Rigó Rella: Minden este varázslat

Igazából régi adósságot törlesztek azzal, hogy írok erről a kemény fedeles, színes csodába burkolt, önfejlesztőnek sem utolsó gyermekkönyvről. Adósságot az írója felé, mert abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy már a megjelenés előtt olvashattam ezt a csupaszív mesét, és adósságot magam felé, mert úgy vélem, még mindig kevés nyilvánosságot kapnak azok a gyermek- és ifjúsági könyvek, melyek bátorító, féleleműző, ha úgy tetszik önmegerősítő szándékkal íródnak. A kisfiam születése anno egy teljesen elfogadható ürügy volt arra, hogy visszatérhessek a mesekönyvek világába, kezdetben felolvasással, később pedig közös olvasással. 

Mesekönyvek, illetve gyerekkönyvek olvasásánál ezért minden esetben az ő véleményére, érzéseire támaszkodtam, mikor a Molyon értékeltem. Nagyon tanulságos volt, hogy pl. egy felnőttek által agyon csillagozott és dicsért 240 oldalas mesekönyv, az ugyan gyönyörű, de cirkalmas mondataival mennyire nem fogyasztható egy 7 éves gyereknek. Nos, hogy szerintünk milyen egy jó mesekönyv? Mindenekelőtt jól felépített a története, a nyelvezete pedig igényes, de nem gügyög. Szeretjük, ha van benne tanulság, és az sem baj ha humor, vagy báj, kedvesség. Egy jó gyerekkönyv nem lebutított és nem kötelező eleme a didaxis, ugyanakkor vegye komolyan a célközönség érzelmeit, gondolatait. 

Óh, és az illusztráció! Egy jó mesekönyvben szöveg és képi világ kiegészítik, erősítik egymást, egy jól sikerült illusztrációt rengeteget tud javítani még egy átlagos történeten is, ugyanúgy, ahogyan egy szívbemarkoló mesét is simán elront a kevéssé sikerült grafika. Ezek alapján elmondatjuk, a Minden este varázslat egy jó mesekönyv.

A történet főhőse lényegében egy kisfiú, Palkó, aki ismeretlen okból elveszítette az álmait. Nem hisz a mesékben, sem Télapóban, sem egyéb csodában. Az ilyesfajta rendszerhibát pedig Tündéranyó sem hagyhatja tétlenül, ezért Álomországban elküldi legügyesebb tündérkéjét, hogy segítsen Palkónak visszaszerezni az elvszettnek hitt álmokat. Innentől kezdődik Palkó varázslatos, népmesei elemekkel ötvözött utazása a saját magába vetett hitének, és ezáltal az addig számára nem látható, őt körülvevő csodáknak a felfedezése felé. A kis kötet legnagyobb értéke, hogy a gyermekek számára önmegerősítésre biztat, pozitív gondolkodásra tanít.

"Mindig te irányítod az érzéseidet. Te döntöd el, hogy félsz és elmenekülsz vagy szembenézel a nehézségekkel. Te döntesz, hogy valakire szeretettel nézel vagy elutasítással. Mindig te döntöd el, mikor leszel bátor és mikor küzdesz valamiért."

Persze az álmaink elérése korántsem egyszerű, jelen esetben egy Banya nehezíti főhőseink dolgát, aki elcseni a gyönyörű, színes képeket, álmokat, hogy házikójában aztán álomkötők segítségével fogságba ejtse őket, helyükön szürkeséget hagyva. A gyermek lelkű felnőttek ennél a résznél már nyugodtan saját életükre is kivetíthetik a kedves figurákkal benépesített Álomországot, hiszen kinek ne fordult volna már meg a fejében, hogy vajon minden, amit az élettől várhat, azok a tényleg a szürke hétköznapok? De könnyen azonosulhatunk Bimbirkével, a segítő tündérrel is, hiszen Palkó bármelyikünk gyermeke lehetne, aki hittel és megfelelő biztatással elérheti az álmait, valósággá válva, hogy bármire képes, amit el tud képzelni, és tesz érte. 

"[…] ha nem tudod, hogy milyen gyönyörű is lehetne a világ körülötted, és nem vágysz többre, hanem beéred azzal a kevéssel, amit a felszín mutat, fölöslegesnek érezheted a harcot."

A mese megtanít arra is, hogy nem szabadna figyelmen kívül hagynunk, ha elindultunk a célunk felé vezető úton, ne csupán annak elérése lebegjen a szemünk előtt, hanem az út során gyönyörködjünk az apró dolgokban, melyek addig is örömmel töltenek el, és táplálják a reményt. Az Álomországban, Bimbirkével folytatott út során Palkónak három akadályt kell elhárítania, amiket a boszorkány manói gördítenek elé. Név szerint: Kétely, aki elbizonytalanítja, bizalmatlanságot kelt a kisfiúban; Lustaság, aki olyan nyűgössé teszi, hogy alig akar tovább menni; és végül a legerősebb manó, Félelem, aki az ismeretlentől való rettegéssel, és a Reménytelenség nevű kósza lénnyel párban próbálja teljesen elrettenteni a céljától. De ne aggódjunk, Tündéranyónak is vannak ám segítői, még pedig Hit, Remény és Szeretet, akik hatékony mankóul szolgálnak Palkó számára.

"Éreznie kellett a szeretetet, elfogadni a a reményt és hinnie saját magában ahhoz, hogy a manók segíteni tudjanak."

Hogyan is írta L.M. Montgomery az Anne sorozat egyik kötetében? "A világon mindig is lesznek tündérek. Egyszerűen nélkülük nem megy. És valaki mindig megteremti majd őket.” Azt gondolom ez az egyik legcsodálatosabb és reménytelibb gondolat apró emberkék és gyermek lelkű felnőttek számára, hálásak lehetünk, ha valaki időről időre tényleg elénk varázsolja őket. Rigó Rella könyve ezért briliáns, mert a gyermekeknek szánt pozitív megerősítés mellett nyitottságra tanít, s tartja a lelket az emberben, legyen az kicsi, vagy nagy. 

"Minden ember más, máshogy gondolkodnak és éreznek, másban hisznek, és máshogy képzelik el a dolgokat, ezért minden ember mást lát, amint belép a kapun. Mondhatjuk azt is, hogy mindenkinek saját Álomországa van."

A könyv története könnyen követhető, szépen tagolt, így a kisebb gyermekek számára sem akad meg a mese fonala. A szereplők szerethetőek, könnyű a főszereplővel az azonosulás, hiszen a mindennapokból merít, a kedves mese fantáziavilágát leképező gyönyörű illusztrációk pedig Rippl Renátát dicsérik. Bátran ajánlom 6 éves kortól, kisiskolásoknak, nagyobbacskáknak, egyaránt. Óh, és hogy mi lesz a gyermek lelkű, szürke hétköznapokat élő felnőttekkel? Nyugi! Tündéranyó szerint az ellopott álmokat a rendkívüli emberek visszacsenik, vagy újakat álmodnak helyettük. Személy szerint biztos vagyok benne, hogy ilyen ember Rigó Rella is.

A könyvet az írónő jóvoltából olvashattam 64 oldalon. Megjelenés éve 2018.
Ha Te is szereted, vagy szükségetek van félelműző, bátorító, megerősítő mese/gyermekkönyvre, ITT ajánlanák párat.

Lucy Strange - A ​fülemüleerdő titka

Lányregények őszinte híveként, nagy kíváncsisággal és még nagyobb elvárással kezdtem neki a számomra teljesen idegen Lucy Strange regénynek. Kigyönyörködtem magam a szépséges borítóban, majd megsimogattam az első lapokat, mert azok is csodálatos, akár ki is színezhető ábrákat rejtenek.

Fülszöveg: Elragadóan szövevényes történet barátságról, tündérmesékről és családi titkokról. 
1919-et írunk. Mama beteg. Papa külföldön kap munkát. Jane dadus túl elfoglalt, hogy odafigyeljen Henriettára, és az árnyakra amiket lát – vagy látni vél – az új házukban, Remény-lakban. Teljesen egyedül, néhány mese társaságában Henry felfedezi, hogy Remény-lak tele van különös titkokkal: elfeledett padlás, kísérteties alakok, rejtélyes tűz, ami a kert mögötti fák között pislákol. 
Egy éjjel kimerészkedik a Fülemüle-erdő sötétjébe. Vajon mit talál, ami az egész életét megváltoztatja?

Nos a kezdeti ujjongásom nem tartott sokáig, és bizonyos előítéletek csúnyán kezdték felütni a fejüket, ugyanis már a kötet elején kiderül a főszereplő Henry (Henrietta) vezetékneve: Abbott. Kezdjük ott, hogy az én legeslegkedvencebb klasszikus lányregényem főszereplője nem más, mint Jerusha Abbott, a Nyakigláb apó szeretnivaló, kis nagy szívvel megáldott Judyja. Szóval nem öntött el a nagy öröm, hogy ezek szerint Lucy Strange is Jean Webster rajongó, olvasva a fülszöveget és ismerve az említett kötetet, egyértelműnek véltem, hogy Lucy leutánozta Webster sanyarú sorsú árváját egy sanyarú sorsú kamaszlányra és még annyira sem vette a fáradtságot, hogy főhősének egy eltérő család nevet kreáljon. Tudom, csak gyakran elfelejtem: csúnya dolog ítélkezni. Mert hogy hatalmasat tévedtem!

Ahogyan Henry egyre beljebb és beljebb haladt a félelmetes, de ugyanakkor csodálatos Reménylakhoz tartozó fülemüleerdőben és annak rejtélyeinek megoldásában, úgy lágyult el az én egyébként sem túl kérges szívem az Abbott lány és írójának irányában.

A könyv története egy tragédiát követő változással indít, az Abbott család vidékre költözik, mert három gyermekük közül a legidősebbet elveszítették. Az apa a munkájába és általa jó messzire menekül, az anya pedig eltéved saját belső világában. Henryre és Judy nénikéjére marad a feladat, hogy vigyázzanak Malackára, aki egyébként Roberta és kisbaba. Nagyon tetszett  a könyvben a szereplők egyszerű, de rendkívül igényes karakter ábrázolása, amin csak Strange hasonlatai tesznek túl. Annyira szeretem, mikor valaki nem fél használni a szavakat! Nem fél használni, színnel és illatokkal, és ábrándokkal megtölteni és minden negédesség nélkül továbbadni. Ilyen A fülemüleerdő titka.

A könyv, a kamasz Henry szemszögéből mutatja be a gyász feldolgozásának módjait, a felelősségvállalás kérdését, az elmagányosodást, és az újra egymásra találás örömét. Az édesanyja depresszióba süppedésével és a cseppet sem jóindulatú doktor megjelenésével főhősnőnk is egyre mélyebbre merül kétségbeesésében, rengeteg belső vívódásnak, aggodalomnak lehetünk tanúi Henry jellemfejlődésén keresztül. Csodaszép megoldás, hogy az írónő a kamaszlány halott bátyját hívta elő erre a szerepre, ő az aki motiválja, erősíti, támogatja Henryt, aki egyéb társ, vagy felnőtt híján a mankója lesz ebben a végtelenül nehéz helyzetben. 

Henry több, kedves barátra is lel az események előre haladtával, kik remek segítői lesznek, kezdve a fülemüleerdő titokzatos boszorkányával, egy lerázhatatlan sánta rémisztő emberrel, hogy a világháborút megjárt sebhelyes arcú férfiról már ne is beszéljünk. Nagy hangsúlyt kap a regényben a családi és azon belül a testvéri szeretet, amit jóleső örömmel olvastam, annak ellenére, hogy a történet számos része fájdalmasan torokszorító.

"- A történeteknek nincs mindig boldog végük, Hen. - mondta csendesen."

Henryt ennek feldolgozásában újdonsült barátja, Pille segíti, aki tele van meglepetéssel, történetekkel, és persze szívjósággal.

"- Egy rövidebb élet is élet, Henrietta Abbott- mondta. -Sokat gondolkoztam ezen. Egy rövidebb élet röviden,de fényesen ég…Egy fényes csillag."

Óh igen, történetek! Henry egy igazi, vérbeli könyvmoly, aki a történetek varázsával, a fantázia szépségével és a szavak erejével veszi fel a harcot a veszteségek, tragédiák szülte démonokkal, és segítségükkel hozza vissza édesanyját a fájdalom rengetegéből, édesapját pedig a saját maga által okozott száműzetésből.

"- A táviratod az oka, Hen. - mondta. - A távirat, amit tegnap reggel küldtél.

A kiválasztott szavakra gondoltam. Csak négyre volt elég pénzem. Gyötrelmes volt - hogyan magyarázhatnék meg neki mindent, ami történt, csupán négy szóban?

Végül ezeket a szavakat választottam:

Itt van szükségünk rád."

A furcsa titkok; az 1. világháború utáni időszak szomorúsága; az édesanya mérhetetlen, gyermeke elveszítése felett érzett fájdalma; egy kamaszlány félelme, hogy mindenki eltűnik mellőle, akit szeret; - mind-mind olyan szépen és lecsupaszítva van megírva, hogy a történet végig rabul ejt, a szereplőkkel együtt szorong, örül, sír az ember, anélkül, hogy bármikor csöpögőssé válna a kötet. A természet bevonása és megjelenítése kiváló eszköz a regényben, a madarak, a természeti jelenségek, leírások valójában egy-egy érzelem, lelki állapot ábrázolásai, lenyűgöző köntösbe bújtatva. 

Henry története a szívembe markolt, és arra késztetett, hogy azonmód kedvenccé avassam és feltegyem a legkedvesebb könyvespolcom féltett kincsei közé.
Az új helye közvetlenül a Nyakigláb Apó mellett van.

A könyvet kedvezményesen megveheted ITT!

A regényt a mindennapkonyv.hu jóvoltából olvastam, a Manó Könyvek 2018-as kiadásában 320 oldalon.

Irene Adler - A bűn fejedelme (Sherlock, Lupin és én 10.)

