Tegnap, november 18-án volt 117 éve, hogy a nők egyetemi tanulmányait az 1895. évi Királyi Rezolúció lehetővé tette. Minden nőnek, aki egyetemi tanulmányokat óhajtott folytatni, ilyen értelmű kérvényt kellett benyújtania a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumhoz. Az érettségi bizonyítvány alapfeltétel volt. Több, mint 50 évnek kellett eltelnie az első csatározásoktól a határozat elfogadásáig és még egyszer 50 évnek addig, amíg minden világi egyetemi kar megnyílt a nők előtt.
Az intézkedést másfél évtized késéssel hozták, összehasonlítva a világ sok más országával (Londonban 1878-tól, Párizsban 1888-tól, Svédországban 1873-tól, Dániában 1875-től, Olaszországban 1875-től, Hollandiában 1878-tól, Belgiumban 1882-től járhattak nők egyetemre), de akkor országos szinten és nem egyetemenként és tartományonként eltérően, mint sok más országban. A korszak kulturális és oktatási kérdéseinek szabályozására hazánkban az osztrák fejlődés mindig jelentős hatással volt. A Monarchia osztrák részében két évvel később engedélyezték a nők egyetemi tanulmányait, mint Magyarországon. Ezt a recepciót színvonalasnak és némileg megkésettnek lehet tekinteni.
Kísérletek
A kérdés először az 1830-as években vetődött fel, mint a nők általános oktatásának része. Az egyik első vita Kultsár István egy cikke nyomán indult.(Kultsár István (1822): A leánykák házi neveléséről. Hasznos Mulatságok. II.) Ebben ostorozza a leányok hajlamát a felületességre. Válaszként Karacsné Takács Éva -aki író volt és Karacs Teréznek, a nőnevelés egyik magyarországi úttörőjének édesanyja, maga is számos cikket írt a nők tanulásáról és jogairól- írt cikket a Tudományos Gyűjtemény című lapba. Szerinte ahhoz, hogy a lányok a divaton kívül más iránt is érdeklődjenek: „taníttassék leányaitoknak – úgymond a tudományokból annyi, hogy maguk tudjanak gondolkozni, maguk ítélni tetteik jó vagy rossz voltáról.” Szerinte a nők számára is biztosítani kellene a tanulás lehetőségét; akkor a férfiakéhoz hasonló eredményeket érnének el a tudományban: „Ha az asszonyoknak nevelésére olyan kedvező intézetek volnának, mint a férfiakéra, vagy ha nem tartatnék vakmerőségnek, azt mondanám: hogyha az asszonynak a babonás illendőség nem tiltaná a férjfiakat nevelő intézetek boldogításában részesülni, akkor reménylem, több tudományok egészen új színt vennének magokra; kivált a Psychologiára, a Poésisre és a természettudományokra olyan világosság jönne meg, mint Kopernikus és Newton által az ég systémájára nézve. Ha az asszonyi nemnek hasonló pallérozódása lészen a férjfiakkal, akkor meg fogják ezek az ő érdemeik betsét ismerni.”
(Takács Éva (1825): Barátnémhoz írt második levelem ismét nemünk ügyében)
Önmagában az a tény, hogy egy nő cikket írt egy tudományos folyóiratba, felháborodást váltott ki. Az ellenző érvek egy jellemző csoportja szerint: „Az asszonyoknak elég munkát ád az ő eredeti rendeltetésük, úgymint a Magzatok jó nevelése és a ház belső dolgainak jól intézett igazgatása. A pennát bízzák a férjfiakra – A Könyvírók, Critikusok sorába ne törekedjék. Jusson eszébe a páva tollba öltöztetett Szajkó. Nem mind lehet az Anna Schurmannd vagy Stael Asszony, aki elbírja az írói tollat. Elég, ha követheti Corneliát. Ne kössön fegyvert az oldalára, se ne politizáljon: hanem neveljen Gracchusokat a Hazának.” (Az idézett mű a Tudományos Gyűjteményben jelent meg 1824-ben, Mi a pedantizmus? cím alatt, szerzője azonban ismeretlen, írásához csak monogramját adta: K.J.)
A vita során Takács Éva egyik válaszában ezt írta: „Hogy pedig asszonynak ne volna jussa valamely dologról ítéletet kimondani vagy leírni, azt én addig nem hiszem, míg a mennyből jött kirekesztő privilégiumot nem látom.”
Válaszul ellenfelei összeállítottak neki egy „mennyből jött” kirekesztő privilégiumot bibliai idézetekből arra vonatkozólag, hogy „az asszony népek a gyülekezetben hallgassanak”. Végül a folyóirat olyan sok cikket kapott a „nők és a tudomány” témájában, hogy a főszerkesztő, Thaisz Endre, a vitát berekesztette és megígérte, hogy ezeket külön kötetben leközli.(Thaisz Endre (1827): Jelentés a szép Nem jussainak védelmezéséről)
A kötet azonban sohasem jelent meg.
A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Vándorgyűlései, amelyet 1841-ben alapítottak, laza tudományos szervezet volt, amely sohasem rekesztette ki a nőket a részvételből.
A nők közül az első előadást Geöcze Sarolta tartotta „Természettudomány és társadalom” címmel 1892-ben.
A Királyi Magyar Természettudományi Társulatot ugyanabban az évben alapították, mint a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Vándorgyűléseit. Nők 1873-tól lehettek tagjai a Társulatnak. A döntést hosszas vita előzte meg. Nemsokára azonban, már 1872-ben, a Társulat 30. közgyűlésén báró Eötvös József javasolta, hogy az alapszabályokban az egyesületi tagokról szóló részt úgy változtassák meg, hogy a „férfiak” szó helyett „egyének” álljon benne, és így nők is tagjai lehessenek a társulatnak. Szavazáskor a közgyűlés résztvevői közül 40 fő az indítvány ellen, 40 pedig mellette szavazott, így ekkor még az alapszabály változatlan maradt. A következő közgyűlés újratárgyalta a javaslatot, amelyet ezúttal elfogadtak.
A Társulat első 10 női tagja között találjuk Zirzen Jankát (1824–1904), a magyar nőnevelés kiemelkedő alakját.
Indul a mandula
Az első, egyetemi diplomás magyar nő Hugonnay Vilma dr. volt (1847–1922). Ő volt az első nő, akinek cikkei a Királyi Magyar Természettudományi Társulat lapjában megjelentek, s mellesleg róla írta Kertász Erzsébet a Vilma doktorasszony c. regényét.
Zirzen Janka és Hugonnay Vilma elképzelései és céljai nagyon különböző fogadtatásban részesültek a kortársaktól. A teljes életét munkájának szentelő tanárnő -mint köztiszteletben álló különc- figurája elfogadást érdemelt. A családos asszony, aki saját orvosi praxist akart, nem volt elfogadható. Magas társadalmi rangja őt is köztiszteletben álló különccé emelte, de diplomáját csak több mint egy évtized után tudta honosítani.
Az 1895. évi Királyi Rezolúciót követően, a nők egyetemi tanulmányainak első éveiben a tanárok és mindkét nembeli hallgatók a kölcsönös tisztelet jegyében működtek együtt. Ez az állapot 1903-ig tartott, amikor is a női hallgatók elérték az összes hallgatói létszám 10%-át. A nők egyetemi tanulmányai ekkor koncepcionális kérdésből kenyérkereseti kérdéssé alakultak. 1903-tól kezdve azok a nők, akik középiskoláikat nem kitűnő eredménnyel végezték, csak vendéghallgatóként kezdhették meg egyetemi tanulmányaikat és csak vizsgáik eredményeinek függvényében válhattak rendes hallgatókká az első szemeszter végén. Azok felvételét, akik a középiskolát éppen csak elfogadható eredménnyel zárták, a vallás- és közoktatásügyi miniszter nem javasolta. Az I. világháború előtt a nők egyetemi mozgalma ennek a korlátozásnak eltörléséért küzdött, továbbá azért, hogy a jogi és műszaki tanulmányok is lehetővé váljanak a nők számára. Néhány év múlva a korlátozást valóban eltörölték, azonban a tanulmányi lehetőségek kiszélesítésére csak sokkal később került sor.
Másfelől a közvélemény hamarosan megváltozott. Már 1890-ben írt György Aladár, a közoktatás kiváló szakértője a problémáról, mondván, baglyokat vinne Athénbe, ha hangsúlyozni kívánná a nőnevelés javításának szükségességét.
A témában még többet olvashatsz itt: http://www.sote.hu/egyetem/tortenet.php
és itt: http://taneszkozfigyelo.fw.hu/tanfigy10/kisszsuzsanna.html
Forrás: wikipedia, otka.hu, Vámos Éva, Kereszty Orsolya
