2013. december 13., péntek

Szemezgető - „A boldogság egy komoly arcú angyal”



"Párizsban, 1917-ben egy különös napon, az Academia Colarossin rajzolgatott éppen Amadeo Modigliani, ez a livornói születésű olasz, francia és zsidó felmenőkkel bíró festő, aki a Montparnasse kiskocsmáinak környékén arról volt hírhedt, hogy némi abszint fejében portrékat ajándékozott a helyi kocsmárosoknak, de ez inkább állt kapcsolatban az ital iránti démoni vágyával, mint nagylelkűségével.




Amadeo Modigliani

Modigliani – mint még oly sokan az önpusztító művészek közül – haraggal a szívében született, s ez a harag robbanásszerűen tört ki belőle, amikor a Le Rotonde kávéházban asztalok tetején állva, táncolva káromolta az életet, netán meztelenül rohangált Párizs sikátoraiban, vagy éppen nagy szerelmével, a nála öt évvel idősebb dél-afrikai írónővel Beatrice Hastings-szel csatázott, akit egy alkalommal dühében egyszerűen kihajított az ablakon.
Aztán az Academia Colossarin megpillantott egy 19 éves lányt, Jeanne Hebuterne-t, aki tökéletesen megfelelt Modigliani életfelfogásának, miszerint „A boldogság egy komoly arcú angyal”.



A komor arcú angyal, Jeanne Hebuterne portréja, Modigliani által megfestve


Jeanne, akiről szerencsére fönnmaradtak eredeti fotográfiák, maga az időtlen női szépség. Cáfolva azt a furcsa érzésünket, hogy a múlt századok ifjú hölgyei minden bizonnyal kócos hajjal, görbe orral és apró bajuszkákkal parádéztak, hiszen a múlt ebben a kérdésben nem szépíti meg az emlékezést. Ám erre éppen Jeanne Hebuterne a cáfolat, a párizsi lány, aki bármelyik mai magazin címlapján ugyanolyan hatással volna a férfiakra, mint amikor Modigliani meglátta az Akadémián és percekre elállt a szava.

Jeanne, a komoly arcú angyal, az időtlen NŐ, aki a valódi szerelmet testesíti meg, azt, amikor ébredés után, az első eszmélésünkben, minden áldott reggel, annak a nőnek az arca jelenik meg a gondolatainkban, akit végtelenül szeretünk. És kitölt bennünk sovány és szürke réseket, óriási tereket és minden tárgy, ami látszólag jelentéktelen, átlényegül vele, megtelik élettel, örökkévalósággal, mert az övé, mert köze van hozzá, legyen az akár egy karcsú táska, egy ledobott blúz, egy ott felejtett hajcsat, vagy egy kicsorbult szélű pohár.

Ám gyakran az időtlen szépség sem véd meg az élet csúfságaitól, a rozsdás, nyikorgó valóságtól. Modigliani és Jeanne szerelme is gyakran volt terhes vad civakodásoktól, az egyre inkább reménytelenné váló festő és az alkohol násza szégyenteljes botrányokat szült. Előfordult, hogy Modigliani a hajánál fogva húzta végig Jeanne-t, a párizsi utca sötéten fénylő, éjszakai kövein. Hogy mentsék a menthetőt, kislányukkal együtt délre költöztek, ám Modigliani nem bírta sokáig…
…egyre reménytelenebbül hajszolta a sikert…
…visszament Párizsba annak ellenére, hogy Jeanne ismét áldott állapotba került. Aztán Jeanne is visszatért, de akkor már késő volt. Hiába kezdték felfedezni és vásárolni Amadeo festményeit, hiába költöztek új albérletbe, éppen Gauguin egykori lakása fölé, Modigliani előbb veseproblémái miatt dőlt ágynak, végül egy tuberkulotikus agyhártyagyulladás végzett vele.




Jeanne Hebuterne


És Jeanne, ez a komoly arcú angyal, néhány héttel utána, nyolc hónapos magzattal a szíve alatt, kiugrott a lakásuk ablakán, hogy végleg angyallá legyen. Talán különös átáramlása a múltnak, hogy miközben ez csak egy történet, ha Jeanne arcát nézzük a régi fotográfián, az időtlen szépségét és szemében a tengert, ami a mélységével mindig alázatra int és kicsinységünkre figyelmeztet, lassan angyalokká válunk talán magunk is. És ha csak pár pillanatra…boldoggá.
Ennyi a varázs, Jeanne Hebuterne fotójának varázsa, ami egyszerre a múlt, de egy pillanatra a jelen borzongása, és a jövő szépségei iránti szomjúság. És néha ez maga az élet."






Forrás: Fodor Sándor

2013. augusztus 20., kedd

Szemezgető - Nők, Nyugat, irodalom 2. - Karinthyné Böhm Aranka

Karinthyné Böhm Aranka


"A húszas-harmincas években létezett azonban olyan női társulás is, amely a környék alapján szerveződött. Egymás közelében lakó barátnők, hol férjükkel, hol barátjukkal, aktuális udvarlójukkal az új értelmiségi központ körzetében ütötték fel tanyájukat. A Lágymányos újmódi vidéke volt ez, már nem a patinás, régi Buda, hanem rohamosan fejlődő, a város szívéhez közeli negyed. Itt élt Böhm Aranka és barátnőinek köre: Klug Böske, egy futballbíró neje, Kondor Lívia és Guthi Erzsi, a népszerű színpadi szerző, humorista Guthi Soma lánya, aki később Devecseriné Guthi Erzsébet néven megírta emlékezéseit, s nem mellesleg Devecseri Gábor édesanyja is volt. Az ideggyógyásznak készülő Böhm Aranka, Karinthy második felesége zajos társasági életet élt. „Nagy házat vitt”, ahogy akkoriban mondták, a takarékosság és előrelátás fogalmát enyhén szólva mellőzte. A lakás, mint afféle városi menedékház, szinte szakadatlanul, még késő éjjel is üzemelt, a legváratlanabb vendégek sem jöhettek rosszkor.

