“Szeretetet lehet adni és lehet kapni. Csak egyet nem lehet: szeretetet zsarolni. S ezt legtöbbször nem tudják azok a szegények és szerencsétlenek, akik szeretetre éhesek.Nyilvánvaló, hogy vagy szeret az ember, vagy szeretik: ezt a váltóáramot a természet kérlelhetetlen következetességgel szervezte meg. Az összhang legtökéletesebb és legszerencsésebb formája, mikor az egyik különösebb lázadozás nélkül tűri, hogy a másik szeresse. A természet végül is kegyes: igaz, soha nem adja meg, hogy az szeressen, akitől ezt reméljük, de módot ad arra, hogy korlátlanul szeressük azt is, aki bennünket nem szeret. Csak egyre nem ad módot: hogy könyörgéssel, váddal, támadással vagy esdekléssel mástól szeretetet zsaroljunk. Még gyöngédséget és szenvedélyt is lehet zsarolni; de a szeretet szuverén.”
"...mert minden hangulat egy élet, és minden élet csak egy hangulat." Wass Albert
2012. április 12., csütörtök
Mert ma jó lenni...
2011. augusztus 10., szerda
2011. július 30., szombat
2011. február 6., vasárnap
Márai Sándor: Kaland (Ég és Föld)

Élsz, s egyszerre megrohan a kaland. Mi ez a kaland? Nem ismertél meg senkit, nem nevetett szemedbe az olcsó, boldog, vacak öröm, egyedül vagy. S mégis történik ez órákban körülötted valami. Az élet, délután négykor, egyszerre izgalmas lesz és veszélyes. Mindenféle jelek figyelmeztetnek, a köznapinak értelme van. Egy ajtó nyílik, mintha a végzet küldöttje nyomná le a kilincset. A napsugár szíven döf, mint az orgyilkos pengéje. Fülelsz, neszelsz. Mi ez a kaland, amely betört az álom - ólmos létezésbe? Aztán egyszerre megérted és elsápadsz.
Megérted, hogy élsz. Ez az egyetlen kaland.
2011. január 18., kedd
Lesznai Anna - Kezdetben volt a kert

Lesznai olyan finoman, olyan gyönyörűséggel ír (főként a leíró részekben), hogy kénytelen voltam kiemelni a sok szépségből egy keveset.
"Lassan telt a nyár. Lizó szobája csendjében papírra vetett néhány verssort, de szavai elringatták egyhangú ritmusukkal. Álmosság fogta el, és alig bírt íróasztalától a díványig elbotorkálni.Mire felocsúdott, a madarak már estét csicseregtek a kertben. Álomtól kipirultan jelent meg az udvari teraszon, ahol vacsorára terítettek. A szék vastámlája kellemesen hűtötte lusta, meleg hátá. Elbámészkodott a napnyugtán. Az ég zöldessárga volt, fényes és sima, mint hímzőrámára feszített selyem. A nap, súlyos aranygombolyag, egyre lejjebb gurult. Hazatérőben a gólya. Nyílegyenesen repül, de hirtelen megakadt az égen, mozdulatlanul lebeg -tusrajz az alkonyat selymén- egy örökké tartó pillanatig. Aztán hosszú lába szára ékbe csuklik, és méltóságteljesen ereszkedik le a konyhaház kéményén nyugvó fészke szélére. Mire leért, Lizó mélyet sóhajtott. Még csak néhány hét és elvándorol a gólya is; minden szépség messze húz.
"Nem szól a szó, oly sovány, színtelen." -zümmögött benne egy suta, magános verssor. Múlik az élet és adós marad a sok kapott gyönyörűségért. Szőnyeget kéne szőni napjaiból, hogy az Úristen lába elé terítse. Azon sétálna feléje a boldogságot hozó angyal."
A szőnyeget később Lesznai természetesen el is készítette:)
2011. január 6., csütörtök
Az örömről...

2011. január 3., hétfő
2011. január 2., vasárnap
Az olvasásról...
2011. január 1., szombat
?
2010. május 22., szombat
A fény harcosa...
2010. április 16., péntek
Feldmár mesél...
"Az, hogy én megértelek téged, azt jelenti, hogy beskatulyázlak a már meglévő gondolataimba. Az én szókincsemmel, az én gondolataimmal gondolom, hogy te tulajdonképpen olyan vagy, mint én. De lehetséges, hogy még a színek, amiket te látsz, azok sem ugyanazok a színek, amiket én látok. Vagy az érzelmeknek, amiket te érzel, semmi közük nincs azokhoz az érzelmekhez, amiket én érzek. Tehát arra rájönni, hogy a másik az annyira másik, hogy soha a büdös életben nem fogom megismerni, nagyon megrázó felfedezés. De szerintem igaz.
El kell fogadni, hogy rettenetesen egyedül vagyok. Soha senkinek nem lesz az a tapasztalata, ami az enyém. Ha valakihez hozzáérek, megérintem, soha nem fogom tudni, hogy ő mit érez. Soha. És senki nem fogja tudni, hogy én mit érzek, mit gondolok, hogy nekem milyen a világ.
Szimbólumokkal kommunikálunk, és ezek a szimbólumok nagyon keveset mondanak a valóságról. Nekem van egy valóságom, nektek van egy valóságotok, ahányan itt vagytok, és lehetetlen, hogy én valaha is megértsem a ti valóságotokat. Olyan nincs. Remélem, hogy ezt most megbeszéltük, és soha többé senki nem próbál megérteni senki mást."
Feldmár mesél...
"Hogy valaki szeret-e engem, vagy nem, azt csak én tudom megmondani. Mert a másik mondhatná, hogy nagyon szeret engem, de ha nekem teher, akkor nem szeret. Vagy ha engem úgy szeret, ahogy ő gondolja, hogy engem szeretni kell, és nem úgy szeret, ahogy én szeretném, hogy engem szeressenek, akkor nem szeretnek. Tehát engem meg kell ismernie annak, aki engem szeretni akar. És nekem meg kell ismernem azt, akit én szeretni akarok."
Feldmár mesél...
"Ha valakivel találkozom, aki valamit mond és más valamit tesz, akkor nagyon kell arra vigyázni, hogy arra figyeljek, amit tesz. Nem arra, amit mond. Mert azok az emberek az életünkben, akik mást mondanak, mint amit tesznek, hipnotizálnak minket. A szavak hipnotizálnak, hogy ne figyelj arra, amit csinálok, figyelj inkább arra, amit mondok. Tehát ha nem akarsz hipnózisban lenni, akkor soha ne arra figyelj, amit az emberek mondanak, hanem mindig arra figyelj, amit csinálnak."
2010. április 11., vasárnap
Idézet - Márai
"Néha azt hiszem, a szeretetre várok. Valószínűleg csillapíthatatlan ez az éhség: aki egyszer belekóstolt, holtáig ízlelni szeretné. Közben már megtudtam, hogy szeretetet kapni nem lehet, mindig csak adni kell, ez a módja. Megtudtam azt is, hogy semmi nem nehezebb, mint a szeretetet kifejezni."
/Márai Sándor/
2010. március 17., szerda
Az élet szép ajándékai
2010. március 11., csütörtök
Veszteség
2010. március 10., szerda
Márai Sándor:Az emberi közönségességről
Természetesen oktalan és esztelen az, aki megsértődik a tömeg tényétől, s valamilyen finnyás és fanyalgó egyénieskedés nyafogó magatartásába menekül. A tömeg itt van, mint az eső, a szél, a föld. Számolni kell vele. De Arisztotelész ezt mondja: "A nagy tömeg egészen rabszolga-lelkületet mutat, s a barmok életmódját követi." Két és félezer éve hangzott el ez a megállapítás; ma érvényesebb, mint valaha.
Az emberi közönségesség korunkban olyan reménytelen méreteket öltött, hogy nincs többé pedagógiai módszer, mely eredményesen tudna harcolni ellene. A tömeg reflexei már nem emberiek többé abban az értelemben, ahogyan a keresztény műveltség és a klasszikus ókori nevelés értelmében ismertük meg az emberit. Vitatkozni nem lehet velük; mintha iszákosokkal vagy eszelősökkel vitatkoznál, akik csak rögeszméiket dadogják válaszul. Érzelmeikre hatni nem lehet; másként éreznek, mint eddig az emberek. A részvét, az együttérzés eltorzult lelkükben; a kapzsiság, a vérszomj uralkodnak idegeikben, a korlátlan és mohón habzsoló, szomorú élvezetvágy: Az emberi közönségességnek nincs határa többé. Egy okkal több, hogy minden emberszabású ember makacson és bátran helyén maradjon, gondolkozzék, érezzen, ahogyan emberhez illik."



