti kisvárosba menekült. Jonah pedig a Vivi által kibocsátott napsugarakba és a bolondos fürtjei közé menekül, mert ugyanannyira szüksége van a pozitív szemléletére és életigenlésére, mint Vivinek az ő megbízhatóságára, arra, hogy biztos pontot jelent neki a káoszban. Aztán persze elkerülhetetlenül bekövetkezik Vivi összeomlása, és kettejük történetének fordulópontja.
Bár ez egyáltalán nm egy tipikus tini love story, mégis kézzelfogható benne az első igazi szerelem grandiózussága, az az őszinteség, kitárulkozás és önfeláldozás, ami lassan-lassan aztán veszít az intenzitásából.

"– Kérdezhetek tőled valamit? – Bármit kérdezhetsz tőlem, Jonah. Tudtam, hogy megnyílik, ha kettesben leszünk, és csöndben maradok, ameddig kell. Így aztán csak rugdosom a sarkammal az ereszcsatornát, és örömmel várok. Megborzolja a csodaszép haját az óceán felől fújó szél, mintha a hidegfront ismerné az összes malac gondolatomat, és kiaknázná őket a maga örömére. Annyira bolondulok Jonah dús, majdnem göndör fürtjeiért, hogy már a légköri áramlatok is tudnak róla."

Végtelenül tetszett a regényben Vivi életszemlélete, aki minden pillanatból megpróbálja kihozni a legjobbat és megélni azt. Szerettem, ahogy jelet hagyott maga után a világban, és ahogyan ők ketten felnőnek és egy nyár alatt "kinövik" egymást. Mert mindezek ellenére tudtak szépen és okosan szeretni. Ez pedig ritka kincs.

"Kell egy kis idő, hogy észrevegyem a kép alsó sarkába festett aprócska betűket. De igazából tudtam, hogy ott lesznek, ahogy azt is tudom, hogy „majd egyszer” ott lesznek a világ minden pontján. Itt járt Vivi."

***
 "Mindketten tudjuk, hogy beégett a szívembe három rövidke szó: Itt járt Jonah."



2017. december 23., szombat

Mágia - Márai Sándor

Azt hiszem nem ez a novelláskötet Márai legjobbja (legalábbis az általam olvasottak közül bizonyosan nem), de mégis annyira ő, hogy nem lehet nem rajongani érte. Egyébként a cím és a címadó novella telitalálat, mert amit Márai tud, az tényleg mágia. Nem tudnám megfogalmazni, szavakba önteni, elmagyarázni, hogy miért, mégis mikor olvasom (vagy hallgatom, mint éppen most, Mácsai Pál előadásában, aki ezennel be is lopta magát a szívembe) úgy érzem: igen, ez az, így van, tényleg ez valahol a mindennapi „igazság”. 



Emberi folyamatokat Márai számomra utánozhatatlanul, egy agysebész precizitásával mér fel és ábrázol; gyakran három mondattal egész évek alatt kialakult sorsokat, helyzeteket tár fel. Mondom: Mágia. S ha ez mágia, akkor egészen bizonyos, hogy inkább Márai a mágus, mint az ezoterikus közhelygyáros Coelho.

"..elmondok én neked valamit, amiről még soha nem beszéltem. Egy időben azt hittem tudok írni erről, de aztán mindig meghőköltem, volt valami félelmetes ebben a felfedezésben, olyasféle volt, mint mikor valaki egy újfajta málnaszörp keverési titkát keresi és aztán váratlanul, mellékesen feltalálja a nitroglicerint. (…)
Egyszóval felfedeztem, hogy az írás, mágia. Ne bámulj ilyen riadtan és hitetlenül. Nem hibbantam meg, legalábbis nem jobban, mint szükséges ahhoz, hogy az ember megértse és tökéletesen átlássa s aztán elviselje az életet. Mi a mágia? Hát igézet. Varázslat. Keverék szóból, álomból, jelképből, érzésből; keverék, bűvös jegyek egyvelege, melynek visszaható ereje van az életre. Éppen úgy, ahogy az életnek visszaható szóalkotó, jelkép-elevenítő ereje is van. Az élet nem csak anyagot és energiát termel szünetlenül, hanem álmot és jelzőt is, továbbá szent számokat, melyeknek önmagukban van csak értelmük, szavakat, melyek értéktelenek egy gyárban vagy egy irodában, de sorsdöntően alakítanak egy életet, egy jellemet… Az írás varázslat, ha nem tudnád.
Ezenfelül természetesen más is. Mesterséges is, gyakorlat, nevelés, önkívület, derű, szórakozás, készség a nagyságra, a dagályra, az élet kóros önkívületének kifejezése, valami kongó és hörgő s ugyanakkor valami egészen szűkszavú, csendes és végzetes, mint mikor valaki a vérpadon azt mondja: „Igen” vagy: „Tessék”. Ez mind az írás, együttesen. Semmit sem tudnak az emberek az írásról. Vesznek egy könyvet, néhány hatosért, elolvassák és megállapítják, hogy „tetszik” vagy „nem tetszik”, elmondják, hogy érdekes volt az új könyv vagy megható vagy — egyszerű, de igaz szóval — szép… Nem tudják, nem is tudhatják, mi van mögötte, miféle anyagból készült, s mifajta varázslat az, mely írót és írást egybefűz az élettel, a kifejezés millió esélyét hozzáigazítja az élet millió esélyéhez, nem tudják, milyen sorsszerű író és könyv számára mindaz, ami a téma körül van, lappang, ólálkodik, s néha előtör és megelevenedik. Én sem tudtam, sokáig. Most már gyanítok valamit. Elmondjam…?" 
Ugye? Én nagyon szeretem mikor elmondja…