Sosem voltam egy képregény fan, nem volt bajom a műfajjal, csak éppen egyszerűen hidegen hagyott. Sarah Andersen rajzai aztán változtattak ezen. Mert például ki ne érzett volna már így:
Vagy így:
Esetleg így :)
Szóval a képek után elég egyértelműen jelentkezett a "te hazajössz velem!" érzés, mikor megláttam a könyvtár polcon ezt a Fumax kötetet... Szerelem lett első olvasásra, majd jött a második meglepi, nemcsak nálam, hanem a kiskamaszomnál is! Szóval kívánságlistára tettük :)
Sarah Andersenben véleményem szerint, ez az egyik legvonzóbb: bármely korosztályhoz képes szólni a rajzain keresztül, nyugodtan oda mered adni gyerek kézbe is, mert nincs benne semmi vulgáris, nehezen érthető, vagy félelmetes. Adott élethelyzettől függetlenül végtelenül könnyen lehet rezonálni a képeken megjelenő szituációkra, vagy azért, mert az ember egyből bólogat, hogy "aha, ez tényleg ilyen szívás", vagy pedig azért, mert "aha, lehet, hogy ez ilyen szívás, de milyen vicces"! A pár kockában elénk táruló helyzetkomikum ugyanis, amennyire súlytalannak tűnik, éppen annyira találó. Finom, ironikus humor, szerethető karakterek és a képregényekre jellemző rövid, ütős mondatok miatt jön létre a szerelem első olvasásra fíling.
"ÉN 13 ÉVESEN: Csak 5 barátom van, tök lúzer vagyok.
ÉN MOST: Hogy barátok? Mármint emberek? Utálom őket. Ne közelíts."
A Felnőni kiábrándító egy olyan kötet, mely szó szerint illusztrálja, azt a legkevésbé nemes érzést, milyen egy introvertált személyiségnek a felnőttkorba lépve inkább a saját otthona magányában, de komfortosan elrejtőzni, mintsem felvállalni a szociális interakciók szorongását. Mindezt rendkívül viccesen és szellemesen, feloldva ezzel a probléma negatív érzületét. Olvasás közben garantált a jókedv, a kuncogás, a röhögés, szóval nyilvános helyen csak saját felelősségre olvasd!
Andersen regénye nem az a fajta könyv, melyben egyik pontról a másikra jutunk a történetben nem egy ívet bejáró sztoriról van szó ugyanis, hanem több apró történetről melyek számos témában nyújtanak humoros, saját magunkon röhögni valót a párkapcsolati kínlódásainkon át, a szakmai féltékenységig.
"ROSSZ PÁRKAPCSOLAT:– Nézd, nem borotváltam le a lábam! Haha! – Undi! – …
JÓ PÁRKAPCSOLAT:– Nézd! – Ohóóóó! Bolyhos!"
Az egyetlen problémám ezzel a könyvvel az, hogy véget ért. Bár ez a Sarah's Scribbles-gyűjtemény első kötete, introvertált személyiségű embernek annyira jól lehet azonosulnia vele, hogy nem csupán örömteli bólogatásra ragadtatja el magát, felismerve, hogy végre valaki megérti a mások számára fura, abnormális érzéseit; hanem késztetést is érez, hogy másoknak megmutassa, lássák lerajzolva mit érez, amikor hülyén viselkedik adott szituban.
Egy őszinte vígjáték ez a könyv, ugyanakkor bármennyire vicces is, de egy nagyon erős mankó, képes segíteni az embereknek, hogy megértsék, nem mindenkinek mennek egyformán jól a társas akciók, és hogy milyen kínos tud lenni egy introvertáltnak különbözni a normálistól, az átlagtól, bármi legyen is az.
Az egyetlen állandó karakterünk neve a lapokon szintén Sarah, ami nem a véletlen műve, hiszen az írónő magáról mintázta és nevezte el furi, szeretnivaló kis alakját. Erről a kettősségről itt olvashatsz angolul: SARAH’S SCRIBBLES: INTERVIEW WITH SARAH ANDERSEN
A képregény kivitelezésének oldaláról tekintve szerintem még jobban "üt" a történet azzal, hogy nincsenek színek, az ábrázolásmód egyszerű, egyáltalán nem részletes, és remekül kiegészíti a történetet. Az illusztrációk tökéletesen lekövetik az adott sztorit, elég a főszereplő Sarah hatalmas szemeire pillantanunk, mikor bekerül egy-egy kényes szituációba. Ha egyszerre szeretnél valami pihentetőt, de tartalmasat olvasni, akkor Sarah Andersen képregénye mindenképp ajánlott olvasmány!
"ÍRÁSBELI KOMMUNIKÁCIÓ– Mindent egybevéve elmondható, hogy a feltételezésem helytálló volt.
SZÓBELI KOMMUNIKÁCIÓ– És… ööö… nos… igen, ez így… hát tudjátok, na… ennyi…"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése