"Valahányszor az élet komiszul elveri rajtam a port, mindannyiszor egy történettel vigasztalom és sajnálom magam."

Peiker Éva (szerk.): Útra kelni - Magyar írók a felnőtté válásról

Bajban vagyok ezzel a kötettel, mert amennyire szerettem olvasni, annyiszor járt a fejemben, hogy vajon kinek ajánlanám. A könyv fülszövege ugyanis " ötletes és színes ajándék"-ként aposztrofálja az antológiát, melyet ballagóknak, pályakezdő fiataloknak ajánl. Nem szeretem az általánosítást, ámbár itt mégis meg kellett tennem. Tegye szívére mindenki a kezét: hány olyan kamaszkorból felnőttkorba lépő fiatal ismerőse van, aki a klasszikus magyar irodalomért olyannyira rajong, hogy töményebb adagban is fogyaszthatónak, sőt élvezetesnek találja azt? 

Az Y generáció kapunyitási gondjai, amelyet a bizonytalanság, a gazdaság és a munkaerőpiac kiszámíthatatlansága, és e tényezők komplexitása csak megerősít, nem biztos, hogy kellőképp értékelni tudja a Móricz által leírt mondatot: "rózsás gyermekajkak gyermeteg titkaiban akarom élvezni a női szív örök költészetét."

A válogatás egyébként valóban a klasszikus irodalom legismertebb kiváló íróinak tollából áll össze, szám szerint tizenegy nagyság vetette papírra az ember életének 'már nem vagyok gyerek, de még nem vagyok felnőtt sem' akkori életérzését. A tartalomban a következő írásokat olvashatjuk:

Móra Ferenc – Középiskola 

Vas Gereben – A konviktusi diák 

Gárdonyi Géza – Zivatart pékéknél 

Móricz Zsigmond – Pataki diákok 

Csáth Géza – Péter levele 

Hunyady Sándor – A vöröslámpás ház 

Kaffka Margit – A gondolkodók 

Mikszáth Kálmán – Vizsgálatok után 

Tamási Áron – Ábel Amerikában (részlet) 

Karinthy Frigyes -Találkozás egy fiatalemberrel 

Kosztolányi Dezső – Tengerszem

A fentiek közül az első pár novella kifejezetten századelős stílusban íródott, melyet olvasni azért is nehezített pálya, mert a nyelvezete is ennek megfelelő, néhol latin szavakkal tűzdelve. Csáth Géza novellája aztán megtöri azt az ívet és onnantól egészen más hangulatú, elmélyült és töprengésre lehetőséget adó sorok következnek jó pár oldalon, Hunyady és Kaffka által. 

A legkiemelkedőbb írások egyike a Vizsgálatok után című rövid történet, mely egészen élvezetes, színes olvasmány. Bárki könnyen bele tud helyezkedni és feledkezni és nagy eséllyel kíváncsi lesz Mikszáth többi írására is. A végén bónuszként két nagy név, Karinthy és Kosztolányi csábítja az embert olvasásra, s teszi kíváncsivá: "Na lássuk,mit alkottak a nagyok!"

Összességében tetszetős kis válogatás ez, csak nem biztos, hogy a célközönség jól lett megválasztva. Mindenképpen izgalmas lett volna egy Mikszáthot szembe állítani Benyákkal, vagy egy Kaffka Margitot egy Szabó T. Annával, Uram bocsá' egy Karinthyt Gerlóczyval, vagy Kosztolányit Grecsóval. Mivel rendkívül szeretem a századelő magyar irodalmát és a klasszikus magyar irodalmat általában, örömmel forgattam a lapokat és feledkeztem bele egy-egy szívhez szólóbb történetbe, vagy ízlelgettem a számomra szépséges régi magyar szavakat. 

Abban a tekintetben pedig, hogy akkor mégis kinek ajánlanám a könyvet, marad tehát a kiadó ajánlásából az a szekció, mely így szól: "mindenkinek, aki szeretné újraélni, milyen átlépni a felnőttkor küszöbét, vagy legalábbis ott toporogni előtte." 

Ezen kívül ide idézném még Csáth novellájából a következő sort:

"Különben is, valahányszor az élet komiszul – bocsánat a nyers kifejezésért – komiszul elveri rajtam a port, mindannyiszor egy történettel vigasztalom és sajnálom magam."

Az antológia olvasása ebben a kontextusban is kiválóan működhet :)
A könyv olvasására lehetőséget az Athenaeum Kiadó adott, melyet 208 oldalon olvastam.

Sarah Winman: Amikor Isten nyúl volt

Most őszintén, tegye a szívére a kezét az a könyvmoly, aki a sokadik olvasása után sem kezd előítéletekkel teli az olyan könyv olvasásának, melyet a "kis darabka mennyország" és a "valami igazán egyedi és varázslatos" jelzőkkel ajánlanak. Hát már eleve gyanússá válik. 

Egy kedves ismerősöm javaslatára aztán persze belevágtam, leginkább a figyelemfelkeltő cím és a tetszetős borító miatt. Nos, be kell vallanom minden pillanatát élveztem az olvasásnak, Winman egy szeretetteli, de végtelenül keserédes, problémákkal terhes család történetébe rántott bele, melyet félbeszakítani frusztráló, letenni pedig lehetetlen.

A történet két szálon fut a regényben, az egyik egy fiatal angol lány szemszögéből mutatja be a történteket, a másikban pedig a 20 évvel későbbi New York-i cselekményekből kapunk bepillantást a World Trade Centert ért merényletet is ideértve. Az Amikor Isten nyúl volt egy lenyűgöző portré a gyerekkorról, végtelenül szeretnivaló és szórakoztató, sötét és furcsa humorral. 

Hát igen…kinek milyen volt, de minden a gyermekkorban dől el, abból indul ki, hogy aztán nap-nap után visszatérjünk hozzá. Azokhoz a napokhoz, amikor isten nyúl volt (igen, egy nyuszi, akit Istennek keresztelt el a kis gazdája); mikor minden nyári reggel „nyárszaggal”, színekkel és boldog izgalommal indult, hogy aznapra vajon mit tartogat a szünidő; mikor tudtam, hogy ha elég sokáig és hangosan sírok, akkor úgyis megvigasztal valaki; mikor kalapáló szívvel felkeltünk az éjszaka közepén, hogy később rohamlépésekkel közelítsük meg a szüleink ágyát, ahol már várt a felhajtott takaró; mikor …Lehetne folytatni még a sort.

Semmi különösről nem szól ez a könyv, tök egyszerűen csak a soha el nem fogyó szeretetről. Meg még talán a titkokról is, amelyeket akkor sem tárhatunk fel a szeretteink előtt, ha végtelenül bizalmas kapcsolatban vagyunk velük, és szeretjük őket. Illetve épp ezért nem. A túlélésről, elmúlásról és az újrakezdésről, barátságról és családról, győzelemről és tragédiáról és mindarról, ami eközben egy családi köteléken belül történik. Eltéphetetlen kötelékről egy lány és a fivére között.

"Elhalkulnak a kavicson csikorgó léptek. Számolom a nyomukban maradt csöndet."

Nagyon tetszett, hogy a testvérek közötti áthatolhatatlan és széttéphetetlen kötelékhez, az ártatlanság elvesztéséhez és egyáltalán egy családban zajló intim eseményekhez Winman végtelenül finoman és eredeti hangon, szépséges nyelvezettel nyúlt hozzá. Fantasztikus, ahogyan az írónő szabad teret ad és tart az események értelmezéséhez, lehetőséget ad az egyéni értelmezésre, a dolgok összegzéséért az olvasónak kell megdolgoznia. Nem befolyásol, nem manipulál és nem kínálja tálcán a megoldásokat.

"– Az emlékek – mondta nekem Nancy –, bármilyen kicsik és jelentéktelenek, az életünk könyvének lapjai."

A könyv persze kedvenc lett, és egészen rövid idő (max. két nap) alatt végeztem is vele. Az Amikor Isten nyúl volt egy tényleg csodálatosan megírt történet a családról, az egymásra figyelésről, az emlékeinkről és azok hatásáról, utórezgéseiről a mai mindennapjainkba. Egyszerűen szép és figyelemre méltó.

"– Hosszú távon semmi sem merül feledésbe, Elly. Olykor egyszerűen föl kell hívnunk a világ figyelmét arra, hogy különlegesek vagyunk, és még mindig itt vagyunk."

„Én ​annyiszor kaptam ajándékba az életemet, hogy már nem is volt az enyém, és odaadtam." - Ljudmila Ulickaja: Daniel Stein, a tolmács

Ljudmila Ulickaja: Daniel Stein, a tolmács

Szeretem Ulickaját, legfőképp a figuráit. Ha Surikot kedveltem, Danielért rajongani lehet. A hit és az embernek maradás, önazonosság, felelősségvállalás témáit feszegeti a regény. Mondhatnám úgyis: kérdéseit, és valahol itt van a lényeg. Mert a válasz százféle lehet, a kérdés mégis mind a száz esetben mindig ugyanaz. "Hiszel?"

Gondoltam rá, hogy úgy írok róla, hogy a sztorit mellőzöm, de nekem Daniel nélkül ez nem megy.

SPOILER!

Szóval: adott egy Dieter Stein, zsidó fiatalember, menekül, próbálja túlélni a háborút. Majd lesz belőle Daniel Stein kármelita testvér, katolikus pap. Elfogadhatatlan? Nem, egyáltalán nem az. És erről szól a regény.

Daniel háborús hős, embereket, zsidókat menekít, de úgy, hogy közben a Gestapo tolmácsa zsidóként, ám ezt elég sokáig sikeresen titkolja. Később partizán lesz, majd keresztény katolikus pap, Izraelbe utazik, hogy egyfajta őskeresztény egyház módjára toborozzon gyülekezetet, hirdethesse az igét. A problémák, amelyek ugye nem itt kezdődnek, itt robbannak mégis igazán. Melyik igét? Milyen vallás? Milyen etnikum? Milyen nemzetiség? Milyen felekezet?

Elkezdődik a felelősségvállalás, a diszkrimináció kérdése, boncolgatása. Különösen érdekes az, ami a zsidóságot érinti: amikor Daniel követeli az izraeli állampolgárságot a Visszatérési Törvény alapján, Izrael nem ismeri el őt zsidónak, állampolgár csak úgy lehet, hogy nemzetiségét meghatározhatatlannak tekintik. Sőt! Daniel pere után új törvényt léptetnek életbe, már nem elég ha valakinek anyja zsidó és zsidónak tekinti magát, kiegészítik a Visszatérési Törvényt azzal, hogy semmilyen más hitet nem vehet fel az illető. Nagyon tetszett, hogy annyi dogmát és tézist keresztbe és szembe állított egymással az írónő, sokszor megjelent a "hogyan is állunk az elfogadás, a felelősség és a felsőbbrendűség kérdésével?" 

A könyvből kitűnik, hogy valójában azon kívül, hogy Izrael egységét szinte egészében a környező arab világgal való kollektív szembenállás határozza meg, lassan kiderül, hogy a „létét” sem garantálja más, mint egyrészt az arab világgal szembeni állandó feszültség, szembekerülés, másrészt ugyanez vonatkozik a keresztényekre is. Hiszen annak ellenére, hogy sok keresztény zsidó életeket mentett, vagy segített zsidó embereken, a kétezer éves keresztény egyház valahol máig feldolgozatlan gyűlöletet hordoz magában a zsidók iránt. A zsidók pedig meg vannak győződve róla, hogy a Holokaust a keresztények keze által teljesedett be valahol…

Daniel élete szinte folyamatos szolgálat. Szolgálat arabok, zsidók és keresztények iránt. A regényből egyébként kiderül, hogy valójában egyiknek sem jó lenni. Daniel például Németországban ugye egy rovartól kevesebbet érő zsidó, Izraelben még csak zsidónak sem minősitik…De hogy jobban átláthassuk: németnek jó lenni, mikor a németek szégyenben és megbánásban élhetnek; zsidónak lenni végül is nem olyan rossz, elég dörzsöltek, összetartanak, de az egész világ utálja őket, ugyanakkor ők a kiválasztott nép, ám pénzügyi csavarjaik irritálják a világ összes többi népét...

Aztán Musza karakteréből kiderül, hogy arabnak sem jó lenni, állandóan sértettek, az iszlám végtelen és végletes bizonyosságot, mondhatni felsőbbségérzést ad nekik.

El lehet ezek elől menekülni? Lehet, hogy már senkinek és semminek sem jó lenni. Csak ha te Te vagy. De a kérdés még akkor is ott marad: „Mi a Hit?” Daniel nem is megválaszolni igyekszik, csupán a szeretet törvénye szerint cselekedni.

„Én azt akarom, hogy a hitet, amely minden embernek a személyes titka, tisztítsuk meg minden buroktól és hulladéktól. Hinni és tudni két külön dolog, de a legfontosabb, hogy az ember tudja miben hisz.”

És valahol itt van ez a végtelenül egyszerű és nagyon szimpatikus, emberközeli válasz: higgyen mindenki ahogy és amiben akar, de ahhoz és főként emberhez méltóan! Keserű sors-regény ez az emberiességről, mely keserűségében gyönyörű széppé érik.

"Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valóságosan." /1 János levél 3:14–18/

"I'm every woman" avagy a Pesti Nő: Izsó Zita-Bach Máté

„Nő vagyok; de nő voltom sem kellemetlen helyzetet, sem alibit nem jelentett számomra. Annyi bizonyos, hogy egyik adottsága életem történetének, s nem magyarázata.” – mondta Simone de Beauvoir. 

Izsó Zita és Bach Máté nagyon színes és érdekfeszítő interjú kötetet hozott létre 200 oldalon, 27 különböző személyiséggel. A Pesti nő lehet orvos, lehet kocsmáros, lehet misszionárius, de ugyanúgy lehet taxisofőr, színésznő és újságíró is. Mindegyikük története más-más emberi sorsot rejt, különböző indíttatásból, többféle motivációval. Mégis, kivétel nélkül mindegyik interjú alannyal lehet azonosulni, mindegyikükben közös pont a fejlődésre való törekvés és a dolgok más perspektívából való megközelítésének megjelenése. 

A könyvben tökéletes egyensúlyban vannak a nagy, tragikus életesemények és a mindennapi csaták, az apró kis tanmesék és a nagy életbölcsességek. Nem ideológiákat állítanak a történések mögé és magyarázzák filozofikusan az általuk megélt és leszűrt tapasztalatokat, hanem végtelen egyszerűen és szeretnivalóan mesélik el ezek a nők mik voltak azok a dolgok a világból, melyek megérintették őket és melyek azok, amelyeknek még a legnagyobb presszió alatt sem volt hatalmuk rajtuk. 

Amikor belesüppedünk a hétköznapok mókuskerekébe, és eluralkodik rajtunk a felmorzsolódás és szétaprózódás, és nagyon tudjuk sajnálni magunkat a legapróbb sérelem miatt is, megrendítő olvasni, hogy a kilencvenkét éves holokauszt túlélő, Fahidi Éva így nyilatkozik:

"Mindig megtalálom, mitől lehet boldognak lenni, mert mindig van valami. Már az is, hogy élsz, mert az sem egy természetes dolog. Ez az, amit örökre megtanultam. Hogy nagyon kell értékelni."

Hálás vagyok, hogy olvashattam ezt a könyvet, mert rengeteget adott, akár mankóként szemléletváltásban, akár példaként egy-egy hiányosságom terén. Nagyon jó volt rácsodálkozni arra is, hogy egy-két problémámmal bizony nem vagyok egyedül, hogy másokat is hasonló kérdések foglalkoztatnak, mint engem. Majd' minden beszélgetés meg nem fogalmazott kérdései az "Eleget teszek/tettem?", "Mi hozott erre az útra?" "Miért hoztam meg bizonyos döntéseket?" "Hogyan hat ránk más emberek viselkedése?" "Milyen kölcsönhatásban vagyunk egymással?"

Remek lehetőség volt ugyanakkor belebújni ennyire sokféle női szerepbe, a kötetnek nem volt célja, hogy csak ismert embereket vonultasson fel, teljesen hétköznapi foglalkozást űző nők is felbukkannak a könyvben, ami megint csak kérdéseket, kíváncsiságot vet fel az emberben. Kíváncsiságot azokra, akik a közvetlen környezetünkben élnek, akik lehet, hogy nem játszanak nagy színdarabokban, nem tombolnak tömegek a koncertjeiken, vagy olvassuk a nevüket a magazinokban. Mégis, annyira lélekemelő kiolvasni egy közterület fenntartó, vagy épp egy hajléktalan szállóról kikerült szociális munkás leírt gondolataiból, hogy más-más perspektívából ugyan de mindannyian önazonosak. Azt hiszem nagy munka az elfogadás, az elengedés, és az önismeretből fakadó bölcsesség is. Ami nagyon tetszett a kötetben az az, hogy mindegyik beszélgetéstől kaptam valamit. Látásmódot, igényt arra, hogy nyitott legyek a másik iránt. Mert, ha elsőre úgy tűnik is, olyan sokban nem különbözünk egymástól.

"Most már nem látok annyi különbséget az emberek között. Most már azt látom, hogy fájdalmasan egyformák vagyunk. A legtradicionálisabban élő amazonasi őslakosok és a szingapúri felgyorsult világban élő ember között lényegi különbség nincs. Mindannyian ugyanazt szeretnénk: elfogadást, szerelmet, utódokat, családot." /Zárug Zita/

"A mai társadalomban sajnos sokan érezzük úgy, hogy senkit nem érdekel, kik is vagyunk mi valójában. Ezért leszünk megkeseredettek, és viszonyulhatunk másokhoz rosszul. Mert aki másokat gyűlöl, az általában magát gyűlöli, csak kivetíti ezt az érzést a többiekre." /Al Ghaoui Hesna/

A portrékkal ellátott 27 pesti nő a kötetben:
- Fahidi Éva holokauszt túlélő, aki kilencvenévesen a Tünet Együttes Sóvirág című előadásában életében először lépett színpadra táncosként
- Sebestyénné Földes Ilona Cica, a Róma Ételbár tulajdonosa, az elmúlt fél évszázad budapesti
vendéglátásának élő szemtanúja
- Zárug Zita világutazó, aki férjével négy év alatt negyvenhat országban járt, és összesen
negyvenezer kilométert tett meg
- Székely Dezsőné Sebestyén Mária, Hosszú Mari, aki vöröskeresztesként a rádiónál kapcsolódott be az '56-os forradalmi eseményekbe, majd csatlakozott a Tompa utcai felkelők csoportjához
- Törőcsik Mari kétszeres Kossuth- és Jászai Mari díjas művész, a Nemzet Színésze, 1976-ban pedig megkapta a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál legjobb női alakításáért járó díját
- Szabóné Bán Ágnes aluljáró-takarító, aki szerint ha egy embernek utcaseprő a munkája, akkor úgy seperjen utakat, ahogy Michelangelo festett, ahogy Beethoven komponált, vagy ahogy Shakespeare írt verseket. Olyan jól seperje az utakat, hogy a mennynek és a földnek minden lakója megálljon egy percre, s azt mondja, ím, itt élt egy nagyszerű utcaseprő, aki jól végezte a munkáját.
- Kovács Brigitta, szempillastylist, aki munkája során azt szereti a legjobban, amikor vendégei kinyitják
a szemüket, belenéznek a tükörbe, ő pedig látja az örömöt az arcukon.
- Kadi Fatiha, akiben túlteng az alkotói vágy
- Relle Ágnes műfordító, aki emigrált magyar szülők gyermekeként egész életében az elveszett fészek után érzett honvágyat
- Polonkai Éva, aki több évtizede rója taxijával Budapest utcáit és ez idő alatt rengeteget tanult utasaitól
- Kozák Danuta ötszörös olimpiai, tizenegyszeres világ és tizennégyszeres Európa-bajnok kajakos
- Sztojka Szabina, a Református Cigánymisszió teológusa
- Segesdi Móni, a Magyarországi Észt Intézet igazgatója, kulturális mindenes
- Éberling Anikó rajz- és művészettörténet tanár, restaurátor
- Vanessa Loureiro, a Shalom katolikus karizmatikus közösség misszionáriusa
- Závory Andrea színművésznő és biztosítási ügynök
- Horváth Csilla, Hocsi, szociális munkás a Menhely Alapítványnál, korábban hajléktalan
- Péterfy Bori, a magyar underground zene egyik legismertebb képviselője, színésznő
- Weeber Tiborné Kaszap Sarolta, KézenFogva nevelőszülői díjjal kitüntetett 10 gyermekes anya
- Jóba Katalin, a Budakeszi vadaspark egyetlen női munkatársa
- Demeter Katalin, a Magyar Hospice Alapítvány ápolási igazgatója
- Terék Anna fiatal költő és drámaíró, iskolapszichológus
- Farkas Gyuláné Gizi néni, a Giero féktelen örömzenéléssel, régi szőnyegekkel és antik bútorokkal telezsúfolt, hangulatos pincekocsma tulajdonosa
- Juhász Anna, Juhász Ferenc kétszeres Kossuth-díjas költő lánya, a Hadik Irodalmi Szalon vezetője
- Al Ghaoui Hesna, riporter
- Dr. Gyurkó Szilvia, gyermekjogi szakember és aktivista
- Kis Tibor Noé, író

Nagyon szerettem a Pesti nő színeit, az egyéniségeit, a történeteit életről, halálról, szerelemről, mert ahogyan Terék Anna a könyve főszereplőivel kapcsolatban nagyon találóan írta: „Mind én vagyok.”

A könyv olvasásának lehetőségéért köszönet az Athenauem kiadónak.

Aki Jézust rockzenészként képzeli el

Találós kérdés: ki lehet az a figura akiben egyszerre van jelen az irodalom, a teológia, a filozófia és a (magyar) rockzene?

Segítek: Vasváry-Tóth Tiborról van szó. A Moly.hu könyves közösség online folyóiratának "Búvár" elnevezésű rovata, az egyik könyvmoly /@tölgyfamajor/által készített interjúja olvasható a nemrégiben megjelent márciusi számban.

A Yes frontembere, -aki Jézust rockzenészként képzeli el- a F.Sz.E.K. és a Különleges Tudakozó tájékoztató könyvtárosa, rockszakíró és rockesztéta szívesen beszélt a vidéki értelmiségi létről, a progresszív rockzenéhez fűződő missziójáról, Adyról és sok minden másról.

„Azt mondták nekünk a professzoraink, hogy a filozófiai és vallástörténeti ismeretek nélkül nem lehet dolgozni a későbbiekben. Ha nem látjuk tisztán a gondolkodás történetét, nagyon nehéz lenne bármit is mondani az embereknek, mert a saját értékeinkkel sem lennék tisztában. Másokat is kell tanulmányozni, hogy szabatosan és érthetően ki tudjuk magunkat fejezni. Élethosszig való tanulás vár a teológusokra és mindazokra, akik a kereszténységen belül képzik magukat, mert az értékeket nem sajátíthatjuk el néhány év alatt, csak jó alapokat lehet szerezni.”

"Jon Anderson, a Yes énekese és szövegírója is, mint minden művész, ihletettséggel alkotott, és az inspiráció költőként arra ösztönözte, hogy az igazság igényével szólaljon meg. Érdekes, maga Anderson mondta egyszer, hogy az emberek szavakból élnek, ezért fontos, hogy mindig legyen egy hírvivő énekes, aki elmondja a valódi üzenetet, amikor kilép a színpadra, és mindenki rá figyel.

Tudtad, hogy evangélikus szerző írta a nemzetközi irodalomban is egyedülálló Yes-monográfiát? "

Ha nem, akkor mindenképp megéri ráfordítani pár percet és elolvasni a beszélgetést itt: Búvár – Különszám: Vasváry-Tóth Tibor vallásról, irodalomról, rockzenéről

A Merítésről: https://moly.hu/sugo/merites

Szőcs Henriette: Ősképcsarnok

Nosztalgia (főnév): Sóvárgás, vágyakozás távoli, elveszett, elmúlt dolgok után. – írja a szótár. Igen ám, de létezik afféle sóvárgás is, amit nem élhettünk át, aminek nem lehettünk részesei, mégis valamilyennek gondoljuk, elképzeljük és veszettül vágyunk megismerni azt. 

Nem véletlenül írja Kőrösi a Szívlekvárban „az emlékek sokkal erősebbek az akaratnál, tartósabbak a vágynál és a reménynél, az emlékek igazi hatalma rajtunk az, hogy nincs előlük menekvés, magunkkal visszük őket, ha eltagadjuk is. […] Az ember azt véli a legjobban megismerni, ami nem adatik meg neki.” 

Szőcs Henriett novelláskötetében ez az érzés motoszkált bennem végig. Mikor mesélteted a családból az idősebbeket, hogy olyat tudj meg a régmúltról, amihez semmi közöd és mégis benned van. Apró mozaikokból kirakott, rendkívül jól megformált jellemrajzzal bíró történeteken keresztül ad egy kerek egész képet a család, fel-fel-felmenőkig nyúló rajza. Az írónő magabiztosan bánik a novellánként váltakozó korábrázolással is, pedig érzékeny téma rövid tartalommal úgy ábrázolni fejezetenként más-más érát és annak vetületeit, hogy ne legyen az erőltetett, vagy mű. Nagyon tetszett a kötet realista, már-már naturalisztikus ábrázolása, nincs benne fikarcnyi finomkodás sem. Nagyot üt, pont ahol kell. 

Bravúros csavar is van benne, először csak emberek neveivel jelzett novellákat olvasol, majd kb. a könyv felénél rájössz, milyen szépen vannak felfűzve az egyes emberek történetei, hiszen ez egy család szereplőinek láncolata. Erőteljes kortárs kötet, tele hangulattal, mondhatni az egyik legjobb kortárs darab, amit idén olvastam. Egyetlen hibája van: túl vékonyka :)

A kortárs novellás kötetet 100-oldalon olvastam a Naphegy Kiadótól.

A könyvért hálás köszönetem az írónőnek!

Szép Ernő:Olyan csöndet szeretnék

Olyan csöndet szeretnék
Hogy hallván hallgassam
A pillangók szárnyait.

A rózsák jajjait
Szeretném hallani
Mikor odasüt a nap.

Szeretném hallani
Kacagni a tollút
Mikor a szélbe hajbókol.

A hattyúk örömét
Sötét híd alatt úszókét
Hallgatnám hallgatag.

Szeretném hallani
Holdsugár sikolyát
Ha az ablakot találja.

Hallgatnám hallgatnám
A könnyek rívását
Akik az arcon lejárnak.

Süllyednék a tengerbe,
Süllyednék, hallanám
Az emlékek énekét.

Merülj el ki éltél
Mosódj el ki szenvedtél
Múlj el ki gyermek voltál.

Szép Ernő: Olyan csöndet szeretnék

2015 könyvekben

Egy kis summázása 2015-nek. Könyvekben. Mert azokat szeretjük.

Elolvasott oldalak száma: 60.805.-

Olvasott könyvek száma: 217 db

 - ebből 44 db magyar szerző tollából született, és 173 a külföldi író, ami meglepő, mert általában fordítva szokott lenni, de ez nagyrészt a molyos kihívásoknak is köszönhető, amelyeken részt vettem.

Az olvasások terén a korábbiakhoz képest lényegesen többet olvastam angol nyelven, valamint sokkal több kortárs művet, mint pl. tavaly. Kiemelkedő a száma természetesen az újonnan elkezdett sorozatoknak, ezeknek sosem tudok ellenállni. :)

2015 Top 10 könyve nálam: (melyek nem biztos,  hogy mind '15-ös kiadásúak, de én ebben az évben olvastam őket)

1. Szabó T. Anna: Senki madara

"Ha madarat szeretsz, égbolt légy, ne kalitka."

Az első nagy szerelem örök. Szárnyakat ad, átformál, megtanít a másikra és önmagunkra. De mi történik, ha annak, akit szeretünk, titka van? Ha nem akar egészen a miénk lenni? Ha feláldozza magát értünk, de közben mégis megtartja a szabadságát? Szabó T. Anna (japán nevén Kyoko) egy érzékeny magyar fiú és egy rejtélyes japán festőlány szerelméről mesél egy keleti legenda alapján, egyszerre mutatva be a kamasz-szerelem időtlen idilljét és a művészlét küzdelmes mindennapjait. Mindenkinek szól, aki nem fél az ölelés erejétől, és kész megtanulni a lényeget: ha madarat szeretsz, égbolt legyél, ne kalitka.

A szép szöveghez kapcsolódnak Rófusz Kinga remek képei. „Rögzíteni a múlót, érinteni a foghatatlant.” 

Senki madara

2. Sarah Winman: Amikor Isten nyúl volt

"– Az emlékek – mondta nekem Nancy –, bármilyen kicsik és jelentéktelenek, az életünk könyvének lapjai."

A regény négy évtizeden ível át, az 1960-as évektől kezdve a 2001. szeptember 11-ei terrortámadásig bezárólag. Egy testvérpár – húg és báty – szemszögéből mutatja be egy angol család életét, a pitiáner és a mesésen nagyszabású változásokat, amelyek mindennapi életüket formálják.

Amikor isten nyúl volt

3. Tan Twan Eng: Az Esti ködök kertje

"Itt még a csendnek is más jellege volt: úgy éreztem, mintha ólmozott horgászzsinóron vezettek volna az óceán mélyének sűrűbb vizeibe. Csak álltam ott és hagytam, hogy a nyugalom belém ivódjon."

Malajzia hegyei között, a teaültetvények szomszédságában bújik meg Jugiri, az Esti Ködök kertje. Gazdája a megközelíthetetlen Aritomo, a japán császár hajdani kertésze, aki a japánkertek tervezésének művészi fogásain kívül számos más titok őrzője is. Mellé szegődik Jün-ling, a fiatal kínai lány, akinek a lelkét súlyos emlékek terhelik. Kettejük lassan és nehezen kibontakozó kapcsolatáról szól a könyv, amelyet eleinte csupán megállapodás tart össze, később azonban az egyre szorosabbra fűződő barátság vagy valami annál is több…

Az Esti ködök kertje

4. Dimitri Verhulst: Semmivégre

"Isten megteremtette a nappalt és az éjszakát, mi pedig megpróbáltuk átvészelni őket."

Örök igazság, hogy gyermekkorban tanulja az ember a legtöbbet, ekkor érik a legerősebb benyomások és szerzi a legtöbb emléket, amiből egész életében táplálkozhat. Csak éppen mindenkinek kicsit más csillagzat alatt jön össze mindez. A kis Dimitrinek például részeges apa és ringyó anya jutott, aki később elhagyta őt, és már a születése utáni első percektől kezdve szinte állandó cigifüstben és alkoholbűzben tölti életét. Nagyanyja házában, talán csak rövid percekre józan nagybátyjai közt senki nem kérdezi meg, mi volt az iskolában, hol szeretne nyaralni, senki sem szól rá, ha nem mosott fogat. (Igen, Dimitri titkon erre vágyik.) Más dolgokat sajátít el és él meg ő, mint kortársai: hogy hogyan lehet már-már művészi szintre emelni az ivászatot, miként kell flegmán fogadni a rendőrök és végrehajtók állandó zaklatását, és hogy milyen egyszerű is végképp és végérvényesen elszúrni az életet. Megtanul számtalan pajzán nótát, azt, hogy miért Roy Orbison a császár, és hogy miért olyan könnyű a piások koporsója. Csak az a kérdés, ez a tudás mire lesz elég az ő további életében…

Dimitri Verhulst pokoli iróniával dolgozza fel egy feldolgozhatatlan gyermekkor traumáját. A fekete humorral átitatott, olykor szívfacsaró epizódok, amelyek képmutatás nélkül tárják elénk egy reménytelen életmód minden rettenetét és egyben minden bizarr szépségét is, önéletrajzi ihletésűek.

Dimitri Verhulst (1972) belga író, újságíró. 1999-től publikál rendszeresen, de az áttörést a 2003-as Problemszki Szálloda jelentette (magyarul az Európa Könyvkiadó adta ki, 2007-ben), amely a belga menekülttáborban élő bevándorlók kilátástalan-abszurd életét örökíti meg, dokumentumszerű hitelességgel és kegyetlen humorral. Semmivégre című önéletrajzi regénye 2006-ban jelent meg és a belőle készült filmet a magyar mozik is vetítették, Szarul állnak a dolgok címen.

Semmivégre

5. Háy János: Napra jutni

"Mert senki nem tud másképp szeretni, csak úgy, ahogy tud."

a Holdon nem lakik senki és az ég is teljesen üres, mint a tévé

Van benne apa, anya, nagymama, nagyapa, s persze főként egy kisgyerek. Vannak benne helyszínek, ovi, iskola, udvar, határ, földek, otthon, egy kerítés a posta előtt. Vannak benne tárgyak, ágy, asztal, tévé, járda. Vannak benne állatok, kacsák, libák, tyúkok, kakasok, disznók, két kutya, Matyi és Csöpi és más falusi házőrzők. Vannak benne emberek, szomszédok, tanárok és tanítónénik, osztálytársak, külföldi rokonok (csehszlovákok), apa barátai és más falusi lakosok. Vannak benne érzelmek (de még mennyi), álmok, vágyak és különböző valóságok.

Minden épp ott van, ahol lennie kell, s amikor elindul a főszereplő, hogy bejárjon egy darabot ebből a tájból, megszületik egy történet. Harminchatszor indul útnak, és harminchat történet születik. Aztán a végén a többi főszereplő is elindul, hogy átjárja a maga hosszabbra nyúló életét. Ez a négy élet úgy veszi körül harminchat társát, ahogy a kerítés zárja az udvart a házhoz, ahogyan a góré fenyőlécei tartják össze a bedobált kukoricacsöveket.

Hát ilyen ez a könyv, meg még másmilyen is, olyan, mint amikor a friss bukta szaga kicsúszik a félig nyitott konyhaablakon. Olyan, mint amikor az orrunkat követve megyünk vissza a múltba. Amikor az emlékek és az érzések úgy kapaszkodnak össze, ahogyan az anya szorítja magához a gyerekét.

Napra jutni

6. Émile Ajar: Salamon király szorong

"Arany középút. Egyenlő távolság a leszarom meg a beledöglök közt. Nem csukom magamra az ajtót, de nem is engedek be mindenkit. Nem hagyom, hogy a szívem megkérgesedjen, de nem is emésztem halálra magam. Nehéz megtalálni a középutat."

„A dolgok jó oldalát érdemes nézni, Cora kisasszony, igaz, nem mindig lehet tudni, hogy melyik a jó oldal. Nem nagyon feltűnő."

A címadó nem Dávid és Betsabé bölcs fia, hanem a párizsi illetőségű, nyolcvanöt éves Salomon Rubinstein, visszavonult nadrágkirály, aki a konfekcióiparban szerzett vagyonából ajándékküldő és lelkisegély-szolgálatot finanszíroz, sőt álmatlan éjszakáin maga is odaül a telefonhoz, enyhíteni halálfélelmét, illetve tagadni annak elkerülhetetlenségét. 

