Óh, Nyuszika ez nem ér! Úgy át lettem verve, hogy még mindig pillogok. Nem olvastam Mona Awad előző kötetét, az Antilányregényt, de a Molyos vélemények alapján annyit tudtam, hogy az írónő nem egyszerű témákat feszeget a felszínt kapargatva, tehát nem chick lit-re számítottam. Viszont szokásommal ellentétben kénytelen leszek beidézni ide a fülszöveget, csak hogy érzékeltessem, mi tévesztett meg ennyire:
Samantha egy elit egyetem írásművészeti mesterképzésének ösztöndíjas hallgatója, akit felettébb taszít a prózaíró klub tündibündi, dúsgazdag lánykáinak négyfős klikkje. Akik Nyuszikának szólítják egymást. Akik rendszeresen úgy ölelkeznek össze, mintha eggyé akarnának válni. Egy nap Samantha meghívót kap a Nyuszikák legendás Szutyok Szalonjába és azonnal magába szippantja a klub varázs(gombá)s világa. Olyannyira, hogy hanyagolni kezdi Avát, a legjobb barátnőjét és a tanulmányait is. Egyre mélyebbre merül a Nyuszika-kultusz sötét, baljós, cukormázas világában, és bekapcsolódik a lányok Műhelynek nevezett rituáléiba. Valóság és képzelet határvonala immár teljesen elmosódik; az őt Avához, illetve a Nyuszikákhoz fűző baráti szálak pedig életre-halálra összegabalyodnak."
Nos, azt gondoltam ez a könyv a kirekesztésről, egyetemi önmarcangolásról, esetleges barátságról, emberi kapcsolatokról, netán drogfogyasztásról és némi személyiségfejlesztésről szól majd. Hát nem. Vagy de. Istenem Nyuszika, ki tudhatja?
A Nyuszika ugyanis tényleg egy önmagát kereső fiatal, egyetemista nő kalandja, ugyanakkor egy végtelen furcsa önismereti utazás, melyhez leginkább a szürreális, sajátos, sőt a horrorisztikus jelzők illenek. Nincs benne az ég világon semmi csajos, vagy cuki. Vagy nyuszis. Ja igen, nyulak. Nekem első körben, miután felszedtem az állam a padlóról, mert kezdett beszippantani ez a kissé pszichedelikusnak tűnő lázálom, egyből Alice Csodaországban jutott eszembe. Meg Wes Anderson világa. Aztán ahogy főhősnőnkkel, Samanthával kezdtek furcsa dolgok történni, köszönhetően a négy különös csoporttársnő Szutyok Szalonjának, úgy lett egyre inkább az az érzésem, hogy Mona Awad mindeközben végtelenül jól szórakozik rajtam és csak egy célja van, hogy Samantha írói hangjának megtalálása okán alaposan kiröhöghessen.
Szóval a fókuszban lényegében Samantha, illetve az írói alkotói folyamat áll, amely számos meghasadt lelki állapotot, keresési válságot mutat be egész pöpec kis asszociációs játék során. Itt semmi nem az, aminek látszik, itt nem csak a főszereplőnő, de te sem fogod tudni, hogy a megjelenített szereplők egyáltalán valósak-e, vagy csak Samantha "varázsgombázásának" a szüleményei holott sűrűn lehet, a velük történt események nagyon is lezajlottak. Hah!
A leginkább az tetszett a kötetben, ahogy az írónő azokat a helyzeteket hozta, amikor a valós vagy vélt elvárások miatt mennyire másképp viselkedünk és kommunikálunk, mint ahogyan magunkban valójában gondolkodunk.
"-Te mit gondolsz, Samantha? – kérdi Fosco. Azt, hogy ez egy beképzelt, hatásvadász szarkupac. Hogy nem mond semmit, nem ad semmit. Hogy nem értem, és valószínűleg senki sem érti, és soha nem is fogja. Hogy a meg nem értettség olyan kiváltság, amire nekem nem telik. Hihetetlen, hogy ez a csaj pénzt kap azért, hogy itt legyen. Szerintem bocsánatot kéne kérnie a fáktól. Egy egész álló napig ott kéne térdepelnie az erdőben, és esdeklőn a rezgőnyárfákra meg a tölgyekre kéne függesztenie a bágyatag, könnyes szemét, meg a ki tudja, még milyen fákra, amelyekből papír készül, és ezt kéne mondogatnia: Kurvára sajnálom. Sajnálom, hogy azt képzelem magamról, hogy olyan baromi érdekes vagyok, amikor napnál világosabb, hogy nem vagyok érdekes. Megmondom, mi vagyok: egy dögunalmas fagyilkos."
Persze a valóságban Samantha először mélyen hallgat, majd mond valami általánosat, de legalább kedveset. Szuper tükör ez, amibe időnként sajnos mindannyiunknak bele kellene néznie. Igazából, összességében fogalmam sincs hányadán állok a könyvvel, a társadalomkritika és az előbb említett önmagunkkal történő szembefordításon kívül, leginkább Awad stílusa és a leíró részei tetszettek. Nekem ugyan ennyi kevés a boldogsághoz, és a szédülést sem keresem különösebben, főleg ha túl hosszan tart, ez a könyv viszont egy hatalmas bukfenc a nyúl üregébe :)
Azt gondolom az fogja igazán élvezni a kötetet, aki kedveli az absztrakciót, aki nem fél elmerülni egy szürreális világban, ahol a világon semmit nem szabad készpénznek venni, mert semmi nem egyértelmű, de legalább végletekig fura. Szeretem az intelligens könyveket, és ez biztosan az, mert olyan bizarr metaforákat, sőt szimbólumokat használ a vágy, az elszigeteltség, a barátság és a magány megjelenítésére, amilyenekkel máshol még nem találkoztam. Aki nagy kedvelője az ilyesminek, vagy közelebbi kapcsolata van az írás alkotói folyamatával, az bátran veselkedjen neki ennek a csodás, megosztó könyvnek. Mert ami nem első blikkre értelmezhető, sőt lehet másodjára sem, az általában az szokott lenni. Ez pedig egész biztosan az lesz!
"Azok az évek úgy élnek az emlékeimben, mint a legtermékenyebb írói korszakom, pedig soha nem volt olyan, hogy én ne írtam volna, hogy ne lett volna egy másik, saját világom, ahova elmenekülhettem, soha nem tudtam úgy létezni ebben a világban, hogy a lelkem nagyobbik része ne álmodott volna meg, és ne lakott volna be egy másikat. Egészen addig, amíg nem jöttem ide."
Köszönet az olvasásért az Athenaeum Kiadónak. Kiadás éve: 2019, oldalak száma 400.
A kötetbe ITT tudsz beleolvasni, EZEN a linken keresztül pedig kedvezményesen meg is vásárolhatod.
Tegnap volt 60 éve, hogy a magyar színjátszás és filmtörténet egyik legsármosabb színésze elhunyt. Vajda Pierre: Ripityom kötetének alcíme szerint kétszer is, a miértje pedig bepillantást enged Jávor Pál szívekig hatoló mosolya mögé.
Személyessel kezdem, ahogy általában szoktam. Hogy mi volt Jávor Pál számomra gyerekkoromban, az nehezen kifejezhető. A nagymamám nevelgetett ahogy tudott, és közben javarészt magyar nótákat, sanzonokat, stb. hallgatott, no meg persze énekelt. Amikor nagyon nem akartam elcsendesedni, akkor régi magyar filmek dalait. Amikor pedig nagyobb lettem, ezeket a régi magyar filmeket néztük együtt unásig. Illetve nem, mert megunni soha nem sikerült egyikünknek sem. Kiskamasz koromra szerintem nem volt olyan régi magyar filmzene, amit ne tudtam volna kívülről énekelni. (Valószínű így fordulhatott elő, hogy négy évesen magyar nóta fesztiválon élő cigányzene kísérettel dobogós lettem, és nyertem egy palacsintasütőt, de ez egy másik, kevéssé ideillő történet.) Jávor számomra egyszerre a tisztaság, a konvenció, A FÉRFI, sírva vigadás és menekülés. Óh, igen! És az a bizonyos tekintet!
/Forrás: https://starity.hu/sztarok/javor-pal/
Rajongóként tehát voltak elvárásaim a kötettel szemben, kíváncsi voltam Vajda Pierre hogyan tud hozni, és élővé tenni egy ennyire beskatulyázott, és sokszor indokolatlanul könnyűnek találtatott figurát. Erősen meglepődtem pár oldal után, mert a könyv elénk varázsolja a teljes XX. század majd' hatvan esztendejét, korhű, megelevenedett anekdotákkal, történelmi dokumentumokkal és film- valamint kultúrtörténeti csemegékkel. Mindezek realista stílusa és maga Jávor Pál tragédiákkal sújtott életútja mindazok számára is élvezhetővé, sőt szerethetővé teszi a történetet, akik esetleg ódzkodnak a búgó hangú, jellegzetes mosolyú férfiideáltól és egy könnyed, habos, életrajzi írásra számítanak. Na ez, nem az.
A ripityom szót hiába keressük szótárainkban,
legföljebb egy nótából ismerhetjük, mint afféle értelmetlen tűnő töltelék kifejezést. A rendelkezésemre álló szakirodalomból legalábbis semmit sem tudtam róla hitelesen megállapítani, de ez nem is nagy baj. Egyedül a Timár György-féle Nevető lexikon és agyrémszótár ad némi megkérdőjelezhető támpontot, mely szerint "az ószláv eredetű „ripity” (jókedv) főnév
egyes szám első személybeli alakja. Ha viszont nem nekem van jókedvem, hanem másnak, úgy ott rogyjon rá az
ég (Ripitya)." Tekintettel arra, hogy Jávor, azaz Jermann Pál Gusztáv Albert, -akinek szülei csak a második öcs születése után házasodtak össze és eredetileg az édesanya Spannenberg vezetéknevére anyakönyvezték- 1902. január 31-én Aradon született, a szláv/ószláv eredet még akár indokolt is lehet. Én azonban jobb szeretek hinni a mítoszokban, melyeket sok helyen a könyv is idéz:
"A Ripityom kifejezetten Jávor kérésére született. Eszelős ritmusú, a mulatós dal esszenciájaként is felfogható, Jávor megveszekedett virtusának, keserűségbe oltott, a végzetet mindig kihívó, szerencséjét túlpróbáló, kétségbeesett férfierőt sugalló nóta. Halálba kergető, de az elmúlást sutba vágó győzelmi induló."
Jávor Pál életútját tekintve, azt gondolom bőven volt oka a "Ripityom"-ra, annak ki-, sőt továbbfejlesztésére is. Családja rendkívül szerény körülmények között élt, korán megözvegyült édesanyja éppen ezért az akkor kimondottan vonzónak számító vasutas pályára szánta a kis Palit. Ő azonban inkább az akkor megnyíló filmszínházakban múlatta idejét. A színész gyermekkora óta azt az álmot dédelgette, hogy filmvászonra kerül, kalandvágyó természetét pedig jól mutatja, hogy kamaszként a román fronton szolgáló bakáknak kézbesített levelet, miután pedig Arad városa Románia része lett, kiutasíttatta magát az országból.
„Aradról, ahol szüleimmel éltem, 1919-ben kiutasíttattam magam. Azért volt erre szükség, mert egy fillérem sem volt, és az, akit Romániából kiutasítottak, az államtól ingyen vasúti jegyet kapott oda, ahová utazni akart. Én, aki akkor újságírótanonc voltam, Dániába akartam eljutni, hogy ott a Nordisk Filmtársaságnál szerezzek filmszínészi szerződést. Ma sem tudom, hogy miért akartam filmszínész lenni, hiszen erre a mesterségre semmi előképzettségem nem volt, és mindössze csak tizenhét éves voltam."
A dániai utazás persze meghiúsult, helyette Budapesten az Országos Színművészeti Akadémián, majd az Országos Színiegyesületnél ismerte meg a színészmesterség fortélyait. Jávor 1922-ben szerezte meg oklevelét, ezekben az években azonban elképzelhetetlen nyomorban, gyakorlatilag hajléktalanként tengődött Budapesten.
"Esténként beosontam a Nemzeti Színházba és a házi színpadon, a függöny alatt aludtam. Ha ez nem sikerült, éjjel egy óráig a Nyugati pályaudvar várótermében egy padon. Egy órakor átmentem a Keletibe, ahonnét háromkor ment az utolsó vonat. Azután gyalog átmentem Kelenföldre az összekötő vasúti hídon keresztül. Itt fejeztem be az éjszakát. Másnap reggel nyolckor ébredtem fel a padon. A pályaudvari vízvezeték csapjából kiömlő vízben megmostam az arcomat, a kezemet, és újból átgyalogoltam Budapestre."
Karrierje aztán a diploma elnyerésének évében virágzásnak indult, Csortos Gyula ugyanis vizsgaelőadását látva leszerződtette őt a Renaissance Színházhoz. Ebben az időben Jávor egyik legfőbb ellensége saját maga volt, mivel a színész roppant nehezen viselte az igazságtalan bánásmódot, hirtelen indulatai, meggondolatlan cselekedetei pedig könnyedén bajba sodorták. Jávor Pál közel két éve játszott már a Renaissance Színházban, amikor mellőzöttsége miatt egy alkalommal egy telefonnal ütlegelte az intézmény titkárát, így a társulat rövid úton megvált tőle. Életét a későbbi években is beárnyékolták a hasonló incidensek – 1935-ben például egy lótulajdonost bántalmazott lova szertelensége miatt –, melyekből a sajtó rendre negatív szenzációt kreált, ezzel egy időben viszont Jávor a közönség és színésztársai rokonszenvét is elnyerte önzetlenségével és csupaszív viselkedésével.
"Jávornak nagyobb volt a füstje, mint a lángja, legalábbis, aki közelről ismerte, az tudta, ha nem mulatós napja van, akkor egy díszes borítójú könyv többet jelentett neki, mint egy felcsillanó leányszempár."
Kevéssé ismert, hogy Jávor kimagaslóan sikeres volt színpadi szerepeiben is, vidéki társulatoknál sallangoktól egyre mentesebb, kiforrottabb játékkal tűnt fel, köszönhetőn például Bilicsinek, Páger Antalnak, stb. akiktől rengeteget tanult. A makrancos hölgyben nyújtott kiváló alakítása után – ahol Petruchiót játszotta – a Magyar Színház igazgatójának érdeklődésének középpontjába került, így 1928-ban visszatérhetett Budapestre, ahol egy évvel később, a Csak egy kislány van a világon című filmmel a mozikat is meghódította. Jávor, amennyire örömmel töltötte el a lehetőség, hiszen Gaál őt választotta, annyira csalódott is volt, mert azon az egyetlen napon, amikor amúgy is csak szívességből állt rendelkezésre a hangfelvevő, ő teljesen berekedt, nemhogy énekelni, de beszélni is alig tudott: https://moly.hu/karcok/1316076.
A könyv első felének egyik rendkívüli erőssége az a mindenre kiterjedő kutatómunka, mellyel Vajda Pierre bemutatja az akkori korszak nagy jelentőségű eseményeit és elénk varázsolja a '20-'40-es évek hangulatát. Igazi kultúrtörténeti csemege, az egyre közkedveltebb Pali szemüvegén keresztül megismerkedhetünk a kabarék, kaszinók, bárok, szállodák féktelen mulatozásba csorgó mindennapjairól, akkori műsorszámairól, így például a Budapesten elsőként megjelenő hastáncosnőről, Mathea Merryfieldről is.
Aztán ki gondolta volna, hogy pont egy Jávorról szóló könyvben fogok bővebbet megtudni a Márai Sándor-Ágai Irén-Székely liezonról, vagy Krúdy Gyula jobb létre szenderülésének körülményeiről?
De ugyanilyen szuggesztívan kapunk bepillantást például film- és mozitörténeti momentumokba, rengeteg kulisszatitkot, színészekhez, illetve színésznőkhöz kapcsolódó anekdotát ismerhetünk meg, a számos történet pedig segít komplexitásában látni a bekövetkező történelmi események helyi láncolatát.
Egy viszonylag éles határvonal a színész megismerkedése a zsidó származású, elvált, kétgyermekes asszonnyal, Landesmann Olgával, aki kicsapongó életét egy csapásra megváltoztatta. A könyv sokszor kitér Olga alakjára, őt azonban leginkább csak a házastársát pártfogoló feleség szerepében ismerhetjük meg, magát a nőt nem. Ugyanígy hiányérzetem volt Olga együtt nevelt gyerekei kapcsán is, róluk többet csak az emigráció során tudhattunk meg, és csak Olga kapcsán pár mondatnyira. Közös gyermek nem lévén, szívesen olvastam volna Jávorról, amint épp apa szerepben tündököl, illetve egyáltalán a nevelt gyermekei és a közte lévő kapcsolatról. Egyáltalán, a könyv maximalizmusán és értékén egyedül a már-már túlzott dokumentarista jelleg rontott, de nem azért, mert általa szárazzá, vagy kevésbé élvezhetővé vált a kötet, hanem mert maga Jávor Pál sem lett színes, hús-vér szereplővé, de valójában irodalmi alakká sem.
Jávornak, a kétgyermekes édesanyával való kapcsolat miatt rosszindulatú támadásokat kellett kiállnia, az asszony azonban házasságkötésük után először a budai Kékgolyó utca 10-ben, majd pár év múltán a Pasaréti úton, saját villájukban, igazi otthont teremtett számára. A kék bálvány, a Hyppolit a lakáj, A Noszty fiú esete Tóth Marival, a Halálos tavasz főszereplője, miközben a Nemzeti Színház megbecsült és ünnepelt tagja lett. Jávor Karády Katalinnal legendás párost alkotott a filmvásznon, de Szeleczky Zita, Rökk Marika, Fenyvessy Éva, Muráti Lili és Bayor Gizi is többször feltűnt a sztárszínész oldalán, aki a harmincas években valóságos férfiideál lett Magyarországon. "Nincstelen, jóképű törtető, lángoló hazafi, reformer mérnök, nyalka huszártiszt, eladósodott földesúr, reménytelen, öngyilkosságra hajlamos bússzerelmes, városi polgár, krakéler párbajhős, kedélyes úri huncut, zsidó és keresztény, de mindenekelőtt mindig mosolygós férfiideál, aki képes meghódítani a közönséget, nemre és korra való tekintet nélkül. Az idő tájt mindenki a szíve mélyén egy kicsit Jávor szeretett volna lenni." -íja rendkívül találóan a fülszöveg.
/Muráti Lili/
Számos színészhez hasonlóan Jávor Pál karrierjét is kettétörte a második világháború, felesége származása következtében ugyanis rengeteg meghurcoltatás érte: a társaiért bátran kiálló művész előbb a Gestapo őrizetébe, majd Sopronkőhidára került, később pedig a német koncentrációs táborok poklát is megjárta.
"Ebben nagyon jó volt, minden bánatát, elfojtott indulatát, csalódását ebbe az értelmetlen indulatszóba préselte: ripityom. Verje meg az isten azt a világot, amelyben neki azt mondhatják, hogy váljon el zsidó származású feleségétől, ha a nemzet színházában akar maradni."
Innentől a könyv narratívája egyvonalúvá válik, részletesen taglalja Jávor 1946-os tengerentúlra utazásától az emigrációban töltött napjait. Azért is nagyszerű a címválasztás, mert a fentebb taglalt Ripityom valójában Jávor Pál életének egészére vonatkozik, egyetlen töltelék-, vagy indulatszóba belesűrítve azt; a "kétszer meghalás" pedig az Amerikában töltött esztendőktől a hazatérésig tart. Jávor Ripityom-természete jottányit nem engedett az általa értéknek tartott dolgok reformálásából, újragondolásából. Az Egyesült Államokbeli léthez és érvényesüléshez vezető út, kezdve az angol nyelv elsajátításától, a teljesen más elvárásokat támasztó Hollywoodi színjátszásig saját személyiségének köszönhetően kudarcba fulladt. A nagy tengerentúli karrier, az ismertség, a közkedveltség és népszerűség, a "mindenki Palijá-nak lenni egyszerűen odaveszett. Amerikában, -bármit is állítson róla a korabeli, politikai irányítottság alatt álló sajtó- csak az emigráns magyarok között arathatott igazi sikert.
A színész, turnéi mellett a legnyomorúságosabb állásokat is elvállalta megélhetése érdekében, így 11 év után, a Kádár-rezsim engedélyével, számos egyeztetés és Olga kifejezett rosszallása ellenére hazatért Budapestre. 1957. november 25-én aztán a Nyugati pályaudvarra érkezett meg a harmincas évek ünnepelt színésze, már meggyötörten, pedig csak 55 éves volt. A pályaudvaron sok korábbi barátja várta és a margitszigeti Nagyszállóba vitték, a szállást pedig a színház intézte. Jávor boldog volt, ám a következő év májusában egy rövid hír jelezte, nagy a baj. Ezek szerint orvosi tanácskozást tartottak Jávor lakásán, aki köszönhetően szűnni nem akaró gyomorpanaszainak, biztos, hogy hosszú ideig nem léphet színpadra. A szerepét a Jókai színházban Csákányi László vette át. A Jókaiban…Ekkor következett be a nem is oly lassú második meghalás, az új rezsim ígéreteiből a hazautazás költségein és a félig megtépázott és visszaszolgáltatott pasaréti villán kívül Jávor sem szeretett Nemzeti Színházát, sem sikereit, de még csak elismertségét sem kapta vissza többé. A Nemzeti Színházba ugyanis Major Tamás nem vette vissza.
/Jávor Pál és felesége, Landesmann Olga otthonuk teraszán 1958-ban, Forrás: https://www.magyaridok.hu/lugas/muzsikaszo-nelkul-2556742/
Ekkor már komoly gyomorbántalmakkal küszködött, így a köré épített kultusznak köszönhetően hiába fogadta őt vissza régi közönsége, egészségi állapota miatt soha nem nyerte vissza egykori csillogását. A színészlegenda 1959 során kórházba került, és ismét megoperálták. A mítosz szerint itt történt, hogy a kórház udvarán cigányzenészek játszottak az egyik betegnek. Jávor, aki addigra már szinte csak csukott szemmel feküdt, kinyitotta a szemét és a hangok irányába fordult. Felrémlettek benne a harmincas évek kávéházi hangulatai, amikor csodás autón érkezett a nagyvilági helyekre, ahol már várták a cigányzenészek, hogy aztán hajnalig az ő kedvenc nótáit játsszák. Jávor pedig boldog volt, bort ivott, táncolt és eszébe sem jutott, hogy néhány évvel később átírja az életét a politika. A színész tehát a muzsika hangjára magához tért a kórházi ágyán, a felesége segítségével papucsot húzott, elvett két üveg bort az asztalról és bizonytalan léptekkel, a feleségébe kapaszkodva lesétált a kórház kertjébe. Ott bemutatkozott a zenészeknek, akik már fel sem ismerték a harmincas évek sztárját. Egy padra leülve poharakat kért és reszkető kézzel bort öntött mindenkinek, aztán énekelni kezdett.
Bár gyenge volt, mégis olyan erővel énekelt, hogy a kórház dolgozói és a betegek az ablakokhoz léptek és úgy hallgatták a színészlegenda utolsó mulatozását. Sorra rendelte a kedvenc nótáit, utolsónak a „Most van a nap lemenőben” címűt. Ekkor már a zenészek is a könnyeiket törölték, de csak játszottak rendületlenül. Aztán feltámogatták a szobájába és az ágyra fektették. Soha többé nem kelt fel.
1959. augusztus 14-én Jávor Pál személyében a 20. század egyik legtehetségesebb magyar színésze távozott a földi világból, akit a közönség jobbára eleganciája, mulatozásai és romantikus szerepei révén őrzött meg emlékeiben, a filmvásznak amorózója azonban ennél jóval nagyobb talentumot birtokolt. Vajda Pierre-nek köszönhetően 448 oldal erejéig visszakapjuk a magyar sírva vigadás megtestesítőjét, az irigyelt filmsztárt, női szívek elrablóját, az ízig vérig színészt, férfit és Embert. Meg én egy kicsit a nagymamámat. Ripityom!
A kötetért köszönet az Athenaeum kiadónak, megjelenés éve: 2018.
Ha szeretnél beleolvasni, megteheted ITT. Kedvezményes áron pedig meg is tudod vásárolni ERRE a linkre kattintva.
Kérlek ne felejtsd el, hogy a teljes élvezhetőség érdekében, a barnán kiemelt szavakra kattintva bővebb információhoz jutsz :)
Források: http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1902_januar_31_javor_pal_szuletese/,
https://www.hangosfilm.hu/filmenciklopedia/javor-pal,
http://www.archivnet.hu/hetkoznapok/javor_pal_levelei_az_emigraciobol.html,
