2012. február 16., csütörtök

Paul Newman is sexy! avagy Tennessee Williams és az ifjúság sem nem szép, sem nem édes madara

Merthogy:
1. már az eredeti angol cím miatt sem stimmel a "szép", mert az ugye "Sweet Bird of Youth", azaz hogy "édes", ami egyébként szerintem még borzalmasabb, bár a dráma ismeretében érthető, sőt utólag már tudva lévő, hogy szándékos.
2. Tennessee Williams hajlamos bevinni az erdőbe azokat a gyanútlanokat, akik a cím alapján ítélnének elsőre. Bár a kissé túl lírai, mondhatni banálisnak tűnő 'A vágy villamosa' vagy 'Az ifjúság szép madara' címválasztás azért szolgáltat erre némi okot. :) Hát a címek édeskésségére elég keserű választ ad mindkét darab.



Amikor 1959-ben először megjelent Az ifjúság szép madara, okozott némi közfelháborodást. Ítélkezés nélkül szól ugyanis promiszkuitásról, némi droghasználatról és szexualitásról. Igazából azért érdekes, hogy ezen a korabeli amerikai prüdéria megakadt, mert a darabnak nem ez a lényege. A magányosság érzete, az öregedés, és a fiatalság megtartása iránti vágy, majd az ebből fakadó reménytelenség az, ami dominál benne.
Azt már megfigyelhettük, hogy Williams írásai általában Amerika déli államaiban játszódnak, ami hangulatilag is visszaköszön a maga fojtott, meleg, fülledt atmoszférájával. Középpontjában ismét egy értékes ("ez és ez is lehetett volna belőlem, ha..."), érzékeny, és labilis lelkületű ember, aki eleve kudarcra van ítélve az őt körülvevő társadalomban, a siker társadalmában. Ebbe aztán rendszerint szépen belebetegszenek és kudarcélményük valamilyen deviancává fajul. Kicsit uncsi, nem? Nem annyira. Bár Az ifjúság szép madara valóban elmarad a számomra megszokott Williams-színvonaltól.

*Spoiler*

Aktuális górcső alá tett betegünk Chance Wayne, aki szintén a "Belőlem egyszer még nagy sztár lesz, de semmi nem lett" kategória győztese. A nagy sztárság helyett, -ami otthonról elűzi- szállodai boy, úszómester, majd egy öregedő színésznő gigolója, akivel városról városra sodródik, miközben gyötrődik és vágyakozik nagy szerelme Heavenly után. (Istenem, ez a név is micsoda rózsaszín cukormáz!)
Az öregedő sztárszínésznő Alexandra Del Lago is épp menekül, és mit adj Isten, ő is a sikertelenség elől, nagy visszatérése a filmvászonra ugyanis nem egészen úgy sikerül, ahogyan elképzelte. Chance pedig vele együtt szülővárosába, 'Szent Felhő'be tér vissza 'Mennyei'ért, akitől anno szerelme politikus apja, egy született vadbarom választotta el. A probléma csak az, hogy állítólag Chance azért ment el a kisvárosból, hogy gazdag legyen és feleségül vehesse a lányt. Hát ez nagyon nem jött be, mert szegényke már nem a helyi falu bikája aranykötésben, hanem csak egy szánnivaló lúzerarc. Bár olybá tűnik még mindig jóképű lúzerarc.
No már most a Hercegnő, akarom mondani Alexandra Del Lago is sodródik, csak ő nem a szerelem miatt, bár az ok szintén egy szenvedély: a kábítószeré. Chance-re támaszkodna, ha az nem akarná őt épp kihasználni, vagy a nő őt, vagy őszinte pillanataikban egyik sem a másikat. Kettejük kapcsolatát viszont remekül megalkotta Williams, sokrétűre és keserédesre.
Nem a szerelem köti őket ugyanis egymáshoz, még csak nem is a szeretet, hanem a kétségbeesés. Érdekes módon mindketten megvetik, ugyanakkor meg is szánják a másikat. Használják és kihasználják egymást, teljesen kölcsönösen és odaadóan. Ezek a finom sodródások, valamint Chance és a Hercegnő kapcsolata az, amelyek kiemelkednek számomra a darabból.
A többi karakter egydimenziós és sztereotíp. Gyanítom szándékosság van emögött, talán, hogy jobban felismerhetőek legyenek a típusok, nem tudom... Különösen a bigottat játszó kétszínű politikus apósjelölt, és hasonlóképp "szimpatikus" elkényeztetett, önfejű kisfia.
A vezérmotívum a fiatalság a darabban, mégpedig úgy, hogy minden karakter gyászolja egy-egy darabját, ennek elveszítése folytán.
Az író különösen precíz színpadi utasításokat ad világítás, díszletek, háttérzene tekintetében, amelyek tényleg remekbe szabottan kísérik az egyes jeleneteket és teszik teljesen egésszé a darabot. Lássuk be, azért ez sem egy mellőzendő dolog, hiszen más írók darabjai gyakran sokkal inkább rövid történetkére, novellára emlékeztetnek, mintsem efféleképp gazdagítanák az olvasót sokrétű tapasztalásokat adván.
A mű film változata 1962-ben készült el, Paul Newmannel, Geraldine Pagedzsel és Shirley Knighttal.



Rövid trailert megnézhetsz róla itt, melyet hölgyek figyelmébe erősen ajánlok! :)) Hogy én eddig miért nem tudtam az ifjonti Paul Newman hasizmairól?! :)
Utószóként ajánlanám még visszaolvasásra a darab előszavait, melyeket Williams ugyan saját magára értett, de ugyanez mondható el Chanceről és a Hercegnőről is.
Azért lássuk be, még mindig jobb és kevéssé unalmasabb volt ezt a B-kategóriás amerikai álmot elolvasni, mint végigszenvedni egy újabb, tizenkettő egy tucat tini vámpírponyvát...;) A nem megszokott szófordulatokért pedig elnézést, de a mű eleve megkívánta.

Én a Szukits Kiadó 1995-ös példányát olvastam, Etike Olvassunk Tennessee Williamst! kihívására a molyon.
Oldalak száma: 186
Eredeti cím és megjelenés: Sweet bird of youth, 1959
Kedvenc idézet:
; color: #e69138; text-align: -webkit-auto;">"Nézd, Chance, tégy már le arról a gyerekes butaságról, hogy megnő az ázsiód, ha valaki megkíván téged, és te hátat fordítasz neki, és kinézel egy ablakon…"
>

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése