Mese-mese mátka, pillangós Lesznai madárka

"Mit is írhatnék róla? Lesznai Anna nálam már régi nagy kedvenc, lírikusként is, verselőként is.

Leginkább azért, mert hangulatot varázsol maga köré és körém. Minden mese, gyönyörű világ, ahol minden mindennel összefügg s így van benne s bennem rend. Szépség. Anélkül, hogy sablonos vagy közhelyes lenne.

A szavaknak színe van, a soroknak zamata és illata és soha nem látott tündérkertje. A dolgoknak öröme. Mesélj még Anna, mesélj még!" Magamban mindig ezt kívánom, hiszen egyik kedvenc íróm. S így értem róla a moly-on a Dolgok öröme kötet után.

Nos, sok személyes értékelést megengedtem már magamnak Lesznai Annával kapcsolatban, ezért áttérnék a kicsit hivatalosabb Lesznai ismertetésre, azon belül is művészetére. Még mindig kevesen ismerik ugyanis. Sajnos.

A nő művészi pályája egyedülálló a század elején. Nem csatlakozik egyik irányzathoz sem, de kapcsolatot tart minden haladó szellemi mozgalommal. /Aki olvasta a Kezdetben volt a kert-et, az most vonhat egy igen erős egyenlőségjelet Lizó és Anna közé :)/

A férfivilágban kevés nőtársával együtt egy igazi művészeti 'homo universalis', hiszen egyedi ez a pálya abban is, hogy költőnek, festőnek, iparművésznek és írónak egyaránt sikeres. Azok közé a ritka művészek közé tartozott, akiket nemcsak ösztönösen, hanem teoretikus úton is érdekelt a művészet. Egyaránt otthonosan mozgott a Nyugatosok és a Nyolcak körében, a Huszadik Század szociológusai között, a legszínvonalasabb filozófusok vasárnapi társaságában, és rokonszenvezett Kassák avantgárd törekvéseivel is. Egy páratlanul nyitott szellem, aki minden értéket képes volt befogadni.

Lírikusként kezdte, első verseinek borongós hangulata, főleg későbbi verseinek hangjának ismeretében: még nem az övé. Inkább a századvég trendjére hajaz. Vágylíra. A természeti és mese-mítosz ősi azonosságának megsejtése viszont már itt is teljesen az övé s végig az is marad. Tele van ennél a nőnél minden mesemotívumokkal, de meseszerű az idő és a tér is nála. Ezért ha Lesznait meg akarjuk ismerni, tisztába kell lenni a mese fogalmával is.

A mesének alapja a mesei látás, a mesehit az emberiség legősibb tudatformáinak egyike. Ezért lehet, hogy a térben egymástól legtávolabb élő népek és az időben legtávolabbra nyúló korok meséiben is sok az azonos motívum. Minden igazi mese összefügg a másikkal, mert mindegyik azonos valóságsíkon játszódik, mely gyökeresen különbözik a tapasztalati valóságtól. Ezt a mesevilágot aki át- és meg tudja élni, az nagyon fogja szeretni Lesznait. Szerintem.

Az, hogy a mesébe bele lehet temetkezni, mindent át lehet értékelni, vagy mondjuk úgy varázsolni, Annánál mélyebb értelmet kap. A magyar századfordulón, az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó szakaszában valóban fellazult az addig szilárdnak hitt valóság; a felszínen megmaradtak a régi formák, de alatta ott kavarogtak azok az erők, mely nemsokára kifordították sarkaiból a régi világot.

A valóságnak ez a megingása természetesen Lesznai Anna saját kis világában is tükröződött. Abban a felvidéki faluban, ahol édesapja birtokán, egy kastélynak nevezett egyszintes barokk épületben és a hozzá tartozó hatalmas parkban gyerekkorát töltötte. A kastélyt és a birtokot Lesznai zsidó, orvos nagyapja szerezte, aki nagy vagyonnal bírt Zemplén megyében. Halála után a vagyonon és a tekintélyen kívül nagy adag függetlenségi magyar érzést is hagyott a fiára, Moscovitz Gézára. Az öreg kezdő orvos korában Sátoraljaújhelyen megosztotta rendelőjét egy fiatal ügyvéddel, Kossuth Lajossal. A köztiszteletben álló orvos az Andrássy grófok bizalmát is elnyerte, és mikor id. Andrássy Gyula miniszterelnök lett, zempléni előnévvel magyar nemességet is kapott. Fia karrierje együtt indult ifj. Andrássy Gyuláéval. Rövid közéleti pályája Andrássy mellett egész életére meghatározta Lesznai apjának politikai állásfoglalását, ellenzékiségét, Tisza iránti gyűlöletét. A közszerepléstől azonban korán visszavonult Alsó-Körtvélyesre, Zemplén megyei birtokára.

A vidéket nagyon szegény szlovák parasztok lakták, a szegény nép tudatában középkori sötétség uralkodott babonákkal, hiedelmekkel. Csoda, ha a kislány Lesznai mesealakokat, és mindenféle képezeltbeli figurákat vélt látni maga körül? :)

A falu plébánosa gyakori vendég volt a háznál, ő lett tanítja a kis Moscovitz Amáliának, aki a szomszéd falu, Leszna után vette fel később művésznevét. A látszólag vidám kislány magányos, kívülállónak érzi magát és mindeközben fél. Csendőrök, betegségek, dzsentri-lázadozások, babonák uralják a falut, anyagi szerencsétlenségek is veszélyeztetik a kislány édenét. "Nálunk, Liszkán (Körtvélyes neve önéletrajzi írásaiban) olyan, mintha ezer éve volnánk egy tündérkertben, ahol mindig vasárnap van. De ha egy gonosz boszorka ránk eresztené a hétfőt, akkor el muszájna menekülni innét. Ezért mindig féltem is Liszkát, amióta csak emlékszem, még evés közben is eszembe jut. Ha nem kellene félni, én volnék a legboldogabb lány a világon." A félelem ellen mi más valós menedék maradhat a kislánykának, mint a kert.

/Aki nem olvasta még a Kezdetben volt a kert-et, az csak saját felelősségére olvassa tovább. :)/

A kert a maga titokzatosságával az egyetlen olyan hely volt, ahol a kis Anna gyermeki magánya feloldódott, mert a titkokat sorra meg lehetett fejteni. A természet rendje megbízható, és csodákat tesz, ami elbűvöli a kislányt. A kert a saját birodalma volt, melyen képzelete mágiájával uralkodhatott. Elvarázsolhatta, és ekkor csodás mesevilág támadhatott a fák és virágok helyén, mely megvédte a külső valós világ félelmetes káoszától. "Lizó (saját regénybeli neve) markában egy egész falu bújt el. Kis kunyhók, kastély, piros templomtorony, olyan, mint a liszkai, de szebb. És egy kis Lizó is, aki egészen olyan, mint Lizó, de sohase fél: ez volt a legjobb pajtása. Persze ha kinyitotta a markát, mind eltűntek: de ha becsukta, megint ott voltak! Ha ez ember kislány, fél, amikor a dolgok megváltoznak: a képek a falon forgatják a szemüket, az orruk betörött, mint Csicsavszki bácsié. A kislány fél, de ha tündér, már nem kell félnie: Lizó pedig tündér volt."

A kert Lesznai Anna költészetében egy belső valóságnak a rávetítése a természetre. A mesekert a lélek és a természet azonosulása, de nem úgy, hogy a költő egyéni hangulatai, örömei, bánatai vetülnek ki a természetre, hanem úgy, hogy ebből az azonosulásból egy öntörvényű világ jön létre, melyben még a költő szubjektivitása is feloldódni, megszűnni látszik. Ez a természetlátás, érzés Lesznai lírájának legnagyobb újsága, senkihez nem hasonlítható eredetisége. "A mesében szép egymásmellettben,egy nívón vannak a dolgok" -írja egy 1918-as cikkében.

A személyiségnek ez a teljes feloldódása vagy a szerelmi egyesülésben, vagy a mindenséggel való azonosulás útján képzelhető el. Eggyé válni minden élő és élettelen létezővel:

"Tér nincs köztetek s köztem: világ gyümölcsei, dolgok,

Tér nincs, viszony nincs, csak boldog egymáshoz érés."

/Dolgok öröme, 1918./

Az azonosulás nyelvi síkon is követhető a jelzői révén: lúdbőrző ág, hazatérő hold, karcsú karú juhar, stb. A lelki jelenségeknek ugyanakkor természeti tulajdonságaik vannak: pl. "szivárvány íve a kéjnek". Hát nem csodálatos? Egészen bele lehet veszni....

Első pillantásra szerelem-filozófiája nem jellemzően nőies: a szerelem nála a pillanatok nyoszolyáján nyeri el öröklétét. A kiapadhatatlan, csillapíthatatlan szerelmi vágy ilyen erotikától mentes, szinte egzakt megvallása sem vall asszonyköltőre, lélekre:

"Miért is van csak két karom,

Én a százkezű Indra Isten

Ölelő kéjét akarom."

/Ma is/

Sokszor Adyra emlékeztet:

"Sohse lesznek eggyé, kik ketten

Indultak egykor rejtelmes úton.

Kereső testük sűrű homályban

Véresen veri falát a létnek."

/Levél/

Vagy abban is Adyval ért egyet, hogy a legnagyobb bűn keveset szeretni, s vágy és beteljesedés között hányódva ő is örökké magányos.

"...Sebzett lelkem a nyarakból kiválott

Most talpig saját fájdalomban állok."

/Ébredés/

Első kötete 1909-ben még határozatlanul és kiforratlanul jeleníti meg a kert mesevilágát, az otthon utáni nosztalgiát, a kötet címe is ez: hazajáró versek. Kritikai fogadtatása egyöntetűen pozitív, Ady (akinek egyik kötetét Lesznai a későbbiekben illusztrálja is majd) a Huszadik Század-ban így ír róla: "Embersége, emberi bátorsága egy asszonynak, aki már nemcsak úgy csinálja, de úgy is érzi az életet a maga asszonyi ereje szerint, mint mi."

Hát eddig tart a kert mesevilága, és a dolgok öröme, mert ezután teljesen más szakasz kezdődik a valóság borzalmaival, az élet megpróbáltatásaival.

A Dolgok öröme kötetet a Szépirodalmi kiadótól olvastam 206 oldalon.

Kedvenc idézet a könyvből:

"Mért oly hosszú az út a szivtől a szájig

Hogy lüktető lelkem sohasem jut odáig!

Hogy a mindenségtől úgy el vagyon zárva

Csendes békés szerrel nem jut napvilágra!

- Életemnek fáját erősen rázzátok

Hadd húlljon gyümölcse ujjongva reátok - 

És mint dió burka - ha hull napos ágról

Repedjen meg szívem a nagy boldogástól!

Törjétek fel zárát az "én" "álmodásnak"

Hogy elepedt lelkem odadhassam másnak - 

Másnak másnak másnak - ki megváltja tőlem

Ki mint húrból hangot kicsalja belőlem - 

Ki valóra váltja - megitatja vérrel

S megéteti könnyes szerelem kenyérrel.!"

/Mért oly hosszú/