A következő címkéjű bejegyzések mutatása: dráma. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: dráma. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. július 29., vasárnap

Susanna Ernst: A ​lelked bennem

Leheletfinom, pasztell, légiesen könnyű, mondhatnám femin borító. A kötetet forgatva, és a fülszöveget elolvasva tartottam is ettől a babarózsaszíntől, de mint az első pár oldal után kiderült, feleslegesen.


"...milyen hihetetlen jelentősége van az ember tudatalattijának, és ezért milyen fontos, hogy a régi sebeket megfelelően begyógyítsuk. Nem szabad csak úgy ideiglenesen leragasztani és letagadni őket. Az nem működik."
Tömören, ebben az idézetben benne van a könyv történetének vezérmotívuma. A sztori felütése teljesen idilli. Csodálatos kisvárosi, természeti környezetben Amy és Matt gyermekkori barátságába csöppenünk. A kislány és a kisfiú között nagyon szoros kapocs van, mély és őszinte, igazi "gyerek szerelem" köti össze őket. Tökéletesen kiegészítik egymást, egyik sem tud meglenni a másik nélkül hosszabb ideig. Ennek a harmóniának nagyon hamar, alig pár oldal leforgása alatt vége szakad. Lecsap rájuk egy gyilkos, megerőszakolja és megöli Amyt, ami szerencsétlen Mattnek egy fához kötözve végig kell néznie. Matt túléli a rettenetet, de még több, mint húsz év múltán sem képes feldolgozni a tragédiát, párkapcsolatára, egész életére kihatással van.

A következőkben Matt mindennapjaiba nyerhetünk betekintést, megtudjuk, hogy különleges képességgel bír, gyógymasszőrként dolgozik és rájuk hangolódva a páciensek emlékeibe is bepillantást nyer. Ezúttal egy háromtagú családhoz igyekszik éppen, a szerény körülmények között élő házaspár egy autista lányt nevel, Julie-t. A történet tökéletesen ambivalens érzéseket váltott ki innentől belőlem. Egy túl gyorsan, és hirtelen bekövetkező furcsa csavarral kiderül, Amy valójában Julie testében él tovább, akire Matt persze rátalál. Katolikusként nem nagyon éreztem kényszert, hogy elgondolkodjam, vajon tényleg létezik-e élet a halál után, másik testben, „régi” lélekkel, és ha igen, hogyan, milyen formában történik ez? A sztorit teljesen áthatják a fantasztikus, vagy mondjuk úgy hihetetlen elemek.  
"Eh, mi a név? Mit rózsának hívunk, Bárhogy nevezzük, éppoly illatos. És, látod, szerintem ez nagyon találó. Úgy értem… mi tesz egy embert azzá, aki? A neve? A külseje? Nem! Épp neked kellene tudnod, hogy a testünk csak burok, mely a lényeget veszi körül. A lelkünket."
Nos, a könyv szerint az utolsó fogadalma miatt Amy lelke nem engedi el ezt a világot. Julie, aki egy idő után számomra már csak afféle gazdatestként funkcionált, alkalmatlan az önálló életre, a nap minden percében gondoskodni kell róla, de amint Matt belép az életébe, jön egy lassú magához térés, a benne élő Amy lelke fokozatosan előtör, mígnem Amyvé válik, annak múltjával, emlékeivel. Ez váltotta ki az első meghökkenést, hiszen Julie, bár nem egyik napról a másikra megy végbe a változás, ezek szerint gyakorlatilag nem is létezik, csak afféle lepelként funkcionál, amit Amy egyszer csak leránt magáról és nincs többé. Egy kicsit itt kezdett el ellaposodni a történet, nem ment át rózsaszínbe, vagy csöpögősbe, de valahogy nem tudta fenntartani az érdeklődésem.

Mondanom sem kell, Matt és Amy innentől boldog szerelmes párként élnek együtt tovább, legyőzve a környezetük kétkedését. Érdekes volt megismerni a szülők hozzáállását, "Julie" szüleit nagyon szimpatikus házaspárként festi le az írónő, végtelen szeretettel és nyitottsággal közelítenek ehhez az egész reinkarnációs kérdéshez, ugyanakkor Amy szüleit már nem volt ennyire egyszerű megnyerniük, igazi félelmekkel és a felfoghatatlant megérteni próbáló reakciókkal találkozunk részükről, ami lássuk be a realitáshoz közelebb is áll. 

A másik, ami miatt feszengtem, hogy most tényleg 8 együtt töltött őszinte gyermekkor vált ki ekkora szerelmet 21 év után, és tényleg erre építi innentől az írónő a karakterek kibontását? Picit tompította a méltatlankodásomat a bűnügyi szál megjelenése, de az is olyan valószerűtlenre, olyan lezáratlanra sikerült, hogy csak rövid ideig izgulhattam a gyilkos leleplezése miatt. Aztán ott volt a vége...mivel az egész reinkarnációs szál túlságosan távol állt tőlem, ezért a befejezést nem is értettem. Milyen többletet, tanulságot szeretett volna az írónő közvetíteni ezzel felénk, olvasók felé? Rejtély.

Összességében jó szívvel ajánlom ezt a könyvet a megmagyarázhatatlan és a spirituális utazás iránt érdeklődőknek. Ernst nagyon finoman, és pontosan ír, a szereplők szerethetőek, hétköznapiak. A két fiatal szerelme is teljesen visszafogott, érthető módon már-már szűzies, örültem, hogy az évtizedeken át tartó fájdalom, magány, bezárkózás és tehetetlenség után végre élvezhették a nekik adatott időt.
Az én személyes tanulságom az, hogy lehet a sorsot kicselezni, elodázni, de teljesen kiradírozni és újat rajzolni helyette nem.

A kötetet az Athenaeum kiadó jóvoltából olvashattam 448 oldalon. Megjelenés éve: 2018.

2012. február 16., csütörtök

Paul Newman is sexy! avagy Tennessee Williams és az ifjúság sem nem szép, sem nem édes madara

Merthogy:
1. már az eredeti angol cím miatt sem stimmel a "szép", mert az ugye "Sweet Bird of Youth", azaz hogy "édes", ami egyébként szerintem még borzalmasabb, bár a dráma ismeretében érthető, sőt utólag már tudva lévő, hogy szándékos.
2. Tennessee Williams hajlamos bevinni az erdőbe azokat a gyanútlanokat, akik a cím alapján ítélnének elsőre. Bár a kissé túl lírai, mondhatni banálisnak tűnő 'A vágy villamosa' vagy 'Az ifjúság szép madara' címválasztás azért szolgáltat erre némi okot. :) Hát a címek édeskésségére elég keserű választ ad mindkét darab.



Amikor 1959-ben először megjelent Az ifjúság szép madara, okozott némi közfelháborodást. Ítélkezés nélkül szól ugyanis promiszkuitásról, némi droghasználatról és szexualitásról. Igazából azért érdekes, hogy ezen a korabeli amerikai prüdéria megakadt, mert a darabnak nem ez a lényege. A magányosság érzete, az öregedés, és a fiatalság megtartása iránti vágy, majd az ebből fakadó reménytelenség az, ami dominál benne.
Azt már megfigyelhettük, hogy Williams írásai általában Amerika déli államaiban játszódnak, ami hangulatilag is visszaköszön a maga fojtott, meleg, fülledt atmoszférájával. Középpontjában ismét egy értékes ("ez és ez is lehetett volna belőlem, ha..."), érzékeny, és labilis lelkületű ember, aki eleve kudarcra van ítélve az őt körülvevő társadalomban, a siker társadalmában. Ebbe aztán rendszerint szépen belebetegszenek és kudarcélményük valamilyen deviancává fajul. Kicsit uncsi, nem? Nem annyira. Bár Az ifjúság szép madara valóban elmarad a számomra megszokott Williams-színvonaltól.

