Feldmár mesél...

"Az, hogy én megértelek téged, azt jelenti, hogy beskatulyázlak a már meglévő gondolataimba. Az én szókincsemmel, az én gondolataimmal gondolom, hogy te tulajdonképpen olyan vagy, mint én. De lehetséges, hogy még a színek, amiket te látsz, azok sem ugyanazok a színek, amiket én látok. Vagy az érzelmeknek, amiket te érzel, semmi közük nincs azokhoz az érzelmekhez, amiket én érzek. Tehát arra rájönni, hogy a másik az annyira másik, hogy soha a büdös életben nem fogom megismerni, nagyon megrázó felfedezés. De szerintem igaz.
El kell fogadni, hogy rettenetesen egyedül vagyok. Soha senkinek nem lesz az a tapasztalata, ami az enyém. Ha valakihez hozzáérek, megérintem, soha nem fogom tudni, hogy ő mit érez. Soha. És senki nem fogja tudni, hogy én mit érzek, mit gondolok, hogy nekem milyen a világ.
Szimbólumokkal kommunikálunk, és ezek a szimbólumok nagyon keveset mondanak a valóságról. Nekem van egy valóságom, nektek van egy valóságotok, ahányan itt vagytok, és lehetetlen, hogy én valaha is megértsem a ti valóságotokat. Olyan nincs. Remélem, hogy ezt most megbeszéltük, és soha többé senki nem próbál megérteni senki mást."