Aranka temperamentumos, erős egyéniség lévén, cseppet sem tűrt beleszólást életvitelébe. Nyílt titok volt, hogy udvarlókat tart, köztük az egyik leghosszabb, legmélyebb kapcsolata Déry Tiborral alakult ki. (Szerelmük hajnalán randevúztak Cecil mama egyik esti fogadásán is.) A barátnők és azok barátai természetesen mindent tudtak, Aranka gyakran panaszkodásba rejtette kérkedését, férje féltékenységét. Máig megfejthetetlen feladvány, vajon annyi vita, veszekedés, félrelépés mellett mi tartotta össze Karinthyt és Arankát, az állandósult csetepaték ellenére miért nem hagyták ott egymást?

Anélkül, hogy a rejtélyre egyáltalán megkísérelnénk a választ, az ügy bonyolultságát illusztrálandó, érdemes figyelembe venni azt a játékos példát, melyet Devecseri Gábor jegyzett fel, s amely legalább részben segít megérteni két ember minden érzelmi válságot átvészelő, különös összetartozását. A könyvsikert jelentő Így írtok ti mintájára az író felesége nemegyszer rögtönzött a Karinthy-házban amolyan élő karikatúrát, paródia-előadást. Schöpflin Aladárról, a kor kiváló kritikusáról például mindenki tudta, hogy egyszer elaludt a saját rádióelőadása közben, olyan szép, egyenletes szuszogással olvasott fel, hatalmas szüneteket tartva. Aranka ezt remekül tudta utánozni, s a társaság követelésére többször kifigurázta Schöpflin lassú megszólalású, fel-felszusszanó, kedélyes horkolásba fulladó előadását, melynek egyébként A magyar temperamentum címet adta.

A társadalmi nyilvánosság hagyományos terepe a Verpeléti úti (ma Karinthy Frigyes út) lakáshoz közeli Hadik kávéház volt a Horthy Miklós úton (ma Bartók Béla út). Itt élénk közélet folyt, a középpontban hol Karinthy, hol Aranka, legtöbbször inkább Aranka. A nők együttese, élükön Arankával, mint valami mennyei felhatalmazású bírói testület, minden kérdésben fenntartotta a fellebbezhetetlen ítélet jogát. Ha valakire kimondták a verdiktet, az illető jobban járt, ha jó ideig nem tette be a lábát a kávéház delejes körébe. Pedig nem akárkik tartoztak a Hadik vonzáskörzetébe: Karinthy mellett Somlyó Zoltán, Nagy Zoltán, Surányi Miklós, Németh Andor, Déry Tibor, Aszlányi Károly, Buda távolabbi tájairól Tersánszky, Tóth Árpád. Időnként átrándult Pestről Füst Milán, Nagy Lajos, Hunyady Sándor, Turcsányi Elek, Heltai Jenő, Rejtő Jenő, Nóti Károly, Ascher Oszkár. Néha feltűnt a Várhegy oldalában lakó Kosztolányi, magas termetével, és neje, Harmos Ilona egykori színésznő, évek óta már anya és feleség csupán."

Hát akkor nézzük ki is volt, ez a "buta, furcsa, édes és rettentően keserű, aranyos és szép és csúnya és tehetséges, nyugtalan te, te nagy, nagy baj és öröm a világon, nagy szerencsétlenség az én fejemben benne." - ahogyan férje becézte ezt a különc, temperamentumos, Ipolyszögön született teremtést.



Apai ágról újvidéki, anyai oldalról pedig ipolysági zsidó kereskedőcsaládból származott. Apja, Böhm Ignác, zsák-, zsineg- és ponyvakereskedő volt, 1892-ben vette feleségül Mangold Herminát. Bátyja, Tibor szintén kereskedő lett, majd később átvette apjuk zsinegboltját. A pszichoanalízissel kapcsolatos orvosi tanulmányait még első házassága előtt, 1913-ban kezdte meg a Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem orvosi karán, azonban csak évekkel később, Karinthyval kötött házassága ideje alatt, 1932-ben szerezte meg az orvosi diplomát. 1914-ben ment férjhez Kertész Tivadar orvoshoz, akitől egy fia született, Kertész Tamás, majd 1920-ban elváltak egymástól. 1920 januárjában, huszonhét évesen találkozott először a nála hat évvel idősebb Karinthy Frigyessel. Ekkor Aranka még férjnél volt, Karinthy azonban már túl volt egy házasságon, melyből egy fia született, Karinthy Gábor. 1920. augusztus 14-én házasodtak össze, és Karinthy Aranka Verpeléti úti lakásába költözött. 1921-ben született meg közös fiuk, Karinthy Ferenc.


A gyászoló Karinthyra második felesége a telefonkönyvben talált rá. Aranka az 1920-as évek végén egy ródli baleset következtében szobafogságra volt ítélve. Hogy ne unatkozzon, barátnőivel kitalált egy kis tréfát. Telefonflörttel szórakoztatták magukat, méghozzá az Újságíró Kört tárcsázták, hogy egy írót „cserkészhessenek be”. Szép Ernőt hívták a telefonhoz, de ő nem volt a klubban, így választásuk Karinthyra esett. Így vette kezdetét Karinthy Frigyes és Böhm Aranka viharos szerelme, majd házassága.

Böhm Aranka híres volt szépségéről, amihez ész is társult. Nem is csoda, hogy sokan áhítoztak kegyeire, köztük Ady Endre is, aki versciklusban örökítette meg szerelmüket. Végül Aranka egy sikeres orvoshoz ment feleségül, ám hódítási vágya továbbra sem csökkent. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a házasságából kiábrándult és ródlibalesete miatt éppen kényszerpihenőjét töltő asszony állítólag a telefonkönyvet lapozgatva tárcsázta fel Karinthyt, aki felüdülésként élte meg a hölgy közeledését. Így vették fel egymással a kapcsolatot, melynek további fenntartásához – az egyébként házas – Aranka feltételként szabta házasságkötésüket. Így válása után, 1920-ban Karinthy felesége lett.
Pár évnyi házasság után – a mindennapi tapasztalataiból kiindulva – Karinthy a következő sorokat vetette papírra: „Férfi és nő hogyan érthetnék meg egymást? Hisz mind a kettő mást akar – a férfi a nőt, a nő a férfit.” Mégis, mi késztethette az írót arra, hogy ilyen nézőpontból közelítse meg a számára korábban oly sok boldogságot és biztonságot nyújtó házastársi kapcsolatot? 

A hirtelen támadt és viharos szerelemből a házasságkötés után csak a viharok maradtak. Folytonos háborújuk általában a nyilvánosság előtt zajlott, így mindenkinek tudomása volt magánéletük titkairól.


"Egyébként a Karinthy családról valóban mindent meg lehet tudni az irodalomtörténetből. Túl sokat is. Túl sok mindent. Túl sok mindent megírtak róluk a kortársak. Vagyis mindent megírtak, amit lehetett. Meg amit nem lehetett, azt is. Szinte nem maradt megírni való. (Akkor mit akarok én megírni?) Amit meg nem írtak meg, azt pedig szájhagyomány útján fecsegték közkinccsé. Vicceket. Anekdotákat. Történeteket. Legendákat. A Karinthy család a mítoszok ködében lebeg. Lehet, hogy a valóságban nem is létezik már, csak az irodalomban? Devecseriné Guthi Erzsébet a Búvópatakban, Németh Andor az Egy foglalt páholy történetében, Devecseri Gábor a Lágymányosi istenekben örökíti meg őseimet. Déry Tibor önéletrajzi emlékeiben – Ítélet nincs – nagyanyámmal, Böhm Arankával folytatott heves szexuális élményeit teszi közkinccsé. Kosztolányi Dezsőné emlékirataiban szedi ízekre nagyanyámat és magasztalja fel nagyapámat. És így tovább. Hogy csak a legjellegzetesebbeket említsem. Unom a felsorolást, tessék utánanézni. Úgy is mondhatnám: a tököm tele van a Karinthy családdal."
A vérmes asszonyka, aki Kosztolányinétól a "Fekete párduc", Adytól a "Fekete Arany" nevet kapta, s akit kegyetlen, gonosz és kacér nőként jellemeznek, akinek ugyanakkor senki nem tudott ellenállni, vonzó és kihívó volt. A férfiakon uralkodott, minden nyugalmat és harmóniát nélkülözött. Karinthyval való életük viharos féltékenységi jelenetek és marakodások sora volt. S valljuk be, nem is alaptalanul. Karinthynak nem kevés oka volt a féltékenysége, mivel Aranka számtalanszor megcsalta. Hírbe hozták Zukmann Béla hegedűművésszel, Tihanyi Lajos festőművésszel, Grätzner József rejtvénykirállyal, hogy csak a legismertebbeket említsük. Előszeretettel válogatott nemcsak az idősebb, már befutott szerzők közül, hanem a fiatalabbak, a kezdők közül is. Ilyen volt például Déry Tibor, aki Ítélet nincs című kötetében emlékezik vissza a nyilvános, a nő által kiprovokált viszonyra, amely csak évekkel később ért véget. Állítólag, mikor megkérdezték Arankát, miért kéri számon Fricin a vélt félrelépéseit, amikor ő maga sem hűséges, ezt válaszolta: „Elég gyalázat, hogy tűri, én nem tűröm."
Aranka tehát köztudottan hűtlen természetű volt. Viszonya Déry Tiborral 1928 körül kezdődött és 1931-ig tartott, nagyjából a teljes nyilvánosság előtt, amelyről nagy valószínűséggel férje is tudott. „Szerette a nyilvánosság veszélyét, izgatta a mások előtti szeretkezés lehetősége” – írja róla Déry Tibor. Az író önéletrajza szerint kapcsolatukra leginkább az űzöttség, a kiszolgáltatottság, a folyamatos bizonytalanság volt jellemző, amitől eleinte leginkább Déry szenvedett, majd az évek múltával egyre erősebbé vált Aranka kiszolgáltatottsága, félelme az öregedéstől, valamint attól, amit az öregedés számára szimbolizált. Az egyre zaklatottabbá és ingataggá váló kapcsolatuknak Aranka első szeretőjével, Zuchmann Béla hegedűművésszel való rajtakapása vetett véget.
De nem csak hűtlensége miatt nem kedvelték többen a társaságból Arankát, a köztudomású hisztérika sokaknál kiverte a biztosítékot.
"Devecseri Gabi, Erzsi asszonynak, Aranka barátnőjének négyesztendős kisfia imádta Frici bácsit, aki olyan jól tudta mulattatni őt, felfújta a képét és két öklével kinyomta a szájába szedett levegőt – és minthogy sokat együtt voltak, könnyű volt megfigyelnie Aranka hirtelenkedéseit. Olykor kézen fogta felnőtt férfitársát és elhúzta a veszekedés színhelyéről, máskor sírva fakadt és zokogva kérte Arankát, hogy ne bántsa Frici bácsit. […] Máskor hozott egy kis ágat, suttyomban Frici kezébe nyomta és azt súgta: – Amikor alszik, szúrd bele."
Vagy például:
"Ismét háztartási alkalmazott válság tört ki Karinthyéknál. Az asszony – véralkatához híven – most is hirtelenül, felmondás nélkül dobta ki a lányt. Hangos szidalmak közt tessékelte ki az ajtón, majd utána dobta a lépcsőházba a lány holmiját. – Vigye! A lány a könyvét kérte. Azt is utána hajította: – Vigye! – Tessék beírni, hogy mettől meddig szolgáltam – követelte a lány. – Nem írok be semmit, takarodjon! A lány sírva ment Karinthyhoz a kávéházba. – Karinthy úr, kérem… – szipogta. – Na mi az, mi történt? – A nagyságos asszony kidobott, és most nem akar beleírni a könyvembe, pedig én anélkül nem tudok máshol elhelyezkedni, Tessék beleírni, Karinthy úr kérem. – Mit kell abba beleírni? – kérdezte Karinthy. – Hát azt, hogy mennyi ideig szolgáltam Karinthy úréknál. – Na és mennyi ideig? – Kilenc hónapig. – Adja ide azt a könyvet. Karinthy kicsavarta töltőtollát, a kis cselédkönyvet maga elé tette a márványasztalra, és a következőt írta bele: „A Karinthynénál együtt eltöltött keserves kilenc hónapi szolgálat emlékére.” Aláírta a nevét: „Karinthy Frigyes”."
Az asszony magáról azt gondolta: ő egy olyan nő, akit a férfiaknak kutya kötelessége kiszolgálni és eltartani. Neki ezért semmit sem kell tennie, csak léteznie, mint egy szép, ám haszontalan illatozó orchideának. Karinthy állítólag a következő kis mesét találta ki házassága jellemzésére: „Ha meghal, és fölkerül az égbe, Jézus majd nagy tisztelettel átadja neki a helyét az Úr jobbján, azt mondván: – Ez az ember még nálam is többet szenvedett, ez a Böhm Aranka férje volt.”

