"Valahányszor az élet komiszul elveri rajtam a port, mindannyiszor egy történettel vigasztalom és sajnálom magam."

Peiker Éva (szerk.): Útra kelni - Magyar írók a felnőtté válásról

Bajban vagyok ezzel a kötettel, mert amennyire szerettem olvasni, annyiszor járt a fejemben, hogy vajon kinek ajánlanám. A könyv fülszövege ugyanis " ötletes és színes ajándék"-ként aposztrofálja az antológiát, melyet ballagóknak, pályakezdő fiataloknak ajánl. Nem szeretem az általánosítást, ámbár itt mégis meg kellett tennem. Tegye szívére mindenki a kezét: hány olyan kamaszkorból felnőttkorba lépő fiatal ismerőse van, aki a klasszikus magyar irodalomért olyannyira rajong, hogy töményebb adagban is fogyaszthatónak, sőt élvezetesnek találja azt? 

Az Y generáció kapunyitási gondjai, amelyet a bizonytalanság, a gazdaság és a munkaerőpiac kiszámíthatatlansága, és e tényezők komplexitása csak megerősít, nem biztos, hogy kellőképp értékelni tudja a Móricz által leírt mondatot: "rózsás gyermekajkak gyermeteg titkaiban akarom élvezni a női szív örök költészetét."

A válogatás egyébként valóban a klasszikus irodalom legismertebb kiváló íróinak tollából áll össze, szám szerint tizenegy nagyság vetette papírra az ember életének 'már nem vagyok gyerek, de még nem vagyok felnőtt sem' akkori életérzését. A tartalomban a következő írásokat olvashatjuk:

Móra Ferenc – Középiskola 

Vas Gereben – A konviktusi diák 

Gárdonyi Géza – Zivatart pékéknél 

Móricz Zsigmond – Pataki diákok 

Csáth Géza – Péter levele 

Hunyady Sándor – A vöröslámpás ház 

Kaffka Margit – A gondolkodók 

Mikszáth Kálmán – Vizsgálatok után 

Tamási Áron – Ábel Amerikában (részlet) 

Karinthy Frigyes -Találkozás egy fiatalemberrel 

Kosztolányi Dezső – Tengerszem

A fentiek közül az első pár novella kifejezetten századelős stílusban íródott, melyet olvasni azért is nehezített pálya, mert a nyelvezete is ennek megfelelő, néhol latin szavakkal tűzdelve. Csáth Géza novellája aztán megtöri azt az ívet és onnantól egészen más hangulatú, elmélyült és töprengésre lehetőséget adó sorok következnek jó pár oldalon, Hunyady és Kaffka által. 

A legkiemelkedőbb írások egyike a Vizsgálatok után című rövid történet, mely egészen élvezetes, színes olvasmány. Bárki könnyen bele tud helyezkedni és feledkezni és nagy eséllyel kíváncsi lesz Mikszáth többi írására is. A végén bónuszként két nagy név, Karinthy és Kosztolányi csábítja az embert olvasásra, s teszi kíváncsivá: "Na lássuk,mit alkottak a nagyok!"

Összességében tetszetős kis válogatás ez, csak nem biztos, hogy a célközönség jól lett megválasztva. Mindenképpen izgalmas lett volna egy Mikszáthot szembe állítani Benyákkal, vagy egy Kaffka Margitot egy Szabó T. Annával, Uram bocsá' egy Karinthyt Gerlóczyval, vagy Kosztolányit Grecsóval. Mivel rendkívül szeretem a századelő magyar irodalmát és a klasszikus magyar irodalmat általában, örömmel forgattam a lapokat és feledkeztem bele egy-egy szívhez szólóbb történetbe, vagy ízlelgettem a számomra szépséges régi magyar szavakat. 

Abban a tekintetben pedig, hogy akkor mégis kinek ajánlanám a könyvet, marad tehát a kiadó ajánlásából az a szekció, mely így szól: "mindenkinek, aki szeretné újraélni, milyen átlépni a felnőttkor küszöbét, vagy legalábbis ott toporogni előtte." 

Ezen kívül ide idézném még Csáth novellájából a következő sort:

"Különben is, valahányszor az élet komiszul – bocsánat a nyers kifejezésért – komiszul elveri rajtam a port, mindannyiszor egy történettel vigasztalom és sajnálom magam."