Szóval, van ez az Irene Adler írói álnéven futó sorozat, mely Sherlock Holmes, Arsene Lupin és Irene Adler gyermekkori találkozásától ifjúkori barátságáig ível, közben rengeteg érdekfeszítő rejtéllyel és érzelmes személyes történéssel. Benivel nagy Sherlock Holmes rajongók vagyunk, így nem volt kérdés, hogy kb. 3 éve, amikor rátaláltunk a helyi könyvtár gyermekrészlegének a polcán, hazajöjjön-e velünk. Az eltelt időszakban megjelent köteteket olvasva azt kell mondanom, a sorozat nem okozott csalódást és az idővel, valamint velünk együtt vált gyermekkorúból kiskamasszá :)

Fülszöveg: "A tavasz beköszönte nem vidítja fel Sherlock Holmest, aki alig várja, hogy újabb nyomozással foglalhassa le zseniális elméjét. Irene ezért játékból azt javasolja neki, hogy vizsgáljon meg alaposabban egy sor megmagyarázhatatlan bűnügyi hírt. Sherlock Holmes logikai érzéke pedig csakugyan rátalál az eseteket összekötő félelmetes, láthatatlan szálra... Ezzel kezdetét veszi a viadal egy kivételes képességekkel megáldott, titokzatos bűnözővel, majd sok-sok fordulat után Sherlock, Lupin és Irene döbbenetes felfedezést tesz.

Három rendkívüli gyerek, akik elválaszthatatlan barátok.
A krimi történetének három világhírű szereplője.
Lélegzetelállítóan izgalmas kalandok egész sora."

A legfrissebb kötetben, A bűn fejedelmében, a három jó barát csupa véletlenségből egy különösen veszélyes bűnöző után ered. Az eddigi regényekhez híven ennek a bűnténynek is egy különleges, nem hétköznapi kiindulópontja van, melyben szerepet kap majd a három kamasz törzshelye, egy újsághirdetés, valamint egy gyerekmondóka is. A legkevésbé sem szokványos trió végtelenül fordulatos eseményeken át jut el az összefüggéstelennek tűnő láncszemeken keresztül, a titokzatos bűnöző-géniuszig, aki hihetetlen megoldáshoz juttatja el a triumvirátust.

Nagyszerűnek tartom, hogy a sorozat szereplőinek mindegyike teljesen jól megrajzolt karakter, egyikből sem hiányzik felnőttkori, ismert önmagának egyetlen jellemvonása sem. Beazonosíthatóak, felismerhetőek, a hozzájuk kapcsolódó események által pedig könnyen szerethetőek, gyakran megmosolyogtatóak. Az első kötettől kezdve figyelmet fordít arra az író, hogy ne csak egy fordulatokban gazdag ifjúsági bűnügyi regényt tartson a kezében az olvasó, hanem konkrétan az ifjú Sherlock, az ifjú Arsene és az ifjú Irene kalandjait, korhű köntösben. Végig vonulnak a kalandok a korabeli Párizstól Londonig és a főszereplők letehetetlenül izgalmas kalandjai mellett szurkolhatunk az előttük álló, folyamatos magánéleti nehézségek, történések miatt is. Gyermekszemszögből nézve a könyv éppen ideális mennyiségű, könnyen fogyasztható fejezetekre van tagolva, a szereplőkkel pedig igazán egyszerű, sőt kívánatos azonosulni.

"– Neked arra van szükséged, hogy csinálj valamit – mondtam neki.
– Nekem arra van szükségem, hogy legyen valami, amit csinálhatok – helyesbített. A dolgok megjelentek, ő pedig tudomásul vette, elemezte, szétszedte őket. Így történt, nem pedig fordítva."

Szomorú, hogy így a 10. kötet után már sejthető, az idő múlását nem tudjuk megállítani, a gyermekkori barátság kötelékei a három szereplő között bomladozni kezdenek...
Remélem tartogat még azért a sorozat pár regényt, mert az egyik kedvencünk volt a Manó könyvek kiadótól, mely -egyébként azt kell mondanom a sokadik kötetük olvasása után-, igazán igényes, a kiskamasz-tini korosztálynak nyugodtan kezébe adható ifjúsági regényeket kínál. Nem lehet elmenni szó nélkül a regény, illetve az egész sorozat külső megjelenése mellett. A borító gyerkőc kézbe való, belül csodásan illusztrált, az aktuális bűnügyi rejtélynek és a regényben megjelenő izgalmas momentumoknak tökéletes és szemet gyönyörködtető ábrázolása Iacopo Bruno jóvoltából.

Szívünknek kedves kötet, egy végtelenül szerethető sorozatból, melyet bátran ajánlanék 8 éves kortól felfelé. Nagyoknak is izgalmas, fordulatos olvasmány, kisebbek közül pedig még olyanoknak is nyugodt szívvel a kezébe adnám, akik szerint az olvasás uncsi. Nem fognak csalódni!