2012. március 31., szombat

Az olvasó nők veszélyesek


Mert hogy van egy ilyen könyv ugye, ami az olvasó nők történetét, de leginkább női alakokat mutat be olvasás közben, képeken megörökítve, sztorizgatva.


"A kiválasztott festményeket, rajzokat és fényképeket rövid kísérőszöveggel mutatja be. Az olvasó nőket ábrázoló képek különleges szépséggel, bájjal és kifejezőkészséggel rendelkeznek. A rövid kísérőszövegek elmondják, hogy miért vagy mit olvasnak."

Nos, a gép merevlemezének takarítgatása közben találtam több olvasó nőt is, réges-régen kezdtem el a gyűjtögetésüket, különös tekintettel a "vintage" darabokra.

Íme:

Delphin Enjolras: Reading by the lamp


Charles Edward Perugini


Carl Vilhelm Holsoe


Jean Etienne Liotard



Pár pimasz kis fotógráfia:







Sally Strand


Winslow Homer


Olvasó dáma 1921-ből



B. Midderigh


Még több fotó név nélkül:




Na jó, erőt eszek magamon és abbahagyom, mielőtt lefagyasztanám a blogspotot :)
Szóval nem tudom az olvasó nők veszélyesek-e és ha igen, mennyire, de hogy szépek, az tény.
És végezetül, a jövő, ami ugye sem nem vintage, sem nem veszélyes, viszont annál tüneményesebb:

:)

2012. március 21., szerda

„…Ha elmeséled, mindenki hiányozni kezd.”

Avagy: "Általában mindenhez analfabéta vagyok, de sokat olvasok." :)
/ “I’m quite illiterate, but I read a lot.”/

Szóval:
Ez a könyv is egyike azoknak a "klasszikusoknak", amiket kamaszkoromban fogalmam nincs miért, de rendre kikerültem, vagy szimplán dacból csakazértse' olvastam el.
Lehet, jobb is, mert akkor szinte biztos, hogy nem ez lett volna a véleményem róla...
Olvasgattam a kinti, majd a hazai könyves oldalakon a bejegyzéseket, értékeléseket a könyvről, kb. minden "ól-tájm-févörit"-sége ellenére ugyanolyan megosztó, mint Fitzgerald Nagy Gatsbyje. Van aki aranyba köttetné, meg olyan is, aki lefényképezte kukába dobva...
Aztán elolvastam és felkavarodtak bennem az indulatok. Kettő (!), azaz kettő darab olyan cselekményleírást is tartalmazó bejegyzést találtam a kb. százötvenből, ahol egy, a regény és főleg Holden megítélése szempontjából szerintem elhagyhatatlan történését megemlítenek, vagy legalább utalnak rá.

A Zabhegyező az a könyv, ahol mindennek a közepében találjuk magunkat, ami nagyon személyes (E/1 narratíva), s ahol minden megtörténik, de még semmi sem történik meg adott pillanatban. Vagy mert Holden meséli el saját szájíze szerint, véleményt formálva ezzel, vagy mert már megtörtént. A cselekményben az aktuális események, nos...egészen egyszerűek. Kiszolgálják, szívességet tesznek a könyvnek. Mindezt azért, hogy lehetővé tegye az olvasónak, hogy csak és kizárólag Holden Caulfieldra koncentráljon. (Miért is fontos mindez, majd később rátérek.)
A könyv elolvasása után így voltam valahogy:

Hát öregeeeeeeeeeeeem! Ez nem ér, hogy hol gombóc volt a torkomban, hol pedig hangosan felvihogtam 20 oldalanként! Főleg nem úgy, hogy majd felröhögtem a zembert meg a gyereket éjjel! Okos mikulás! :)
Holden, számomra minden hibája ellenére egy szerethető karakter. Tinédzser, abból a beilleszkedni képtelen, 'leszarom a világot, mert mindenki lúzer', kategóriából. Sebezhető, éretlen, vulgáris és mindent nagyon lehangolónak tart. Mindezen tulajdonságok egy emberben, vagy akár más fiktív szereplőben, valószínűleg idegesítenének, de benne valamiért nem. Furcsán megnyerő figura és Salinger remekült formált jellemet, mert kivétel nélkül mindenkiből érzelmet vált ki alakja.
"Van akinek a rózsaszín vattába burkolt gyerekkora, van akinek csak a más világlátása lett vak a Zabhegyezőre. Azt még meg is értem. Sőt el is fogadom. Ízlések és pofonok.
De már bocsánat, hogy ezt mondom: szerintem van aki szimplán csak hülye hozzá.
Mert 1. A nagy „Holden ilyen”, „Holden olyan”, „Holden lúzer”, "Holden csak nyavalyog"ban egy dolgot elfelejtenek: Holdennel történt egy igazán megrázó dolog, úgy indít a sztori!
Mi az öreg ördögöt olvastak egyesek, hogy ezt a bazi nagy, cseppet sem elhanyagolható szempontot valahogy kifelejtik a gyerek méltóságos fikázása közben?!
Velem nem, és mégis átmentem sok felismert történésén. És közben persze, hogy mindenki seggfej volt én meg persze, hogy nem. Kamaszkor.
Ja, hogy ne háborogjak, mert Holden nem Salinger?! Hát akkor meg miről beszélünk? ;)"
Eddig a molyos értékelésem.
Az a tény, amit pedig már korábban említettem a következő: Holden úgy éli a kevéssé zökkenőmentes kamaszkorát, hogy meghal a szeretett testvére. S ahogyan az elején írtam, Salinger úgy bevitt az erdőbe minket, hogy erről a rengeteg értékelés közben két ember tett említést, vagy utalást. Akkor most jól ír, vagy nem jól ír? :)
Mivel kaptam hideget-meleget a véleményem és főleg a "van, aki szimplán csak hülye hozzá"gondolat miatt, akkor ezt most picit kifejtem. Ez kérem szépen nem tisztességtelen, sem nem ledegradáló. Olyasféleképp bátorkodtam, sőt merészelem ma is gondolni, hogy én pl. egyszerűen hülye vagyok a matematikához. Attól még nem érek kevesebbet, sem nem vagyok hülye. Ugye? :) Az pedig egy más dolog, hogy van aki azért húzogatja a szája szélit, mert kamaszkorában nem érzett különösebben nagy vágyat lázadás és effajta dógok iránt. "Kinek sorsát nem élted, gondját nem érzed."...Van ilyen. Érdekes, hogy a fülszöveg is ezt a szándékos megfelelni nem akarást, és a társadalmi konvenciókat befogadni, alkalmazni képtelenséget szajkózza, mást alig. Hiszen azért a könyv többről szól és jó adag kettősség is van benne, mert Holden miközben menekül az emberek elől, próbál kapcsolatot is teremteni velük és a világgal, világukkal. A vége a szükségszerű összeomlás, Holden az észt és a sztoriját egy ideggyógyintézetből osztja.

"Aki összeomlik, rendszerint nem érzi, mikor ér a szakadék fenekére. Csak zuhan, zuhan lefelé. Ezt az egész összeomlást azoknak találták ki, akik az életben valami olyan után kutattak, amit a saját környezetük nem tudott nyújtani nekik. Vagy csak azt hitték, hogy nem tud nyújtani. És abbahagyták a kutatást. Abbahagyták, mielőtt még igazán elkezdték volna."
Számomra a regény egyik legjobbja maga a stílusa, Salinger olyan hangvételben ír, amilyenben sokan gondolkodnak a való életben, vagy hiszik, hogy gondolkodnak: nagyon laza, gördülékeny, mindenféle elfogadottságtól mentes, és örökké találó, improvizatív.
Mindenesetre a hangulata így, vagy úgy, de rányomja a bélyegét az emberre. Mert ha jó kedvem volt, egyszerűen csak élveztem a történetet, főleg a humorát (a taxisofőrrel folytatott diskurzus például a Central Park tavi kacsákról fenomenális:D); ha pedig rossz, akkor már kezdtem úgy érezni magam, mint aki "átholdenül", valahogy így: "Nem is tudom, de olyan furcsa hangulatban vagyok egy ideje. Nem mondanám rossznak, csak furcsának. Igazából nem is tudom megmagyarázni" :)

Érdekességek a könyv kapcsán:

- számos dalszerzőt megihletett a Zabhegyező és maga Holden, íme néhány a sokból:

  • Guns N' Roses: The Catcher in the Rye

  • Green Day - Who Wrote Holden Caulfield?

  • Sum41 - Walking Disaster

  • Datarock - Catcher in the Rye

  • Muse - Map of the Problematique


- 1981-ben a Zabhegyező volt az USA-ban a legtöbbet cenzúrázott és a második legtöbbet tanulmányozott regény, az állami iskolákban

- Létezik számos fan fiction is a könyvből. Bevallom becsülettel, egyet sem olvastam még, de érdekes, maga tény is, hogy ilyesmi ebből létezik...

- Holden karaktere és néhány a családtagjai közül Salinger más, rövidebb művében is felbukkan

- Szintén az Amerikai Egyesült Államokban, utólagos bevallásuk alapján, többen gyilkosságot követtek el a regény olvasása után, az elkövetők vagy tinédzserkorúak, vagy fiatal felnőttek voltak

Ez utóbbi azért eléggé ledöbbentett, mert lehet, hogy Holden érzelmileg zavart, és kezelésre szorul, de korántsem pszichopata. Azért annak örülök, hogy mi vagyunk többen, akik így gondolják...


Elolvasva az Európa Kiadó 2003-as példánya 256 oldalon keresztül.
Eredeti cím és megjelenés: The Catcher in the Rye, 1951
Kiemelendő és elgondolkodtató kedvenc:

"– Te semmit se szeretsz, akármi történik.
Ezzel csak még jobban lehervasztott.
– Dehogynem. De igen. Hát persze hogy szeretek. Ne mondj ilyet. Mi a fenének mondasz ilyeneket?
– Mert így van. Egyik iskolát se szereted. Millió dolog van, amit nem szeretsz. Egyáltalán nem.
– De igen. Ebben tévedsz, ebben éppen hogy tévedsz! Mi a fenének kell ilyeneket mondanod? – Öregem, állatian lehervasztott.
– Mert nem. Mondj csak egyet.
– Egyet? Egyet amit szeretek? Jó.
(…)
– Egyébként most ezt szeretem. Úgy értem, pontosan ezt. Itt ülni veled, és dumálni meg hülyéskedni…
– Ez semmi!
– Ez csak igazán valami! Miért semmi? Az emberek sose hiszik, hogy valami igazán valami. Ez lassan az idegeimre megy, az istenit!"

Értékelés: 5/5

2012. március 19., hétfő

Trendinek lenni, vagy nem lenni? Avagy szöveget "szarni" mindenki tud...

Kicsit rendhagyó lesz ez a bejegyzés, mivel általában az engem megérintő olvasmány-, film-, zene-, stb. élményekről szoktam írni a hangulatomnak megfelelően. Azt sem túl szorgalmasan...
Aztán nézegetve az általam figyelt blogokat (könyves), rájöttem, amit már egyébként is tudtam: nem is nagy baj. Könyves blogokkal ugyanis Dunát lehet rekeszteni. Ez még nem lenne nagy probléma, az viszont annál inkább, hogy -az általam követett, vagy olvasottak- zömmel fele értéktelen. Mondjuk ki nyugodtan. Még ha népszerű nem is leszek tőle, bár ez eddig sem volt célom.
Egy dolog, hogy mindenkinek szíve joga a saját olvasmányairól blogot vezetni, az viszont egy másik, hogy minden héten trendi dizájnt váltok, trendi témákról írok és ezért hű de trendi módon recis példányt is kapok a kiadó(k)tól... Illetve itt jön az én problémám: NEM írnak. Az a felsorolás-halmaz és közhely-gyűjtemény (ami többnyire ráadásul igen "cuki" módon és számomra hányingert keltően "élénk rózsaszín szirupba van ágyazva") az nem írás kérem szépen.
0 szubjektív élmény, 0 valódi info, 0 érdekesség, ergo 0 érték. Mert hogy ilyenekből van 12 egy tucat. Az pedig, hogy ezért -felsorolom a szereplőket, a kedvenc karakteremet, leírom a tartalmat nem túl spoileresen, értékelem a borítót egytől ötig, majd megköszönöm a kiadónak- én olvassam őket, vagy lelkesedjem, az nem megy. Igazából olyan blogba is belefutottam már, ahol a könyves értékelés konkrétan más személyek értékeléséből lett 1 az 1ben összegyúrva. Magyarán ellopva. Hogy ezért kiadók miért bocsátanak recenziós példányt emberkék számára, az egyrészt rejtély, másrészt az ő bizonyítványuk, dolguk...
Én is írogatok a moly.hu-ra is, néha ide a blogba is, sőt helyi lapba is, és más internetes oldalakra is, sőt, mielőtt valaki megjegyezné, hogy savanyú a szőlő: kaptam/kapok recenziós könyveket is, kiadótól is, írótól is, nagy örömre dedikáltan. De! Szöveget "szarni", ahogy egyik igen kedves egyetemi prof.-om mondta volt, mindenki tud.
Kaptam is magam és átnyálaztam, kiszűrtem az általam rendszeresen olvasott blogokat. Megfogyatkoztak. Főleg azok az olvasmányokat bemutató-megosztó könyves blogok, ahol nagyobb társaságban több "szerző" ír bejegyzést. Elértéktelenedett. Amin picit elszomorodtam, de aztán annál lelkesebben vetettem bele magam újak felfedezésébe. Találtam is, egész szép számmal. Itt a blogon ezért a továbbiakban őket fogom szerepeltetni :)
Nem reklámozok, nem hajtok semmilyen babérra. Csak azt akarom szeretni, ami igazi. Önazonos. Továbbra is. ;)