Ez a Salamon király rokon lélekre talál Jeanban, a huszonöt éves taxisofőrben, aki elkeseredett küzdelmet folytat a természet törvényei ellen, és egyáltalán, minden állatért és emberért, amelyet vagy akit kihalás vagy meghalás fenyeget. 

Veszélyeztetett egyed például Madame Cora Lamenaire, az egykor szebb napokat látott, hatvanöt éves sanzonénekesnő, aki a német megszállás alatt egy gestapós szépfiúra cserélte Rubinstein urat, és a hetvenes évekre már nagyon mélyre süllyedt, egészen egy söröző alagsoráig, vécésnéninek. 

Jean nem személyre szóló, hanem általános humanizmusból felkarolja, és táncolni, majd ágyba viszi Madame Corát, ami bizonyos megaláztatásokkal és igen áldozatos kompromisszumokkal jár, de végül minden jóra fordul…

Salamon király szorong

7. Sue Monk Kidd: Szárnyak nélkül szabadon

" Az a szomorú igazság, hogy az ember lejárhatja a lábát, az idők végezetéig is gyalogolhat, akkor se bírja lehagyni a bánatát."

Hetty rabszolga a kora 19. századi Charlestonban. A szenvedésen túli életről, szabadságról álmodik. Jómódú gazdáinak lánya, a csillapíthatatlan tudásszomj és lázadó eszmék által hajtott Sarah kislánykora óta keresi a hivatását a világban, de fogva tartják a nőkre kényszerített társadalmi kötelékek.

A tízéves Hetty szobalányként a mindössze egy évvel idősebb Sarah tulajdonába kerül. A Szárnyak nélkül szabadon kettejük életútját követi végig: azt, hogy miként alakítják drámai módon egymás sorsát, és hogyan alakul ki a bűn, a dac, az elidegenedés és az ambivalens szeretet által meghatározott, összetett viszonyuk. Hetty megismeri a bánat és a gyász értelmét, s egyre inkább ráeszmél, ki is ő valójában. Sarah útját összetört remények, árulás, viszonzatlan szerelem és száműzetés szegélyezik. Vajon mit tartogat számukra a faji és társadalmi előítéletektől terhes 19. századi Délen az élet, vajon képesek lesznek-e szárnyak nélkül is szárnyalni?

Sue Monk Kidd magával ragadó és megindító regénye a reményről, a bátorságról, a szabadság kereséséről szól. Remekmű, melyet világszerte több mint egymillió példányban adtak el, s több mint húsz nyelvre fordítottak le.

„Lehetetlen úgy elolvasni ezt a könyvet, hogy utána ne gondolnánk másként saját női helyzetünkre, és azokra a kivételes nőkre, akik szerepet játszottak abban, hogy oda juthattunk, ahol most vagyunk. Elképesztő teljesítmény.” (Oprah Winfrey)

Szárnyak nélkül szabadon

8. Kőrösi Zoltán: Szívlekvár

"(…) mindig azon az ajtón kopogtatunk, ami nem nekünk akar kinyílni, mindig az előtt az ajtó előtt ácsorgunk, amihez elfelejtettük a bekívánkozó szavakat."

„Lehet siránkozni, lehet szomorkodni, oly mindegy, a lényeg a kikerülhetetlen változás, és persze az alkalmazkodás. Az ember a legalkalmazkodóbb állat… az idő lényege éppen a változás. És nem tudhatod, melyikből melyikbe lépsz bele, persze kétszer ugyanabba sohasem, ez nem is kérdés, ellenben eldönthetetlen, hogy a múlt felől törekszel a jelenen át a jövő felé, avagy a jövőből csurogsz reménytelenül a jelenen át a múltba."

„Figyelj, elmesélek neked egy életet" – Magyar Sándor a kisunokájának, a családban immár az ötödik Magyar Sándornak meséli el saját életének és felmenőinek történetét. De nem is egy életet, hanem mindazokat a sorsváltozatokat, amelyek a huszadik századi Magyarországon oly jellemző életutak lehettek. 

Így aztán az egyik történetben a nagyapa édesapja nem tér vissza a munkaszolgálatból. Egy másik történet szerint úgy is lehetett volna, hogy a nagyapa édesapja fia születésére szerencsésen hazaérkezik az 1943-as doni áttörés előtt, hogy aztán a családjával Dániába menekülvén egy katonai vonatszerelvény vagonajtaja zúzza halálra. Vagy akár az is megeshetett volna, hogy a nagyapa családját, az Őrségben gazdálkodó Magyarékat 1950-ben kitelepítik a Hortobágyra. 

A Szívlekvár meséjében az is megtörténhetett volna, hogy a nagyapa felesége halála után megismerkedik egy Budapesten élő orosz származású özvegyasszonnyal, aki ugyancsak elmesél egy életet valakiről, aki túlélvén a háborút, magyar tolmács lett. 

Hogy végül az emberi sorsok miképpen fonódnak egymásba, mire lehet megoldás egy tyúk, mire jó a szívlekvár, s miként gyógyíthatnak a történetek – kiderül Kőrösi Zoltán országhatárokon és évszázadokon átívelő lebilincselő történelmi családregényéből. 

Szívlekvár

9. Dragomán György: A pusztítás könyve

" – Nem én vagyok a maga ellensége, hanem önmaga. Ez az indulatos természet, ez a nagy nyegleség. Ide is önmaga miatt került. Saját maga miatt."

Bűn. Felelősség. Fegyverek. Szerelem. Halál. Egy regény, amelyet nem lehet letenni. Egy lendülettel kell végigolvasni, odaadó figyelemmel: a főhőshöz hasonlóan az olvasónak sem szabad eltévednie a jelek és döntési helyzetek útvesztőjében. A könyv világa, a halálosan csendes, titokzatos erdő és a város, ahol már csak tárgyi emlékeiben él a múlt, nyomasztóan ismerős: szinte a bőrünkön érezzük, hogy ez a hely és ez az idő itt van, egészen közel. A fokozatosan kibontakozó, egyre izgalmasabb, sötétebb és barbárabb történet, amely formailag akár kriminek is olvasható, arra keres választ, hogy miként terebélyesedhet az egyéni sorstragédia történelmi végzetté."A pusztítás könyve szigorú következetességgel megírt mű, egy meglepően kiforrott tehetségű, fiatal prózaíró első regénye." Závada Pál

A pusztítás könyve

10. Andy Weir: A marsi

"Erre rábasztam."

Hat nappal ezelőtt Mark Watney az elsők között érkezett a Marsra. Most úgy fest, hogy ő lesz az első ember, aki ott is hal meg.

Miután csaknem végez vele egy porvihar, ami evakuációra kényszeríti az őt halottnak gondoló társait, Mark teljesen egyedül a Marson ragad. Még arra is képtelen, hogy üzenetet küldjön a Földre, és tudassa a világgal, hogy életben van – de még ha üzenhetne is, a készletei elfogynának, mielőtt egy mentőakció a segítségére siethetne.

Bár valószínűleg úgysem lesz ideje éhen halni. Sokkal valószínűbb, hogy még azelőtt vesztét okozzák a sérült berendezések, a könyörtelen környezet vagy egyszerűen csak a jó öreg „emberi tényező”.

