2024. január 3., szerda

Apró évértékelés - 2023

 De régen csináltam már ilyet...

2023 nem volt éppen kegyes, de volt benne rengeteg új tapasztalat, fejlődés, barátság, kedvesség, tanulás, alkalmazkodás és élmény. Volt benne: Szeged, tetoválás, Tényekben való szereplés xD, galambok, óriás kenyér, Várkert Bazár szimfonikusokkal, padmacska, Illúziók Múzeuma, sikeresen befejezett évfolyam, Pityubarát, Azahriah, sültpapucs, Vans, Tállya, sáskával élés, Prága, Kecskemét, Badacsony, csapatépítő, Carson Coma, Enikő cica, Dzsúdló, Szarvas, és biztos sok minden más.

2023 olvasmányokban 149 könyvet és 31824 oldalt jelentett.


Az év TOP 10 olvasmánya, sorrend nélkül:

Szöllősi Mátyás: Szabad
Frederico Pedreira: Az ​alvajáró tanúságtétele
Borgos Anna: Holnaplányok -Nők a pszichoanalízis budapesti iskolájában-
Edith Eva Eger: A döntés
Charlie Mackesy: A Kisfiú, a Vakond, a Róka és a Ló
Jón Kalman Stefánsson: Gondolatok a mamutfenyőkről és az időről
Szolnoki Csanya Zsolt: Romokat építek
Andrus Kivirähk: Szépséges kék állat
Jhumpa Lahiri: Amerre ​járok
Singer Magdolna: Gyászkísérés


2020. november 10., kedd

A tényszerűen igaz elemek a legkevésbé meggyőzőek - Verses Naplóm (ajánló)

Azt hiszem a fenti mondatot egy Tibor Fischerrel készített interjúban olvastam, amiben azt a megfigyelését osztotta meg, hogy az olvasók azokat a momentumokat, melyek valóban megtörténtek tekintik gyakran a legkevésbé hihetőknek a könyvében, ugyanakkor a kitalált dolgokkal szemben soha nem szkeptikusak, bármilyen merészek legyenek is azok.



Nos, eképpen vagyok én is valahogy az olvasással, s ebből kifolyólag a recenziókkal, mert ahogyan egy kedves barátom megfogalmazta: vajon mit tudnának neked olyat írni, ami veled ebben az évben még nem történt meg? Bölcs élettapasztalásra utaló kérdés, és igen, ennek tükrében sok minden súlytalanná, megkérdőjelezhetővé és olykor hiteltelenné is válhat. 

Sokszor, sokaknak azonban vigaszt is nyújthat a szó. Az írott főként. Van, akinek ez lehet a támasz, s belőle falat, falakat, új otthont is emelhet magának. Bóta Tímea az általam kedvelt és követett Facebook-on is jelen lévő Nő a tükörben című blogot és művészetterápiás oldalt vezeti már jó ideje. Célja, hogy segítse az embereket az önismeretük mélyítésében - kortárs versek segítségével. Ennek a több éves munkának fontos eredménye a "Verses Naplóm", egy ingyenesen letölthető önismereti anyag, amit Szeder Kata illusztrátorral készítettek. A kötet a linkelt felületről csupán november végéig érhető el, aztán megszűnik maga az oldal, ahonnan le lehet tölteni. 52+1 verset, -azaz minden hétre egyet- pedig én nem hagynék-hagyhatok veszendőbe menni. 

Aki már nem ott tart, hogy háttal álljon a szavakból történő új otthon építésnek, annak jó szívvel ajánlom. Nem fogom véleményezni, sem értékelni, mert az oldalakra vezető linkek önmagukért beszélnek. Megnyugtatóan, bekuckózósan, otthonosan.

2019. december 30., hétfő

Apró évértékelés - 2019 olvasmányokban (is)

2017. év vége óta játszom azt, hogy a következő évre nem terveket szövök, hanem egy szót kiválasztva, annak mentén próbálom megélni az elkövetkező esztendőt.
2018 évre ez a szó a kiengesztelődés volt, 2019-é pedig a megerősödés. Ebben a tekintetben az év vége hozott egy rémisztő kanyart, de összességében mind testileg, mind lelkileg győztesnek érzem magam. És igen, megelégedettnek is.

2019 olvasmányok szempontjából hozzávetőlegesen 94 befejezett és 3 olvasás alatt lévő könyvvel zárul. Elolvasott oldalak száma 31799, ebből 35 könyv volt hazai, zömmel verses kötetek, illetve önéletrajzi/életrajzi regények. Újraolvasások száma mindösszesen kettő darab, az új szerzeményeké pedig 43 és 5 darab kiadótól kapott e-book, vagy print formájában. Nagyon nehéz dolgom lenne, ha ki kellene választanom a legjobbat a 2019-es olvasásaim közül, de nagy eséllyes, szoros versenyben a Tenger a tengerben nyerne Patrik Svenssontól, az Athenaeum kiadótól.

A szubjektív Top10 listám pedig a 2019-ben olvasott könyvek közül, sorrend nélkül a következő: 

Jean-Michel Guenassia: Javíthatatlan ​Optimisták Klubja, Park, 2017.
Daniel Cole: Rongybaba (Rongybaba 1.), Libri, 2017.
Vajda Pierre: Ripityom, Athenaeum, 2018.
Sarah Perry: Az essexi kígyó, XXI. század, 2017.
Naomi Alderman: A hatalom, XXI. század, 2018.
Szvetlana Alekszijevics: Csernobili ima, Európa, 2016.
Finy Petra: Marlenka, Athenaeum, 2019.




2019. december 29., vasárnap

Rigó Rella: Minden este varázslat

Igazából régi adósságot törlesztek azzal, hogy írok erről a kemény fedeles, színes csodába burkolt, önfejlesztőnek sem utolsó gyermekkönyvről. Adósságot az írója felé, mert abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy már a megjelenés előtt olvashattam ezt a csupaszív mesét, és adósságot magam felé, mert úgy vélem, még mindig kevés nyilvánosságot kapnak azok a gyermek- és ifjúsági könyvek, melyek bátorító, féleleműző, ha úgy tetszik önmegerősítő szándékkal íródnak. A kisfiam születése anno egy teljesen elfogadható ürügy volt arra, hogy visszatérhessek a mesekönyvek világába, kezdetben felolvasással, később pedig közös olvasással. 


Mesekönyvek, illetve gyerekkönyvek olvasásánál ezért minden esetben az ő véleményére, érzéseire támaszkodtam, mikor a Molyon értékeltem. Nagyon tanulságos volt, hogy pl. egy felnőttek által agyon csillagozott és dicsért 240 oldalas mesekönyv, az ugyan gyönyörű, de cirkalmas mondataival mennyire nem fogyasztható egy 7 éves gyereknek. Nos, hogy szerintünk milyen egy jó mesekönyv? Mindenekelőtt jól felépített a története, a nyelvezete pedig igényes, de nem gügyög. Szeretjük, ha van benne tanulság, és az sem baj ha humor, vagy báj, kedvesség. Egy jó gyerekkönyv nem lebutított és nem kötelező eleme a didaxis, ugyanakkor vegye komolyan a célközönség érzelmeit, gondolatait. 
Óh, és az illusztráció! Egy jó mesekönyvben szöveg és képi világ kiegészítik, erősítik egymást, egy jól sikerült illusztrációt rengeteget tud javítani még egy átlagos történeten is, ugyanúgy, ahogyan egy szívbemarkoló mesét is simán elront a kevéssé sikerült grafika. Ezek alapján elmondatjuk, a Minden este varázslat egy jó mesekönyv.

A történet főhőse lényegében egy kisfiú, Palkó, aki ismeretlen okból elveszítette az álmait. Nem hisz a mesékben, sem Télapóban, sem egyéb csodában. Az ilyesfajta rendszerhibát pedig Tündéranyó sem hagyhatja tétlenül, ezért Álomországban elküldi legügyesebb tündérkéjét, hogy segítsen Palkónak visszaszerezni az elvszettnek hitt álmokat. Innentől kezdődik Palkó varázslatos, népmesei elemekkel ötvözött utazása a saját magába vetett hitének, és ezáltal az addig számára nem látható, őt körülvevő csodáknak a felfedezése felé. A kis kötet legnagyobb értéke, hogy a gyermekek számára önmegerősítésre biztat, pozitív gondolkodásra tanít.
"Mindig te irányítod az érzéseidet. Te döntöd el, hogy félsz és elmenekülsz vagy szembenézel a nehézségekkel. Te döntesz, hogy valakire szeretettel nézel vagy elutasítással. Mindig te döntöd el, mikor leszel bátor és mikor küzdesz valamiért."
Persze az álmaink elérése korántsem egyszerű, jelen esetben egy Banya nehezíti főhőseink dolgát, aki elcseni a gyönyörű, színes képeket, álmokat, hogy házikójában aztán álomkötők segítségével fogságba ejtse őket, helyükön szürkeséget hagyva. A gyermek lelkű felnőttek ennél a résznél már nyugodtan saját életükre is kivetíthetik a kedves figurákkal benépesített Álomországot, hiszen kinek ne fordult volna már meg a fejében, hogy vajon minden, amit az élettől várhat, azok a tényleg a szürke hétköznapok? De könnyen azonosulhatunk Bimbirkével, a segítő tündérrel is, hiszen Palkó bármelyikünk gyermeke lehetne, aki hittel és megfelelő biztatással elérheti az álmait, valósággá válva, hogy bármire képes, amit el tud képzelni, és tesz érte. 
"[…] ha nem tudod, hogy milyen gyönyörű is lehetne a világ körülötted, és nem vágysz többre, hanem beéred azzal a kevéssel, amit a felszín mutat, fölöslegesnek érezheted a harcot."
A mese megtanít arra is, hogy nem szabadna figyelmen kívül hagynunk, ha elindultunk a célunk felé vezető úton, ne csupán annak elérése lebegjen a szemünk előtt, hanem az út során gyönyörködjünk az apró dolgokban, melyek addig is örömmel töltenek el, és táplálják a reményt. Az Álomországban, Bimbirkével folytatott út során Palkónak három akadályt kell elhárítania, amiket a boszorkány manói gördítenek elé. Név szerint: Kétely, aki elbizonytalanítja, bizalmatlanságot kelt a kisfiúban; Lustaság, aki olyan nyűgössé teszi, hogy alig akar tovább menni; és végül a legerősebb manó, Félelem, aki az ismeretlentől való rettegéssel, és a Reménytelenség nevű kósza lénnyel párban próbálja teljesen elrettenteni a céljától. De ne aggódjunk, Tündéranyónak is vannak ám segítői, még pedig Hit, Remény és Szeretet, akik hatékony mankóul szolgálnak Palkó számára.
"Éreznie kellett a szeretetet, elfogadni a a reményt és hinnie saját magában ahhoz, hogy a manók segíteni tudjanak."
Hogyan is írta L.M. Montgomery az Anne sorozat egyik kötetében? "A világon mindig is lesznek tündérek. Egyszerűen nélkülük nem megy. És valaki mindig megteremti majd őket.” Azt gondolom ez az egyik legcsodálatosabb és reménytelibb gondolat apró emberkék és gyermek lelkű felnőttek számára, hálásak lehetünk, ha valaki időről időre tényleg elénk varázsolja őket. Rigó Rella könyve ezért briliáns, mert a gyermekeknek szánt pozitív megerősítés mellett nyitottságra tanít, s tartja a lelket az emberben, legyen az kicsi, vagy nagy. 
"Minden ember más, máshogy gondolkodnak és éreznek, másban hisznek, és máshogy képzelik el a dolgokat, ezért minden ember mást lát, amint belép a kapun. Mondhatjuk azt is, hogy mindenkinek saját Álomországa van."
A könyv története könnyen követhető, szépen tagolt, így a kisebb gyermekek számára sem akad meg a mese fonala. A szereplők szerethetőek, könnyű a főszereplővel az azonosulás, hiszen a mindennapokból merít, a kedves mese fantáziavilágát leképező gyönyörű illusztrációk pedig Rippl Renátát dicsérik. Bátran ajánlom 6 éves kortól, kisiskolásoknak, nagyobbacskáknak, egyaránt. Óh, és hogy mi lesz a gyermek lelkű, szürke hétköznapokat élő felnőttekkel? Nyugi! Tündéranyó szerint az ellopott álmokat a rendkívüli emberek visszacsenik, vagy újakat álmodnak helyettük. Személy szerint biztos vagyok benne, hogy ilyen ember Rigó Rella is.

A könyvet az írónő jóvoltából olvashattam 64 oldalon. Megjelenés éve 2018.
Ha Te is szereted, vagy szükségetek van félelműző, bátorító, megerősítő mese/gyermekkönyvre, ITT ajánlanák párat.

2019. november 29., péntek

Patrik Svensson: Tenger a tengerben

Kezdem személyessel, mert most tudom azzal kezdeni. A sok Tisza mellett töltött gyerekkori nyaraim egyikén, egy reggel a szomszéd, aki lelkes horgász is volt, átadott a kerítésen egy szatyor tekergőző valamit. A valamit ámulva csodáltam később egy vízzel teli hatalmas festékes vödörben, mert annyira furák voltak, hogy nem tudtam eldönteni mik lehetnek. Angolnák voltak.



Apa azt mondta, nem tudja megfőzi-e őket este a halászlébe a ponty mellé, anyám meg lelkesen bólogatott, hogy szerinte sem érdemes, olyan undorítóak. Apa azt mondta, nem, nem azért, hanem mert annyira különlegesek. Nagyon sokáig eszemben volt, hogy ezt majd meg kell érdeklődnöm, rá kell kérdezni a miértjére, de annyi rengeteg izgalmas történt ott nyáron -mint egyébként valamennyi nyár alatt-, hogy a dolog elsikkadt. Szóval, az angolnák bent várták a sorsukat egy hatalmas, vízzel teli vödörben, míg mi elmentünk a két sarokra lévő strandra. Délután a hátsó telekszomszéd néni jött be izgatottan, apámat keresve, hogy  jöjjön gyorsan, mert tele van a kertünk vonagló kígyókkal. Persze az angolnák voltak. Az angolnák, akik kora délelőtt ismeretlen módszerrel kisiklottak a lefedett, magas falú vödörből, és úgy tekergőztek a fűben, mint a gorgóvá változtatott Meduza hajszálai. Keresték a haza vezető utat, mint azt Svenssontól most már megtudtam. Mert apát akkor ugyan elfelejtettem megkérdezni, de ő szerencsére megírta.


Meg jóval többet is annál. Egy olyan tökéletes, szépirodalomba ágyazott ismeretterjesztő kötetet, ami egészen egyszerűen páratlan és kihagyhatatlan olvasmány. Nem csak azért, mert olyan lélegzetelállító információkat oszt meg velünk, mint hogy az angolnák a Sargasso-tengerből kelnek útra Európa felé és áramlatokon keresztül, pici lárva alakjukban hosszú-hosszú kilométereket, plusz két átalakulást maguk mögött tudva érnek ide; hanem olyat is, hogy minden angolna ide tér vissza meghalni is. Legyen bármilyen messze, jöjjön bármilyen akadály, az angolna valami belső radar által vezérelve vissza tér a Sargasso-tengerbe, hogy szaporodjon, majd elpusztul. 
"Mert attól függetlenül, hogy milyen kort élt meg az angolna, nagyon úgy tűnik, valami módon le tudja állítani az öregedését. Ha a körülmények azt követelik meg, eltolja az utolsó átalakulást későbbre. Ha az angolna nem tud szabadon távozni a Sargasso-tenger felé, inkább át sem esik az utolsó átalakulásán, nem változik ezüstangolnává, nem lesz ivarérett. Inkább csak vár türelmesen évtizedeken át, mígnem a lehetőség hirtelen kinyílik, vagy végül elsorvad az életereje."
Óh igen, szaporodás! Nem kisebb személy, mint Sigmund Freud is felboncolt pár száz angolnát, még mielőtt híres pszichoanalitikus lett volna, éppen azért, hogy az angolnák női- illetve hím ivarszervét meglelje. Tekintettel arra, hogy az angolna máig nem adta meg a titkát, Freud kudarcot vallott, de azért a könyvnek köszönhetően érdekes elmélázni azon, hogy Freud a későbbiekben éppen az (elfojtott) szexust kutatta évekig, amivel itt Triesztben kudarcot vallott.
"Természetesen Freud és Jacoby nem voltak tisztában azzal, hogy az angolnának nem alakul ki látható nemi szerve a szükségesnél korábban. Átalakulásai nem csupán felszínes alkalmazkodások a körülményekhez, hanem egzisztenciális jellegűek. Egy angolna akkor válik azzá, amivé válnia kell, amikor megérik rá az idő."
Az az igazság, hogy számtalan példát tudnék sorolni, izgalmas tényadatokkal arról, hogy például hogyan élnek túl több évtizedet ezek a csodás lények kb. tetszhalottként, fogságban, abban a reményben, hogy folytathatják útjukat a célállomásig, de egyik sem lenne közel sem olyan pompás, mint ahogyan Svensson leírja. Nem elég, hogy a stílusa kitűnő -sőt, számomra az is meglepő volt, hogy egyáltalán van neki-, hanem bámulatosan kreatív is. Olyan számtalan, fordulatokban gazdag, kiváló asszociációkban bővelkedő szemszögekből mutatja be a természettudományok Szent Grálját, hogy az ember lánya csapot-papot ott hagyva azonnal elsietne tengerbiológusnak tanulni, feladva ezzel gyerekkori First Lady/űrhajós álmait. A könyv ugyanakkor okos és hiteles természetvédelmi propaganda is, számos már kihalt élőlényt elénk idéz és csodás, víz alatti atmoszférát teremt.

Nem tudok elmenni szó nélkül a borító mellett sem, mely nem csak szemet gyönyörködtető, hanem teljességében ábrázolja a regény történetét. Igen, regényt írtam. Mert látjátok ott fenn a csónakban a sapkás férfit a pici gyerekkel? Ez a svéd pasi nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy felhívja a figyelmet egy ember által kihalásra ítélt természet csodájára, valamint az angolnának emelt memorandum mellé még saját édesapjának is emléket állított.
"Apa nagyon szerette az állatokat, de időnként megölte őket. Nem mulattatta őt a dolog, nem élvezte az erőszakot, csupán megtette, ha helyesnek vélte. Azt nevelték bele, hogy az embernek nemcsak fölénye és hatalma van a többi élőlény fölött, hanem felel is értük. Dönteni kell életről és halálról. Nem mindig egyértelmű, hogyan kell élni ezzel a lehetőséggel, mikor helyes az egyik vagy a másik döntést meghozni, de attól még a felelősségtől nem lehet megszabadulni. És ezt a felelősséget tisztelettel kell viselni. Tisztelettel az állat iránt, az élet iránt és egyúttal a felelősség iránt."
Ez pedig, egy szóval: lenyűgöző. Ugyanis hiába olvastam el a könyvet már háromszor, kb. 3 hét alatt, még mindig nem sikerült megfejtenem, egy első kötetes író hogyan tud ilyen gyönyörű prózát alkotni egy apáról, filozófiai kérdésekről, hitről, származásról, a létezés eredetéről és halálról megindítóan, miközben a következő oldalakon rád zúdít meghökkentőbbnél meghökkentőbb tudományos adatokat úgy, hogy az a legkevésbé sem száraz, hanem könnyen befogadható, sőt, már alig várod a következő adagot. Rejtély. Patrik Svensson olyan csodája lett számomra a tudományos ismeretterjesztő irodalomnak, mint az angolna a vizek élővilágának. Végtelenül szimpatikus gondolatokkal bíró, nagyon tehetséges ember.
"És egyáltalán, hogyan formálhat bárki jogot egy olyan képlékeny dologra, mint az áramló víz?"
Olvassa, aki nyitott az újra, a régire, a szépre, az izgalmasra, a horgászatra, az emlékek felidézésére, a természettudományokra, vagy egyszerűen csak szeretne egy jó könyvet elolvasni. Mert ez az.

A kötetet 304 oldalon az Athenaeum kiadó jóvoltából olvashattam. Kiadás éve 2019.
Kedvezményesen ITT tudod megvásárolni.

P.S: A bejegyzés megírása után olvastam a hírt, hogy "2019. november 25-én zajlott Stockholm szívében az August-díj átadó (ami megfelel a Booker-díjnak vagy a Nemzeti Könyvdíjnak) és az ismeretterjesztő irodalom kategóriában a zsűri felismerte a kis angolnás könyv zsenialitását és Patrik Svenssont hozta ki győztesként. A díj hatására Svédországban 22 000 keményfedeles példányra érkezett megrendelés az eredmény kihirdetése után – ezzel a Tenger a tengerben elérte a 70 000 nyomtatott példányt Svédországban!"

2019. november 1., péntek

E. C. Fremantle: Mérgező ​nász

Szeretitek az intrikával, izgalmakkal és szerelemmel átszőtt történelmi regényeket? Én nem annyira. Olyan kevés igazán jót és hiteleset olvastam, hogy egy ideje feladtam a próbálkozást ebben a műfajban. Aztán jött a Mérgező nász.


"1615 ősze. Óriási botrány rázza meg I. Jakab király udvarát. Az ünnepelt házaspárt, Robert és Frances Carrt a Towerbe vetik. A vád: méregkeverés és gyilkosság. Az áldozat: Robert legjobb barátja. És valakinek meg kell lakolnia a gaztettért. Vajon melyikük a bűnös, melyiküknek több a veszítenivalója, és melyikük mond igazat?"

A gyönyörű borító a következő történetet rejti: adva van a Tudorok kora, benne I. Jakab udvarával, az ott élők piti kis játszmáival, két főhősünkkel a középpontban, a rendkívül jóképű Robert Carral, aki a király kegyeltje, tanácsadója, és még annál is több; valamint Francis Howarddal egy nagy befolyással bíró nemesi rangú család lányával. Kettejük felemelkedéséről, bukásáról, életük történetéről, majd egymásra találásukról is szól a könyv, de annál jóval többről, mert az oldalak tökéletesen megjelenítik a korabeli udvart, annak valamennyi szereplőjével és rá jellemző eseményeivel.
 Az idillinek látszó, egymáshoz szenvedélyes szerelemmel kapcsolódó Frances és Robert kapcsolata és az udvarban betöltött szerepe minimum vetekszik a mai, Hollywoodban népszerű Angelina Jolie és Brad Pitt népszerűségével, egészen addig, amíg Robert Carr korábbi mentorát és jó barátját valaki meg nem mérgezi a Tower börtönében.
 "– Miért van az, hogy ha valami szépet lát az ember, rögtön birtokolni akarja?"
 A szerelem, és a fent említett birtoklási vágy lesz ennek az egészen kiváló történelmi regénynek a központi eleme. A kötet végig váltott szemszögből -Robertéből és Franciséből- épül fel, váltott idősíkokban. Folyamatosan repkedünk a jelen történései, és a múltban bekövetkezett események között, ugyanakkor Fremantle következetesen teszi ezt, így követni egyáltalán nem nehéz, sőt azt kell, hogy mondjam, csak növeli a regény élvezet értékét.

 A regény maga egyébként is két részből áll. Az eleje viszonylag nehezebben indul be, vagy inkább úgy mondanám lassan csordogál a sztori, a hangsúly itt a történelmi háttér megelevenítésén van. Ezt a célt a jellemábrázolásokkal, a korabeli vadászatokkal, jellemző események ábrázolásával (pl. boszorkányság vádja, előre tervezett házasságok, amelyek csak a rang és a vagyon miatt köttetnek, udvari bálok, stb.) éri el az írónő olyan jól sikerült módon, hogy már a könyv negyedénél I.Jakab udvarában érezhetjük magunkat.


A romantika kedvelőit sem éri csalódás, Robert és Francis szerelmének beteljesülése, végre egymásra találása, eleve izgalmakban bővelkedik, de Thomas Overbury rejtélyes halálával a krimi rajongóit sem panaszkodhatnak. Sőt, azt kell, hogy mondjam a második résztől afféle pszicho-thrillerré alakul a történet, hatalmas, és igen váratlan csavarral.
 Miután végigizgultuk, hogy Robert és Frances dacára annak házassága, vagy az udvar számtalan ármánykodása ellenére, összejön-e, itt a következő dilemma: most akkor ki ölte meg Thomas Overburyt? Az ellenséges Essexek és köre tervezett cselszövést, hogy megdöntse a király kedvenc párjának népszerűségét? Vagy valamelyik külső, látszólag mellékszereplőnek tűnő alaknak állt érdekében a páros valamelyik tagjára kenni a gyilkosságot? Vagy ennél sokkal többről van szó? A szereplők mozgatása ekkorra már egy profi bábjátékosnak is dicsőségére válna, de E.C. Fremantle ezt a lécet is gond nélkül megugorja. Úgy szövögeti szépen egymásba a történet rejtélyes szálait, mint ahogyan az udvar ármánykodásai hálózzák be szereplőinket és Jakabot.

Olyan ez a regény, mint egy végtelenül jól sikerült Möbius-szalag, ami először szabályosnak, átlagosnak tűnik, aztán jön a szépen lefelé játszó íve és mire kiderül, hogy van benne egy hatalmas csavar, már át is értünk a következő ívre. Úgy tűnik ugyanis két főszereplőnk, két oldalunk, két nézőpontunk, és két ídősíkunk van. De ne felejtsük el: a Möbius-szalag bár kétdimenziós felület, különlegessége, hogy csak egyetlen oldala és egyetlen éle van. ;)


Csakhogy a rejtélyeket tovább fokozzam, meg kell említenem a történet plusz pikantériája, hogy bár alapvetően a képzelet szüleménye, de mindazonáltal valós, történelmi tényeken alapul. Frances Howard valóban létezett, sőt mi több, tényleg el is ítélték férjével, a király kegyencével együtt. A botrány alapjaiban rázta meg Jakab udvarát, aki pedig nem volt más, mint a skótok rettegett Stuart Máriájának fia. A bűntény az egyik első olyan repedést jelentette, amely végül a Stuart-monarchia összeomlásához vezetett.

Aki egy rendkívül érdekfeszítő, végig feszültséggel terhes, jól megírt történelmi regényt szeretne olvasni, annak bátran ajánlom a Mérgező nász olvasását. Egy olyan pozitív kísérlet volt, ami egyrészt visszaadta a hitemet abban, hogy igenis lehet hiteles és mégis jó, nem unalmas, sem nem lebutított történelmi regényt írni, másrészt pedig kiváltképp izgalmas időutazásnak is tekinthető. Időutazás egy olyan korba, mely mostanra a feledés és a cselszövés homályába veszett, s amelyben az igazság hasonlóképpen kifürkészhetetlenné vált.

 A bejegyzésemet pedig képtelen lennék befejezni anélkül, hogy ne biggyeszteném ide a könyv eredeti borítóját, ami a hazaihoz hasonlóan szintén gyönyörű.

A kötetet a General Press kiadó jóvoltából olvashattam 346 oldalon. Megjelenés ideje: 2019.

A könyvet kedvezményesen INNEN tudod megvásárolni.

2019. október 26., szombat

Finy Petra: Marlenka

A Marlenka valójában egy édes, mézes, pihe-puha lágy örmény süti lenne, ezért a fülszöveg elolvasása után nem is értettem, miért ez a címe a kötetnek. Finy Petra tollából korábban csak mesekönyvekhez volt szerencsém, ami arra azért jó volt, hogy tudjam, egy olyan írónővel lesz dolgom, aki szeret az ember lelkére hatni aképpen, hogy gyönyörűen tud játszani a szavakkal.

"Marlenka imádja a nárciszt. Nem csak a virágot. Bár már három felnőtt gyereke van, vonzza magához a narcisztikus személyiségeket, és gyenge ahhoz, hogy ellenálljon nekik. De vajon miért viselkednek furcsán Marlenka felnőtt gyermekei? Miért tör az asszonyra rosszullét a Városmajor egyes pontjain? Az 1944 telén a városrészben történt tragikus események Marlenka családjának több nemzedékére kihatnak. A gyógyuláshoz pedig több nemzedéknyi idő szükséges." - írja a fülszöveg.

Ami ezúttal teljesen korrekt, Marlenka történetében ugyanis nincs semmi szirupos, semmi édes. Főként úgy nem, hogy az egész életében elnyomás alatt történő személyiség fejlődését nem ildomos összetéveszteni az ember identitásából fakadó természet adta lágysággal, jósággal.


Családregény ez a javából, egy történet, melynek szereplői által kiderül, ki milyen terhet cipel magával a felmenői óta, és által; olyan súlyokat, amelyek végül olyanná formálták őt, amilyen. A regény akár valamennyi szereplőjének bőrébe bele tudjuk magunkat képzelni, Finy Petra karakterábrázolásban nem a cikornyásság embere, eszközei egyszerűek, többnyire a cselekmény erejével él. Marlenka az örök áldozat. Soha nem mond nemet, nem ellenkezik, nem lázad fel, igazából teljesen passzív, mire megismerjük, már idős nő, aki valójában nem is részese saját életének. Személyében rajzolódik ki a legjobban, mennyire meghatározzák a személyiségünket, cselekedeteinket azok a dolgot, melyeket közvetetten éltünk csak meg, s amelyeket akár generációk óta hordozunk magunkkal.  A könyv így válik egy tökéletes családállítás mintájává, hiszen sorsunkra nemcsak azok az események hatnak, amiket tudatosan átéltünk, de azok is, amelyeket felmenőink tapasztaltak meg.
"Tisztában volt azzal, hogy genetikai szempontból nem örökölte a happy endet."
Itt el is hangzik a regény kulcsmondata, amely ismerve Marlenka és gyermekei, valamint a többi szereplő sorosának történetét, azt kell, hogy mondjam, teljesen indokolt állítás. Marlenka életének sztoriján kívül adott egy idős öregúr története is, illetve egy agresszív bandavezéré, aki Marlenkát és családját tartja rettegésben, valamint kapunk egy külső szemlélőt is, egy elhunytat, akivel váltott szemszögből fejtjük fel aztán a történteket. Óh igen, felfejtés! Végig a könyv olvasásakor olyan érzésem volt, hogy ha asszociálnom kellene valamire a könyvről -amit egyébként gyakran játszok-, akkor egy színes, kézzel készített patchwork takarót képzelnék el, melynek kockái, egy-egy darabjai lennének ennek a szomorú-nyomasztó, mégis végtelenül szép családtörténetnek.


Voltál már úgy, hogy bizonyos helyzetben rád szóltak: "Istenem, most tiszta apád voltál!"? Vagy: "Na, ez most teljesen olyan volt, mintha anyád mondta volna." Vagy észrevetted, hogy ugyanolyan mozdulattal gyúrod a tésztát, mint nagymamád? Esetleg évtizedek óta játszol futárt, ha bármilyen programra közösen mentek, hogy elfuvarozd a szüleidet, pedig simán megtehetnék, hogy mennek külön, vagy busszal vagy bárhogy? Ezek a megfelelési kényszerek, és szerencsére az elhagyásukból eredő tanulságok is tükröt mutatnak elénk Marlenkának és Finy Petrának köszönhetően, leginkább azért, hogyan ne csináljuk. Vagy ha már csináltuk, miért ne csináljuk tovább.

Ami miatt nagyon szerettem még Finy Petrát olvasni, az a szóhasználata és a természettel párhuzamot szőtt metaforái voltak. Általuk még a nyilasok borzalmai is olvashatókká váltak, kicsit mesevilággá, meseszerűvé enyhülnek a szereplői által megélt rettenetek. Érdekes, mert sehol máshol nem találkoztam még ezzel a jelenséggel, minden egyes hasonlat mélyíti az empátiát, hat az érzelmi intelligenciára és nem utolsó sorban nagy gyönyörűség elveszni bennük.
"Szemébe a szomorúság felhői olyan gyorsan úsztak be, mintha soha nem lett volna arrafelé napsütés."
"Szentjánosbogarak fényébe belesétálni, és hagyni, hogy felkapcsolják a mosolyunkban a villanyt."
A költőisége is egyedülálló tehát, az pedig külön csemege, hogy ezt egy fejlődésregényen, egy tanmesén keresztül kapjuk meg. Számomra mégis a fent már említett, érzelmekre hatni tudó, beleérző képességet aktivizáló volta miatt lett ötcsillagos. Egyaránt jellemző rá a kommunikációs nyitottság a másik ember iránt, melynek segítségével rezonálni tudunk a szereplők érzelmi állapotaira, szimpatizálni a másikkal, nem a szó hagyományos, hanem az érzelmek átragadásának értelmében. Az olvasottak tudatosításának végeredménye pedig mélyreható átélés, beolvadás a másikba. Könyvben, leírtak által ez a folyamat pedig olyan ritka, mint a fehér holló. Gyógyír ez a kis kötet, finom orvosság, ami villámgyorsan a lelki sebekre hat.

A könyvet az Athenaeum kiadó jóvoltából olvastam, 244 oldalon. Megjelenés éve: 2019.

A kötetet kedvezményesen ITT tudod megvenni.