*Spoiler*

Aktuális górcső alá tett betegünk Chance Wayne, aki szintén a "Belőlem egyszer még nagy sztár lesz, de semmi nem lett" kategória győztese. A nagy sztárság helyett, -ami otthonról elűzi- szállodai boy, úszómester, majd egy öregedő színésznő gigolója, akivel városról városra sodródik, miközben gyötrődik és vágyakozik nagy szerelme Heavenly után. (Istenem, ez a név is micsoda rózsaszín cukormáz!)
Az öregedő sztárszínésznő Alexandra Del Lago is épp menekül, és mit adj Isten, ő is a sikertelenség elől, nagy visszatérése a filmvászonra ugyanis nem egészen úgy sikerül, ahogyan elképzelte. Chance pedig vele együtt szülővárosába, 'Szent Felhő'be tér vissza 'Mennyei'ért, akitől anno szerelme politikus apja, egy született vadbarom választotta el. A probléma csak az, hogy állítólag Chance azért ment el a kisvárosból, hogy gazdag legyen és feleségül vehesse a lányt. Hát ez nagyon nem jött be, mert szegényke már nem a helyi falu bikája aranykötésben, hanem csak egy szánnivaló lúzerarc. Bár olybá tűnik még mindig jóképű lúzerarc.
No már most a Hercegnő, akarom mondani Alexandra Del Lago is sodródik, csak ő nem a szerelem miatt, bár az ok szintén egy szenvedély: a kábítószeré. Chance-re támaszkodna, ha az nem akarná őt épp kihasználni, vagy a nő őt, vagy őszinte pillanataikban egyik sem a másikat. Kettejük kapcsolatát viszont remekül megalkotta Williams, sokrétűre és keserédesre.
Nem a szerelem köti őket ugyanis egymáshoz, még csak nem is a szeretet, hanem a kétségbeesés. Érdekes módon mindketten megvetik, ugyanakkor meg is szánják a másikat. Használják és kihasználják egymást, teljesen kölcsönösen és odaadóan. Ezek a finom sodródások, valamint Chance és a Hercegnő kapcsolata az, amelyek kiemelkednek számomra a darabból.
A többi karakter egydimenziós és sztereotíp. Gyanítom szándékosság van emögött, talán, hogy jobban felismerhetőek legyenek a típusok, nem tudom... Különösen a bigottat játszó kétszínű politikus apósjelölt, és hasonlóképp "szimpatikus" elkényeztetett, önfejű kisfia.
A vezérmotívum a fiatalság a darabban, mégpedig úgy, hogy minden karakter gyászolja egy-egy darabját, ennek elveszítése folytán.
Az író különösen precíz színpadi utasításokat ad világítás, díszletek, háttérzene tekintetében, amelyek tényleg remekbe szabottan kísérik az egyes jeleneteket és teszik teljesen egésszé a darabot. Lássuk be, azért ez sem egy mellőzendő dolog, hiszen más írók darabjai gyakran sokkal inkább rövid történetkére, novellára emlékeztetnek, mintsem efféleképp gazdagítanák az olvasót sokrétű tapasztalásokat adván.
A mű film változata 1962-ben készült el, Paul Newmannel, Geraldine Pagedzsel és Shirley Knighttal.



Rövid trailert megnézhetsz róla itt, melyet hölgyek figyelmébe erősen ajánlok! :)) Hogy én eddig miért nem tudtam az ifjonti Paul Newman hasizmairól?! :)
Utószóként ajánlanám még visszaolvasásra a darab előszavait, melyeket Williams ugyan saját magára értett, de ugyanez mondható el Chanceről és a Hercegnőről is.
Azért lássuk be, még mindig jobb és kevéssé unalmasabb volt ezt a B-kategóriás amerikai álmot elolvasni, mint végigszenvedni egy újabb, tizenkettő egy tucat tini vámpírponyvát...;) A nem megszokott szófordulatokért pedig elnézést, de a mű eleve megkívánta.

Én a Szukits Kiadó 1995-ös példányát olvastam, Etike Olvassunk Tennessee Williamst! kihívására a molyon.
Oldalak száma: 186
Eredeti cím és megjelenés: Sweet bird of youth, 1959
Kedvenc idézet:
; color: #e69138; text-align: -webkit-auto;">"Nézd, Chance, tégy már le arról a gyerekes butaságról, hogy megnő az ázsiód, ha valaki megkíván téged, és te hátat fordítasz neki, és kinézel egy ablakon…"
>