"Kettejük [Karinthyné Böhm Aranka és Karinthy] viszonyának jellemzésére szeretett elmondani egy történetet, azt, hogy ő meghal, felmegy a mennyországba, de Szent Péter nem akarja beengedni. – Voltaképpen ki vagy te, hogy a mennyországba akarsz jutni? – kérdezi Szent Péter. – Karinthy Frigyes vagyok. – Hallja ezt az úristen és erre felkiált: – A Böhm Aranka férje? Gyere, édes fiam, ülj ide a jobbomra, mars innen, te jampec – mondja Jézus Krisztusnak."
"Egyszer egy kritikus megkérdezte Karinthyt, mi köti Arankához? „A kíváncsiság” – mondta az író. – „Az, hogy kiszámíthatatlan és sohasem unalmas. Hogy nem tudható, mi lesz a következő lépése. Mint amikor egy vadász párducra vadászik, és ráfogja fegyverét, de az csütörtököt mond. És a vadász utána ugrik egy késsel a kezében. Ott harcolnak életre-halálra, menekülés nincs. Az egyiknek bele kell döglenie, különben nem érdekes a játék.” Küzdelmük azonban lezáratlan maradt. Karinthy 1938-ban, nem sokkal műtéte után agyvérzésben meghalt. Aranka pedig a gázkamrában végezte. A legendák szerint megbolondult, még Mengelét is felpofozta. "
A legenda azonban valóság volt, Szegő Andorné, aki maga is ugyanabban az auschwitzi lágerban volt, ahol Aranka meghalt, így emlékszik az esetre: 
"Valika barátnőm bekerült ápolónőnek a kórháznak nevezett barakkba. Ott volt, amikor behozták Böhm Arankát, Karinthy Frigyes feleségét. Ő már őrült volt, és egyenesen ide hozták. Valika mesélte, hogy állandóan csak azt hajtogatta, hogy ő Karinthyné, a nagy író özvegye. És egyszer csak megjelent Mengele, aki Arankának évfolyamtársa volt Bécsben, az egyetemen. Ismerték egymást személyesen. Aranka nekiesett Mengelének, megpofozta, szörnyű jelenet volt. Mengele gúnyos mosollyal és elégtétellel nézte, hogy a gyönyörű Böhm Aranka itt vergődik előtte. Még aznap elvitette őt a gázba."
Így lett hát vége ennek a se veled, se nélküled, viharos nagy szerelemnek, s egy olyan rendkívüli teremtés létének, aki életével írta be magát az emlékezetbe: viharos viszonyaival, a férfiak imádatával és a nők gyűlöletével. A figyelem állandóan körülötte forgott, vagy ha éppen nem, akkor fogta magát, kiugrott a második emeletről, és máris újra ő volt a középpontban. Attól függetlenül, hogy mennyi mindenkivel megcsalta, Karinthy szerette feleségét. Egyik írásában ezért becézte hát így, a fent már említett módon: 
„Te buta, furcsa, édes és rettentően keserű, aranyos és szép és csúnya és tehetséges, nyugtalan te, te nagy, nagy baj és öröm a világon, nagy szerencsétlenség az én fejemben benne.”

Egy érdekes és kiváló írás Arankáról:

Borgos Anna: "Az irodalom vetélytársa" - Karinthyné Böhm Aranka
http://epa.oszk.hu/00000/00003/00049/pdf/189473748.pdf

Forrás: Fráter Zoltán: A Nyugat asszonyai. Nők és női szerepek az irodalmi életben

Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilona: Karinthyról
Ács Borbála: Legendás írófeleségek
Jakab Judit: Harc életre-halálra – Böhm Aranka és Karinthy Frigyes házassága
Andor Mihály: Szegő Andorné interjú http://www.centropa.hu/index.php?nID=30&x=PXVuZGVmaW5lZDsgc2VhcmNoVHlwZT1CaW9EZXRhaWw7IHNlYXJjaFZhbHVlPTI0NDsgc2VhcmNoU2tpcD0wOyBvcmlTVD1uYW1lOyBvcmlTVj1Cb2dlbmz8Y2s=

Jön: Kosztolányiné Harmos Ilona

2013. augusztus 19., hétfő

Szemezgető - Nők, Nyugat, irodalom : Cecil Mama

Egy ideig őrizgettem bizonyos figyelmet czikornyákba felcsigázó cikkeket, tanulmányokat, esszéket, amiket úgy döntöttem kényelmesebb és csinosabb lesz itt egy csokorba szedni "Szemezgető" néven.

Az alábbit a régebben járatott Rubicon folyóiratban olvastam.
Lapszám: 2007/8. Szerző: Fráter Zoltán -igen, aki az Egyfülű kosarat is szerkesztette-.

A cikkben a húszas-harmincas évek azon asszonyainak irodalomra gyakorolt hatásáról olvashatunk, akik nem alkotóként, hanem kvázi "múzsaként", ne adj' Isten patrónusként tűntek fel.
Az egyes szereplők Fráter általi leírását itt-ott kiegészítettem. Lássuk az elsőként megemlített nagyasszonyt, Cecil mamát.

Íme:

"Polányiné, Cecil mama
Polányi Cecil, aki a világhírű kémiaprofesszor és tudományfilozófus Polányi Mihály, valamint a gazdaságtörténész Polányi Károly édesanyja volt, évtizedeken át nagy hírű összejöveteleket szervezett. Szalonja a századelőn élte fénykorát, de Cecil mama – ahogyan ismerősei nevezték – a két háború közötti időkben is megőrizte azt a képességét, hogy minden tehetségre felfigyelt, s nem lankadt a felfedezésben. Kalandos életű hölgy lévén, a líceumot még a cári Oroszországban végezte, aztán férjhez ment, és Magyarországra jött – a húszas évek végén Illyés Gyula számára már „bájos orosz diáklány múltú nagymama” lett. A Neues Pester Journalban jelentek meg szociológiai, művészeti írásai, irodalmi kritikái.
Élénk társasági életet élt, alkalmi rendezvényein, melyeket hol az Andrássy úton, hol a Duna-parti Carlton Szállóban, hol a Krisztina körúti vagy Széna téri lakásban tartott, sűrűn megfordultak a kor neves írói és más művészei, gondolkodói Jászi Oszkártól és Szabó Ervintől Bartókon és Kodályon át Balázs Béláig, Gábor Andorig, Déry Tiborig, a fiatalabbak közül később József Attila és Illyés Gyula is. Déry szerint időnként száz ember is zsúfolódott a háromszobás Krisztina körúti lakásban, ahol olcsó szendvicsek, hamisított egyiptomi cigaretták várták a vendégeket, a valódi hírességeket és sznob rajongóikat egyaránt.
Cecil mama szalonja az egész városra kiterjedt, a pszichológia és a társadalomtudományok komoly szakemberei éppúgy látogatták, mint a művészvilág bohém figurái. Polányi Cecil szellemi frissességére jellemző, hogy még 1932-ben is felszólalt azon a konferencián, amely az Ödipusz-komplexus lélektani és társadalmi jelentőségéről zajlott. Érdeklődése, akárcsak szalonjának nyitottsága, fogadókészsége mondhatni interkontinentális volt, városrészektől, szakterülettől független."



Akkor nézzük ki is volt Pollacsek Mihályné, sz. Cecilia Wohl:

"1862-ben (vagy 1861-ben) született Vilnában. Apja Alex (vagy Asher) Wohl (1836-1905), elismert felvilágosult tudós talmudista, a vilnai rabbi szeminárium tanára volt, a társadalmi nyitás és mérsékelt asszimiláció híveként ő írta az első héber-orosz kétnyelvű zsidó imakönyvet, amit a kormányzat kitüntetéssel jutalmazott. Tudunk Cecilnek egy fiútestvéréről, Polányi Mihály életrajzírója szerint ikertestvéréről Lazar Wohlról, aki egyes források szerint egy nemzetközi kereskedelmi banknál dolgozott Moszkvában és Szentpéterváron, más források szerint orvos lett. Az édesanyjukról szinte semmi nem ismeretes, azon túl, hogy Wohl nagyapa levelei végén rendszerint tolmácsolta felesége üdvözletét is. Cecil szüleiről Polányi Károly özvegye, Duczynska Ilona visszaemlékezésének legújabb kiadásában felbukkan egy változat, amit Szapor Judit is lehetségesnek tart: Wohl papa nem sokkal korábban özvegyülhetett meg, amikor Cecil elkerült otthonról. Apja újra házasodott, és keresztény házvezetőnőjét vette feleségül.Ehhez viszont – feltehetően ki kellett volna keresztelkednie, amiről nem tudunk. A nagyapa intenzív levelezést folytatott unokáival, különösen Mauzival, és idős korában Cecilékhez, Pestre is költözött. 
A Pollacsek famíliáról mégis jóval több tényt tart számon a családi emlékezet, mint az anyai ágról. Ami érthető, hiszen a Pollacsek família nagyon sok kiváló családtaggal büszkélkedhet: elég itt Pollacsek Mihály testvérei közül megemlíteni Schlesinger Gyuláné, Pollacsek Lujzát: Szabó Ervin édesanyját, és Seidler Lipótné, Pollacsek Vilmát: Seidler Irma (Lukács György egykori szerelme) és Seidler Ernő édesanyját. 

Cecil Vilnában, orosz középiskolában érettségizett, ott tett szert széles irodalmi műveltségének alapjaira. Tizenhét éves volt, amikor barátnőjével, Anna Lvovnával együtt, Bécsbe került egy taborstrasszei ékszerészhez tanoncnak. A család elbeszélése szerint ennek fő oka, hogy megóvják a forradalmi eszmékért lelkesedő fiatal lányokat a cári Oroszországban reájuk váró veszedelmektől. Szapor elemzése szerint ebben az is szerepet játszhatott, hogy az ezernyolcszáz nyolcvanas évek elejére erejét vesztette a cári rendszer korábbi reformszelleme. A tehetősebb zsidó családok ekkortól Zürichbe küldték tanulni leányaikat. Hogy Cecil Bécsbe került szakmát tanulni, arra utal, hogy a család nem követte vagy nem követhette az általános tendenciát. A rebellis eszmék Bécsben is hatottak: a következő évben Anna férjhez ment a forradalmár (és szintén Vilnából származó) Samuel Klatskohoz, Cecil pedig hamarosan egy sikeres, világlátott vasútépítő mérnök vállalkozó, Pollacsek Mihály felesége lett. Amikor 1881-ben, megesküdtek, Cecil tizenkilenc, férje pedig harminchárom éves volt. Egy éven belül, 1882-ben megszületett első gyermekük, Laura, majd 1883-ban Adolf, 1886-ban Károly, 1888-ban Zsófia, 1891-ben Mihály, végül pedig Pál: ő valamikor 1893 táján, szellemi fogyatékkal született és kamasz korában meghalt. 
Pali sorsáról csak keveset tudunk. Fennmaradt egy családi fénykép, ahol együtt látható a hat testvér, és tudjuk, hogy a fiút egy korszerű budai intézetben ápolták, s hogy Misi 1907-ben, még biztosan látogatta. „Hogy mi volt Palival, az egyszerűen nem volt beszédtéma a családban” – így fogalmazott Scottnak később, a nyolcvanas években Laura legfiatalabb gyermeke, Sriker György (Ottó). Érdekes adalék viszont, ám biztos ismeret hiányában legfeljebb találgatásra adhat alapot arról, hogy van-e összefüggés a fiú betegsége és aközött, hogy Polányi Mihály első, még orvostanhallgató korában, 1910-ben, magyarul, majd a rákövetkező évben németül publikált tudományos cikkének címe: „Adatok a hydrocephalusfolyadék [vízfejőség-agyvíz] chemiájához”
A nyolcvanas évek végén a család Pestre költözött, vagyonuk gyorsan gyarapodott, és ez - ahogy később Polányi Károly emlékei nyomán lánya, Kari Polányi-Levitt írja: lehetővé tette számukra, hogy kialakítsanak egy felső középosztálybeli, ugyanakkor azonban a magyar dzsentri szokásoktól nagyon eltérő, nonkonformista életmódot, „…melynek középpontjában a gyermekek spártai szigorúságú nevelése állt. Házi oktatásban részesültek, amelynek mintájául a nyugat-európai nevelés legmagasabb szintje szolgált. A gyermekek csak 13 éves koruk után kerülhettek klasszikus gimnáziumba. Az otthoni oktatás az idegen nyelveket – angolt, franciát – is magába foglalta; korán elkezdték olvasni a görög és latin auktorokat; a fiúk tornáztak és atletizáltak, a lányok zenét tanultak.”(Kari Polanyi-Levitt. 1986.18) Polányi Károly utólag is hálásan emlegette ezt a következetes nevelési szigort: „Még az edzettségemet is neki köszönhetem - írta idős korában lányának - amely átsegített a bajokon, amikor a betegség aláásta teherbíró képességemet; s az ő gyengéd gondoskodása révén tettem szert nyelvtudásra, ami a szegénység éveiben nyitva tartotta előttem a tanulás világát, s lehetővé tette, hogy szélesebb távlatokban gondolkozzam. (Kari Polanyi-Levitt. uo.) 
Cecil pedig megvalósította régi elképzelését, és szalont nyitott, ahol a pesti avantgarde és a radikális értelmiség színe java megfordulhatott. 

1899-1900 körül azonban az apa vállalkozása tönkrement, és anyagilag a család már nem tudott többet talpra állni. A csőd Cecilt is megviselte. Olykor fel sem kelt az ágyból, ott evett, ott fogadta a vendégeket is, a köznapi feladatok nagy részét a gyerekek végezték. A háztartás szervezése amúgy sem tartozott Cecil erősségei közé. Nem is volt erre régebben szüksége, hiszen a férje határozottan és nagy gonddal irányította a család gyakorlati életét, ő pedig a kultúra és az eszmék világában élhetett szabadon, távol a földi gondoktól – Polányi Károly legalábbis így látta szülei házasságában apjuk szerepét: „Amíg tőle tellett, anyám virágos kertben töltötte napjait bámulói körében. Amikor nem tellett, tűrte egyedüllétét és egy igazi férfi túlerejével tette semmivé anyám társaságát, amelyet észre sem vett igazán.”(Levél Polányi Mihálynak édesanyjuk halálakor. Vezér 1986.90). A háztartás szervezésének terhe a tizenhét éves Mauzi nyakába szakadt, minthogy apjuk ekkoriban külföldön próbálkozott a cég talpra állításával, Cecil pedig képtelen volt a gyakorlati ügyek intézésre. Laura a harmincas években Misinek írt egyik, elég keserű hangú levelében felidézi, amint anyjuk csak feküdt a csipkés párnáin, míg a többiek elvégezték a háztartási munkát. Mégis mindeközben, - roppant jellemző módon - a család szellemi élete töretlen maradt. A nagyobb gyerekek munkát (tanítást, fordítást, szerkesztést) vállaltak a tanulás mellett. Cecil pedig energikusan terjesztette a korai orosz forradalmárok eszméit, aktívan részt vett a Társadalomtudományi Társaság életében, hosszú, akár órákig tartó, nagysikerű előadásokat tartott, és a szalon sem szűnt meg működni. 
Pollacsek Mihály szeretetteljes de szigorú levelein keresztül továbbra is kézben tartotta gyermekeinek nevelését, felügyelte nyelvtanulásukat és pályaválasztásukat.

1904-ben a gyermekek nevüket Polányira magyarosították, amit apjuk is szorgalmazott, bár maga megtartotta a nevét és zsidó vallását.A bölcsészkart végző Laura még ez évben feleségül ment egy „körön kívülihez”, a nála tizenhárom évvel idősebb, jóképű és tehetős Striker Sándor üzletemberhez. Az ismerősöket, barátokat nagyon meglepte, sőt megdöbbentette az „intellektuális mésalliance”, de Laura döntése a maga szempontjából nem volt váratlan. Az év januárjában ilyeneket írt unokafivérének, Szabó Ervinnek:
 „Én borzasztóan szeretek támaszkodni, támogattatni, szeretek félni s szeretem, ha nekem valaki
imponál, szeretek másodlagos lenni; unom a magam önállóságom, tüchtigségem terhét, ellenben kevés emberben s erkölcsi s szellemi életemnek kis részében találok ilyen támaszt - a legtöbb ember, tárgykör, olyan, hogy akarva, nem akarva - én dominálok.”(Szabó Ervin 1977.I.416). 
A kontextusából kiragadva is kiérezhető az írásból, hogy ez a fiatal nő változtatni akar az életén, és - egy időre legalábbis - a hagyományos értékek felé fordul. (Alig két év múlva, fiatal családanyaként már a nők jogairól és kötelességeiről ír izgalmas, bonyolult, de máig érvényes mondanivalójú brosúrát.
1905. januárjában hirtelen meghalt Pollacsek Mihály, félévre rá elhunyt az időközben Pestre költözött és régóta beteg Wohl nagyapa is, ősszel pedig megszületett Laura első gyermeke, Striker Misi, majd a rákövetkező évben a második: Striker Éva.
Pollacsek Mihály váratlan halála az egész népes családot – testvéreit, unokaöccseit és húgait is 
nagyon megrendítette, gyermekeit mélységes gyászba borította. Éppen ezért a mai olvasó eléggé furcsának találhatja azt a kurta levelet, amelyet Cecil küldött férje unokaöccsének, Szabó Ervinnek 1905. január végén, tehát alig néhány héttel a haláleset után: 
„Kedves Ervin!
Bocsáss meg, ha vitánk során túlléptem a szokásos önmérséklet határát – még soha ilyen kevéssé nem akartalak megbántani. De igazán embertelenül izgatott vagyok az oroszországi események miatt – nem csekélység, ha az ember azokat a célokat, melyeket már bakfisként is minden és mindenki fölé helyezett, megvalósultnak hiszi. Tehát még egyszer: bocsáss meg és megbocsátásod jeleként gyere. Közügyekkel kell foglalkoznom, hogy egyéni fájdalmamat elviseljem. Cecil”(Szabó Ervin 1978.II.25.)
Nehéz megmondani, hogy valójában hogyan is érezhetett a negyvenhárom évesen megözvegyült Cecil, aki egyetlen esztendő leforgása alatt az intellektuális ambícióktól fűtött, viruló asszonyból, sokgyermekes, vagyontalan özvegy lett, elveszítette édesapját, és megszületett első unokája (ne feledjük, Mihály fia ekkoriban töltötte be a tizennegyedik évét, a mentálisan sérült Pali meg még talán tizenkettő sem volt). Lelkileg mindez nagyon megterhelő lehetett egy olyan személyiségnek, aki megszokta, hogy “virágoskertben, bámulói körében töltse napjait”. Hiszen még önnön anyai szerepéből adódó ambivalenciáival sem tudott megküzdeni, és máris szembe kellett (volna) néznie az öregedéssel. A barátoknak, rokonoknak küldött leveleiből az látszik hogy Cecil addig halogatta a szembenézést önmagával, ameddig csak lehetett. 1906. augusztus 2-án például levelet írt Dömösről Budapestre Szabó Ervinnek egy a Szabad Gondolatban talált figyelemreméltó cikk kapcsán, majd kifejezte örömét, hogy Ervin egészséges, valamint megemlítette a Társadalomtudomány Társaság napirenden lévő sürgető ügyeit. Ezek után mintegy mellesleg arra kéri: 
“Menj el Mauzihoz az Andrássy út 83-ba, ahol beteg gyermekével van. Üdvözöld a házbelieket, [Jászi] Oszkárt, [Madzsarné, Jászi] Alizt, Kornélt. Senki se jön Dömösre? Nagyszerű itt! Cecile”.
(Szabó Ervin 1978.II.344) Ebből a levélből az, aki nem ismeri a szereplőket, aligha jöhetne rá, hogy írója a saját állapotos lányáról és csecsemő unokájáról beszél. Nyilvánvaló ugyanis, hogy az éppen beteg gyerek Laura első szülött kisfia, aki még egy éves sincs, miközben édesanyja pedig már a kislányával várandós. Éva, 1906. november 13-án született meg. És mint azt immár százegyedik évét is betöltött, de még ma is tevékenykedő, világhírű kerámikus asszonyként, beszélgetései során gyakran meséli: sohasem bocsátotta meg, hogy „aggódó környezete” az édesanyját, Mauzit művi vetélésre biztatta, amikor éppen vele volt terhes. A család azzal érvelt, hogy egy újabb gyermek végleg meghiúsítaná Laura tudományos pályafutását, amelyet Striker Sándorral kötött házassága (az “intellektuális mesalliance”) amúgy is veszélybe sodort.

A tízes évek a legnehezebbek Cecil asszony számára : „…nagy levertség lett úrrá rajtam, - írja ekkoriban Lukács Györgynek - mindent elfed, mindent eltávolít, a körvonalak elmosódottak, ijesztőek, hátborzongatóak…Csak annak jó, aki, mint Maga, azt mondhatja, dolgozom. Lavoro ergo sum. …Maga él. Én alig-alig. Túlságosan fáradt vagyok…”
Ezután lassú változás kezdődik: Cecil négy hónapos analízisbe fog a zürichi Bircher-Brenner szanatóriumban, majd jelentkezik Ferenczinél. „A hölgy, akit várok, egy bizonyos Pollatschekné asszony, annak a szép szemű betegnek az anyja, akit (az itáliai utazás utáni első rendelésekor) Ön küldött hozzám, de nem jött. - A hölgy (az anya) ugyanis maga is neurotikus s éppen négy hónapig járt analízisbe Zürichben Bircher-Brennernél. Annak idején egy sor csúf megjegyzést tett „obszcén” előadásaimról; mostanra teljesen megtért, igen lelkes az ügy iránt, vissza akar menni Bircherhez..."
Ötvenedik évéhez közeledve Cecil asszony - talán a pszichoanalízis hatására - lassanként elfogadja új szerepét, és valóban Cecil-mamává lesz. Az átváltozást jól érzékelhetjük Lukácsnak írt 1912 márc. 2-án kelt, utolsónak szánt levelében: „Gyuri, jó, hogy így történt. Két hónapja vagyok itt, és se nem kerestem sem meg nem találtam egyetlen régi ismerősömet sem. Leánylíceumot csinálok, segítőket és új lehetőségeket keresek. Az analízis az én nagy, reménytelen szerelmem - a flörtölés ideje elmúlt. Rendben van. Egyetlen - mondom: egyetlen ember sincs meg a régiek közül. …Tudattalanomban még inkább menekültem, mint 
tudatosan."
Cecil mama 1939 szeptemberében halt meg. Beszélték, hogy még a halálos ágyán is falta a könyveket, hármat-négyet naponta. Ekkor már egyik gyermeke sem élt Magyarországon, s a háború kitörésével lehetőségük sem volt hazajönni. A gyászbeszédet Sós Aladár építész, egykori galileista mondta: 
“Drága Polányi Cecil, akit magunk között bizalmasan Cecil mamának hívtunk, mi, akik körülállunk Téged, gyermekeid barátai vagyunk, és így egy kicsit a Te gyermekeid is. Együtt nőttünk fel fiaiddal és leányaiddal, és velük együtt anyai, serkentő és dédelgető tekinteteddel bennünket is figyeltél. Diákkorunkban otthonod otthonunk volt, és kiválóan tehetséges gyermekeid a testvéreink. Ötszögletes sarokszobád a Bécsi utcában
egyben a nagyvilágot, az irodalmi szalont is jelentette nekünk, és nyitott ablaka tényleg ablakot nyitott számunkra a szellemi érdeklődés minden irányába. Mi akkor nagyon fiatalok voltunk, de Te akkor is a legfiatalabb voltál közöttünk, tudásvágyad és kultúrszomjad a legmohóbb. De nemcsak a tudomány és a művészet eseményei érdekeltek, hanem mi is érdekeltünk Téged. Mindegyikünkben láttál valamit, ígéretet és értéket, anyai elfogultságodban és tehetségkutató buzgalmadban. A nagy orosz regények ősi, erős és okos, tevékeny anyáira emlékeztettél, tetézve rendkívüli szellemed finomságával és elevenségével. Három évtized múlt el azóta, s ennyi idő alatt sokat és sokszor változott a világ és benne jó magunk. Mi megöregedtünk, Te öregség, betegség és megpróbáltatásoktól meggyötörten is fiatal maradtál. Mi elfáradtunk és elszürkültünk, Te friss és színes maradtál. Mi elközönyösödtünk, Te lelkes értékkutató voltál mindvégig. Te kiábrándulhattál belőlünk, mi csak ábrándozva gondolhatunk Rád és Veled forrongó ifjúságunkra és szorongó szeretettel,
mint be nem váltott ígéreteink bölcs és elnéző mentőtanújára.”

Forrás: Fráter Zoltán: A Nyugat asszonyai,
Békés Vera:  A Polányi család és a pszichoanalízis kezdetei,
Vezér Erzsébet 1986. Írástudó Nemzedékek – A Polányi család története dokumentumokban.
Szapor Judith 2005. The Hungarian Pocahontas – The Life and Times of Laura Polanyi Stricker 1882-1959.

Jön: Karinthyné Böhm Aranka

2013. január 9., szerda

2012 olvasmányokban

Mivel a munka és egyéb dolgok miatt jócskán elmaradtam tavaly és főként az év végén mindennel, most összegezném a 2012-es olvasmányaimat:


  • Oldalak száma 68.532 
  • Könyvek száma: 262 darab (A cél tavasszal még 300 volt, de ezt eddig még egyetlen évben sem sikerült abszolválnom :S )
  • Ebből 113 magyar szerző tollából született, és 149 a külföldi, ami meglepő, mert általában fordítva szokott lenni, de nagyrészt a molyos kihívásoknak köszönhető, amelyeken részt vettem.
  • 93 nőíró és 169 férfi író, vagy vegyes szerzőpáros művét olvastam el.

Az olvasások terén a korábbiakhoz képest lényegesen több vámpíros, farkasos, stb. sztorit olvastam és kiemelkedő a száma a sorozatoknak (pl. Vámpírnaplók, Narnia, Harry Potter, Szent Johanna Gimi, Anne-sorozat, stb.)

Műfajt tekintve túlnyomórészt az irodalomtörténeti olvasmányok, az ifjúsági és szépirodalom győzött, valamint ismét elég sok verseskötetet (kereken 30-at) olvastam.

2012 Top10 könyve nálam (a számok nem jelölnek sorrendet):
















  1. Salamon Pál: A Sorel-ház 
  2. Szabó Magda: Ókút
  3. Michael Cummingham: Otthon a világ végén
  4. Szép Ernő: Hetedikbe jártam/Indiszkréció
  5. Gabriel García Marquez: Szerelem a kolera idején
  6. J.R. R. Tolkien: A babó (A hobbit)
  7. Milena Agus: Szerelemkő
  8. Ljudmila Ulickaja: Szonyecska
  9. Szomaházy István: Előadások a feleségképző akadémián
  10. Kelevéz Ágnes – Szilágyi Judit (szerk.): Nyugat képesköny -Fotók, dokumentumok a Nyugat történetéből

A 2012-es év nagy felfedezettje számomra Szép Ernő és Milena Agus.

Újévi fogadalom:


  • Kettő darab: még többet olvasni és kevésbé elhanyagolni a blogot!
Boldog Új Évet! :)