*NYOMOKBAN SPOILERT TARTALMAZHAT*
Az egész dolog apropója, hogy a napokban olvastam
V. Woolf Orlandoját, kissé úgy, mint akit fejbe kólintottak. Nagyon ambivalens érzéseim voltak a regény olvasása közben, szinte ugyanolyan arányban csodálkoztam rá, hogy mennyire zseniális, mint amennyit bosszankodtam, "akkor most mi van?!" felkiáltásokkal.
Mondjuk ki őszintén, azért okoz némi zavart a fejben, ha a regény elején a főszereplő egy fiatal arisztokrata férfi, aki egy orosz nőbe szerelmes, majd minden különösebb átmenet nélkül törökországi nagykövetsége alatt nővé változik. De ezután jön a legkedvencebb, Orlandot négyszáz éven át kísérhetjük figyelemmel és a regény befejeztével 36 éves korában búcsúzunk el tőle.
Elszakadva a realitásoktól és hagyva magam sodródni e varázsos, félőrült, mese-való folyamával, végül is nagyon pozitív élménnyel lettem gazdagabb. Örülök, hogy belevágtam és be is fejeztem (bár számtalanszor megfordult a fejemben, hogy hagyom a csudába), mert egy olyan világba tudtam bekukucskálni, ami eddig számomra rejtve maradt. Érdekes és izgalmas új tapasztalat volt. Az ajtót azért mindenesetre, gondosan becsuktam magam után egy időre :)
Aztán kíváncsiságomnak engedve, elkezdtem utánaolvasgatni Woolf-nak és Orlando-ja körülményeinek, s rájöttem, hogy így utólag sokkal "emészthetőbb" a 90%-ban átvitt értelmű mondanivaló. Mondhatjuk úgy is, hogy a világirodalom egyik leghíresebb leszbikusának regényéhez az élettörténete ad kulcsot.
Nos hát kezdjük ott, hogy Orlandót az írónő szerelméről Vita Sackvile-Westről mintázta. Az a tény, hogy mindkét hölgy házasságban élt, ne tévesszen meg senkit; Woolf saját bevallása szerint, férje Leonard iránt fizikálisan képtelen volt érezni bárit is: " Amikor néhány napja megcsókoltál, nem éreztem többet, mint egy kő."
Mégis, több, mint becsülendő, az a fajta önmaga által vállalt cölibátus, -már ha lehet így fogalmazni-, amit Leonard Woolf Virginiával vett a nyakába. Ez a veszély nem fenyegette Vita férjét, aki viszont közismerten biszexuális volt.
Vita Sackville-West első fotója teljesen meggyőzött arról, hogy ő Orlando. Külsejét tekintve valóban egy androgén egyén, a mai köznyelv nagy valószínűséggel nemes egyszerűséggel le" transzvesztitázná".
Íme:
Vita-t leginkább költő, regényíró, trend-alapító, kertész és leszbikus-szerető címkékkel jellemezhetnénk. A 20. század eme különc ikonja, már világra jöttének körülményeivel is kavar némi port maga körül, a híres spanyol táncos, Pepito unokája, aki igencsak bensőségesre sikeredett kapcsolatot ápolt a 2. Lord Sackville-el, Lionel Sackville West-el. Igen ám, de lányuk, Victoria a saját unokatestvéréhez ment feleségül (Lionel Edward-hoz), s az ő produktumuk lett a kis Vita. Jujj.
A legkisebb Sackville-West-et anyja után a Victoria névre keresztelték, de megkülönböztetvén őket egymástól, a lánykát "Vita"-nak becézik. Vita, angol arisztokrata család sarja lévén kiváltságos nevelésben -is- részesül lány létére, bár ez a tény későbbiekben, apja halálakor, az öröklési kérdésekben gondot okoz. (S akkor megint az Orlando-nál tartunk...)
A Sackville-West rezidencia:
Na ugye, hogy az Orlando-t olvasva is pont így képzelted? :)
Vita költészet iránti rajongása már gyermekkorában kezdődött, majd 17 évesen megjelenik első kötete a Chatterton, amelyet számos követ még, továbbá tizenhárom regény, több életrajzi és történelmi munka társaságában. Nemcsak természetével, hanem külsejével is kitűnt kora tömegéből, extravagáns ruhái, magas alkata (több, mint hat láb volt tehát 1.80-tól magasabb) igencsak felhívta magára a figyelmet. Ráadásul ő volt az első, aki feltűnő színekkel festeni kezdte a körmét :)
Aztán a 21 éves Őkülöncsége hozzámegy Nigel Nicholshoz, és házasságukat még az az aprócska tény sem befolyásolja, hogy Nigel saját neméhez is vonzódik csakúgy, mint Vita, sőt még két fiuk is születik, Nigel és Benedict. A házaspár mintegy külső tagja a Bloomsbury Csoportnak, akik a viktoriánus szigorú erkölcsnek cseppet sem megfelelve, szabad gondolkodókként tömörültek össze. A társaságnak természetesen Virginia Woolf is tagja volt, de fellelhető itt Keynes közgazdász is.
Vita-t romantikus kapcsolat -megszámlálhatatlan leszbikus szeretőjének ellenére- egyedül csak Virginiához kötötte, a '20-as évek végén. Az Orlando-t aztán fia, Nigel a "leghosszabb és legszebb szerelmes levél az irodalomban" -nak nevezi, mintegy definiálva kettejük kapcsolatát.
Vita 1962-ben csaknem remeteként halt meg, kedvteléseinek: a kertészkedésnek és az írásnak szentelve magát.
Jajj, hogy el ne felejtsem! Kettejük regényében rövid időre két magyar is feltűnik, az egyik Laub majd később László Fülöp Elek, vagyis Philip de László festőművész és Békássy Éva írónő.
László Fülöp Elek Budapesten Lotz és Székely Bertalan tanítványaként még Laub, majd angolhonba vándorol és válik állampolgárrá László néven. Akadémikus stílusa egészen a Royal Art School tanárságáig viszi, Önarcképe az Uffizziben található. Az utolsó udvari festő készíti el aztán Vita portréját:
Békássy Éva költőnő az ő kalandos életével pedig úgy jött a képbe, hogy levelezésbe kezd Vita-val, aki ezidőtájt testvérének, Ferencnek egyik barátja, s kiadója Woolf. Békássy Kornis gróffal köttetett, majd megromlott házassága után ír 16 oldalt '47-ben West-nek némileg megalázkodva, hogy segítsen neki munkát szerezni és letelepedni Angliában. Néhány levélváltás és bátorító szó után a valós segítségnyújtás elmarad.
Végezetül, nem tudom csak nekem volt-e olyan érzésem, hogy a kevésbé szürreális részeken Oscar Wilde-ot vélek olvasni, de számomra érezhető volt némi párhuzam. Alapjában véve jó ez a viktoriánus Anglia :)