Az antológia olvasása ebben a kontextusban is kiválóan működhet :)
A könyv olvasására lehetőséget az Athenaeum Kiadó adott, melyet 208 oldalon olvastam.

Két lány az "uccán". Máraival?!

Nem, nem egészen, illetve csak részben, mert az egyik megfordulhatott vele.

De, hogy a legelején kezdjem: tegnap este ágyban fekvős, akár unalmasnak is mondható távkapcsoló nyomkodás közepette találtam a Duna World-re. Itt adták a 'Két lány az utcán' című 1939-es filmet. A Magyar Klasszikusok összes dvd büszke birtokosaként nem árulok el nagy titkot: régi filmet nézni több, mint szeretek.

Tóth Endre, vagy André de Tóth filmje azonban nem a megszokott könnyed, komikai fordulatokban, szerelmi liezonokban gazdag és happy end-es kis történet.

*SPOILER*

Az alaptörténet két lányról szól, akik mindketten válsághelyzetben vannak. Vica (Bordy Bella) és Gyöngyi (Tasnády-Fekete Mária) épp jókor kapaszkodnak össze, az egyik -egy mondjuk úgy munkahelyi- szerelmi történés-félreértés áldozata lesz, a másikat pedig gazdag földbirtokos apja elhajtja otthonról, mint ő később Budapestre érve a nem kívánt magzatát. Úrilányoknak adják ki magukat és ketten lakást bérelnek, múltjukról, előéletükről mit sem tud senki.

Lesz aztán erkölcsi nevelgetés Gyöngyi (aki olyan gyönyörű ebben a filmben!) részéről, próbálja terelgetni, formálgatni Vicát, aki viszont női hősszerelmes, és végig megmarad alárendelt szerepében.

Nem kapunk tehát Kabos-féle félreértés humormorzsákat, sem gyönyörűszépen pillantgató Jávor urat, édesen csicsergő Szeleczkyt, de még búgó hangú dramatikus Karádyt sem.

Van helyette abortusz, elzüllöttség, kitaszítottság, magány, szorongás, és ami nekem nagyon tetszett: cinizmus. A vége ugyan '... s boldogan éltek, amíg meg nem haltak', de nem afféle 'kézenfogva elmentek a naplementében'.

Aki szereti a noir-t, annak tetszeni fog Tóth Endre filmje. Aki nem, az is nézze meg, mert szerintem egyfajta kuriózumot képvisel. Van benne Csortos Gyula bácsi is, a férfi galád pedig Ajtay, bár én őt speciel sosem szívleltem. Meg egy nagyon édes kis betétdal, amiben arról regélnek, hogy:

"No de hogy le tetszett fogyni, még össze tetszik rogyni", meg "ilyen hülyeséget, mint a sport", meg efféle csacskaságok:))

Azt, hogy minden mindennel és mindenki mindenkivel összefügg, a Nyugatosok önéletrajzi könyveiből már nagyjából sejtettem. Most a film kapcsán ugrott be, hogy a gyönyörű Gyöngyi: Tasnády-Fekete Mária, akiben az 1931-es Miss Hungaryt tisztelhetjük, Radványi Gézának volt a felesége. S akkor meg is érkeztünk, hiszen Radványi Géza testvére pedig nem más, mint Márai. Mindketten Grosschmidok, nagynénjük a szintén kedvenc figura, Zsüli néni, alias Hrabovszky Júlia, aki szintén írogatott, s akit Márai az Egy polgár vallomásaiban hív életre:

„Zsüli néni sokáig élt Párizsban, majd a Loire mellett, egy kastélyban: öltözködése, modora, ismeretségei, minden elmondhatatlanul nagyvilági volt. Anyja a nagyon finom, mindig főkötős Louise néni, testvére apai nagyapámnak.

Zsüli néni nem értett a gyermekneveléshez, tehát ösztönösen megütötte a helyes hangot.

Terebélyes kalapokat viselt, suhogó selyemruhákat, mintha bálba menne. Mindegyre úton volt, terveket főzött, írta regényeit és elbeszéléseit, estélyeken jelent meg, Párizsba készült – káprázatos jelenség volt számomra.

S ezen felül volt benne valami elpusztíthatatlan, valami elemien sugárzó, melyet később idő, nyomorúság, magány és csalódások sem tudtak meghamisítani. Zsüli néni igazi nő volt, a „fin de siecle” (századvég) remekműve, ritka tünemény."

No ugye, hogy sétálhatott az egyik lánnyal az uccán Márai? :)