De Mark nem hajlandó feladni. Találékonyságát, mérnöki képességeit, és az élethez való hajthatatlan, makacs ragaszkodását latba vetve, rendíthetetlenül állja a sarat a látszólag leküzdhetetlen akadályok sorozatával szemben. Vajon elegendőnek bizonyul-e leleményessége a lehetetlen véghezviteléhez?

„Egyszerűen letehetetlen ez a könyv! A marsi a jól megírt, eredeti sztori, az érdekes, valószerű karakterek, és az elképesztő technikai hitelesség ritka kombinációja… olyan, mintha a MacGyver-t keresztezték volna A rejtelmes szigettel." 

Chris Hadfield asztronauta, a Nemzetközi Űrállomás parancsnoka

„A marsi rendesen odacsapott! Weir iszonyúan szórakoztató és nagyigényű túlélő thrillert írt, egy „MacGyver a Marson”-sztorit, ami épp olyan valóságos és szívfacsaró, mint az Apollo 13 igaz története." 

Ernest Cline, a Ready Player One szerzője

Lebilincselő… olyan, mint Defoe Robinson Crusoe-ja egy intelligensebb szerző tollából. 

Larry Niven, többszörös Hugo- és Nebula-díjas író

„Ősidők óta nem olvastam ennél jobb könyvet! Mielőtt feltöröd a pecsétet, ürítsd ki a menetrended. Ettől a történettől jobban beléd fojtja a lélegzetet, mint levegőszivárgás egy űrhajón. Szórakoztató, okos és pörgős – A marsi megad mindent, amit csak egy regénytől vársz!” 

Hugh Howey, New York Times bestseller szerző

„Erős, ütős és tökös. Robinson Crusoe a Marson, huszonegyedik századi stílusban. Mielőtt ezt a könyvet elkezded, gondoskodj magadnak szabadidőről – kelleni fog, mert eszedben sem lesz letenni.” 

Steve Berry, New York Times bestseller szerző

A marsi - Mentőexpedíció

Miamona's Reading Challenge 2015 - Kövess, vagy csinálj sajátot!

Befejezéséhez érkezik lassan Miamona kihívása, aminek nagy várakozással mentem neki ebben az évben. Vegyes élmények értek a kategóriák kapcsán, hát...jövőre nem csinálok újat :)

Íme a listám:

1. Mellőzött, elfeledett, porlepte könyvek 
Kriza János - Vadrózsák 

Nos, Kriza János küzdelmes életművének egyik nagyon fontos gyűjtéséről beszélünk, a székely folklór sokszínűségét felvonultató kötetről. Gyönyörűek az eredeti gyűjtések, erdélyi-magyar népmesék, népdalok. Igazi kuriózum, nagyon szerettem olvasni.

2. Történelmi szívű könyv (történelmi alapra akár fiktív sztori) 
Jane Rogoyska: Gerda Taro - Aki kitalálta Robert Capát 

Nekem túl száraznak tűnt, jó sok történelmi adalékkal, bár dokumentum kötetként hibátlan. Ha már Capa és Taro, akkor inkább Susana Fortes: Robert Capára várva. Élettel telibb és olvasmányosabb.

3. Fiatal vagyok én még… (YA) 
Kelly Creagh - Nevermore 

Nyilván Poe miatt kezdtem neki a könyvnek, kíváncsi voltam egy ifjúsági regényt író írónő mit tud ebből kihozni. Kellemesen csalódtam. 

Az Edgar Allan Poe fejes, rágóillatú, rózsaszín folyékony szappan helyett egy feszültséget végig ügyesen fenntartó, okosan kidolgozott love storyt kaptam. Jöhet a következő! :)

4. Engedj be! – Lények, akik előtt eddig bezártuk az ablakot (vámpírok, démonok, zombik, tündék itt egyesüljetek!) 
Colleen Houck - A tigris átka 

Viszonylag ritkán olvas az ember a vérfarkassá, tündérré, vámpírrá és ki tudja még mivé átalakuló szuperlények között az ember olyanról, amikor a főhős egy átok következtében tigrissé változik. Borzasztóan tetszett, hogy volt lehetőségem elmerülni az indiai mitológiában és kultúrában. A szerelmi szál egy kicsit idegesítőre sikerült, de a kalandos részek aranyosak voltak. Jöhet a következő rész!

5. Valami állati! (bármi, amiben állat(ok) a fő(bb)szereplő(k)) 
Magos Judit - Demény - Most én ugatok (Pórázon vezette Magos Judit) 

Na ez...! Ez a halálos merénylet kategória volt, pedig annyira akartam szeretni kutyabolond létemre, egy kutyusról szóló sztorit... De kutyául megszenvedtem vele! Hatalmas csalódás a könyv, mert nem igazán értem miért kellene egy egyedülálló, gyakorlatilag emberkerülő, önértékelési zavarokkal küzdő nő gondolatait, véleményét, szavait „átcukisítva” ebnyelvre unos-untalanig ismételgetni. Herótom volt a becézgetett szavaktól (pl. töpörtyű-töpi) meg hogy úgy látszik ezen kívül a vizslák szavajárása a „tökre” az „alap” és a „hüjjje”. Nem! Semmi köze hozzá! Ez csak Magos Judit agymenése.

6. Egyszer volt szerző… (akitől eddig csak egyszer olvastunk, de régóta készülünk repetázni.) 
Natasha Solomons - Eltűnt férjek galériája 

Natasha Solomonstól már olvastam korábban a Mr. Rosenblum listáját, és meglepően tetszett. Nem egy pörgős vonalvezetésű darab, de annyi szépség van benne, hogy az embernek rögvest kedve támad egy angliai kisvárosba költözni és kipróbálni annak minden örömteli és küzdelmes kihívását. A második választás tőle, egy könyvtári polcról kikacsintó, tetszetős borítójú darab, az Eltűnt férjek galériája. Bár mást vártam, nem csalódtam. Szeretem Solomons írásait, a történeteinek lassú folyamát, ahogy a főhős karakterének kibontakozásával együtt változik a regény dinamikája is. Szeretem a szereplők útkeresést, még akkor is, ha ezek mindig a zsidó kultúrából fakadnak. Olyasfajta bátor emberekről szólnak a történetei, akik a mindennapok szürke nyomasztó tömegében mernek önmaguk lenni és túlélni. Köszönet hát „Rosie”-ért. 

Mr. Rosenblum szőnyegeit pedig becsempészni Juliet házába…! Poén:)

7. Beteged lettem… (különleges, testi, lelki betegségek) 
Elden M. Chamers - Az agy csodálatos öngyógyító képessége 

Mivel sajnos érintett vagyok a témakörben, nagy kíváncsisággal kezdtem el olvasni. Nem okozott csalódást! Olyan furcsa elegye, kiegészítése a tudománynak a hittel való összefonódás, hogy eszembe sem jutott, ezt az agykutatás terén is lehet használni. Igazság szerint én még több gyakorlati példát, és ennek esetleg picivel több tudományos magyarázatát is szívesen láttam volna, de így is teljesen rendben volt. A tudományos részek jól áttekinthetőek, könnyen emészthetőek, a vallással kapcsolatos rávezetések pedig nem dogmatikusak. Tetszett!

8. Futó kalandok – azaz kisregény/ novella 
Patrick Modiano - A kis bizsu 

„Megkérdezte tőlem, tapasztaltam-e már azt a kellemetlen érzést, hogy az ember csak lebeg, mint akit felkapott a szél, már-már el is sodorja, és nincsen semmi, amibe belekapaszkodhatna.” Ez az érzés még akkor is ránk tör, ha szerencsés körülmények között családban növünk föl. De gyökerek nélkül marad a lebegés…Anya nélkül a folytonos keresés. Kint is, bent is. 
Modiano-t tudatos írónak gondolom a regény után, tudja a szavak erejét, és keményen játszik velük.

9. Szerelem első látásra (hagyd, hogy egy borító és cím, minden háttérinfó NÉLKÜL elcsábítson)
Hulej Emese - Egy Teleki gróf Afrikában 

Semmit sem tudtam Hulej Emeséről, azon kívül, hogy a Nők Lapjában olvastam régen az írásait, de nem is nagyon emlékeztem rájuk. A borító nagyon tetszett, azt gondoltam, valami arisztokrata románcba kapok betekintést, csodás természetrajzzal bővített kiadásban. Hát nem :) 

Teleki Géza azt mondja egy helyütt „Szerintem egy könyvnek abban lehet hatása, ha kinyit olyan ajtókat, amelyek addig nem voltak nyitva, és ezáltal vonzza az emberek érdeklődését.” 

Hálásnak kell lenni Hulej Emesének, amiért felvállalta és megírta Teleki Géza, az antropológus, csimpánz kutató, természetvédő, nemzeti park építő és Afrika rajongó életútját. Nagyszerű és átfogó írás arról az arisztokráciáról, ami Gézának már nem azt jelentette, amit kellett volna, valamint remek figyelemfelkeltő kötet is egyben. A természet- és állatvédelmet nem idealista fanatikusok sztrájk-klubjának ábrázolja, hanem teljesen racionális magyarázatokkal mutatja be a élő természet pusztulását, vezeti le a „miért”-eket. Afrika atmoszférája kézzel fogható a könyvben, Teleki karizmája pedig lenyűgöző. A szívem vérzett a csimpánzok sorsa miatt és még inkább elgondolkodtatott micsoda felelőssége az embernek, hogy mennyit tesz-nem tesz akár a saját környezetében is. Nagyon tetszett!

10. Mese, mese 
Satoe Tone: Pipó utazása 

Mivel Beni révén viszonylag áldásos helyzetem van, sok gyermek- valamint ifjúsági irodalmat olvasok/olvasunk. Bár már tud és szeret maga is olvasni, az esti mesét szerencsémre még Anya kell, hogy mondja minden este. Olvastam, lapozgattam pár mesekönyvet már, de ez egyszerűen elképesztő!

Valószínű az egyik leggyönyörűbb mesekönyv, amit valaha is a kezem közé vehettem, pedig volt pár belőlük… Tényleg mesevilág, tökéletes álomképekkel az a látványvilág, ami Satoe Tone jóvoltából a szemünk elé tárulhat. A szöveg elhanyagolható, a legkisebbeknek, picurkáknak való pár mondatos, lapozós kategória. De a kivitelezés…leírhatatlan…

+1 verses kötet
Amerikai költők - Ferencz Győző (szerk.) 

Összességében szeretem az amerikai irodalmat, jobban, mint az angolszászt, mélyebbnek, útkeresésben, önkifejezésben gazdagabbnak érzem őket. A kötet Edgar Allen Poe, Walt Whitman, Emily Dickinson, Robert Frost, Wallace Stevens, William Carlos Williams, Ezra Pound, E.E. Cummings, Elizabeth Bishop, Robert Lowell, Allen Ginsberg, Sylvia Plath verseit tartalmazza, a Bradbury-s kihívás alatt (http://moly.hu/kihivasok/osszel-bradburyre-olvasom-magam) olvasgattam napi rendszerességgel. Nagyon szerettem Poe, Dickinson Frost, Pound, Plath és főként Cummings verseit. Saját polcomon is el tudnék képzelni belőle egy példányt :)

Drága Miamó! :)
Nagyon köszönöm, hogy játékosan és mégis kicsit tudatosan olvashattam "Veled" a kihívás kapcsán! Várom, hogy mivel rukkolsz elő 2016-ra! :) 

Küszöbtől a tűzhelyig - Mezsgyék

Részlet Jeanette Winterson: Miért lennél boldog ha lehetsz normális? c. könyvéből.

"Annak a felismerésnek az émelygős iszonyát, hogy soha nem tartoztam sehová, és nem is fogok, ma már enyhíti a tény, hogy mindkét lakhelyem az enyém, akkor jövök-megyek, amikor akarok.

Nem volt kulcsom a Water Street-i házhoz, csak úgy mehettem be, ha beengednek - sokszor nem engedtek be. Nem tudom, miért olyan kedves nekem még mindig a bejárati ajtók küszöbe - természetellenes, ha azt vesszük, mennyit ültem rajta...[...].
Nem tudnék meglenni küszöb és kandalló nélkül.
A küszöbön ücsörögve töltött rengeteg óra hozadéka, hogy van érzékem a mezsgyékhez. Imádom, hogy a macskák szeretnek félig kint, félig bent lenni, egyszerre vadak és szelídek, ahogy én is vad és szelíd vagyok egyszerre. Háziasított lény vagyok, de csak ha nyitva van az ajtó. 

Mind a küszöb, mind a tűzhely mitikus tér. Mítoszainkban mindkettő szakrális, szertartásos szerepet kap. Átlépni a küszöbön annyi, mint másik világba lépni - akár a belsőbe, akár a külsőbe -, és sosem tudhatjuk biztosan, mi van az ajtón túl, amíg ki nem nyitjuk.
Mindenki álmodik ismerős ajtókról és ismeretlen szobákról. Narniába egy ruhásszekrény ajtaján vezet az út. A kékszakálú várában van egy ajtó, amit nm szabad kinyitni. A vámpír nem tud átlépni a fokhagymával beszórt küszöbön. A Tardis időgép szűk fülkéjébe lépve végtelenül tágas, mindig változó tér fogad.
Az ifjú férj hitvesét karjába kapva lépi át az új otthon küszöbét, és ezzel az átmenet rítusát hajtja végre; segít neki átlépni a régi világából az újba. Amikor elhagyjuk a szülői házat, nem csak annyi történik, hogy kezünkben bőrönddel távozunk;  még manapság is sokkal nagyobb horderejű, amit ilyenkor teszünk.
Az egyik ember örömmel pillantja meg a háza ajtaját, a másikat a bejárat puszta látványa is rettegéssel tölti el; az a legritkább, hogy csak egy ajtót látunk."

Tényleg miért? - Az otthon, otthonteremtés

Részlet Jeanette Winterson: Miért lennél boldog, ha lehetsz normális c. könyvéből


Mi van, ha otthon vagyunk? És mi van, ha nem?

"Mircea Eliade román filozófus a hagyományos kultúrák emberének ontológiai és földrajzi hovatartozását elemezve gyönyörű fordulattal él: azt írja, hogy az ilyen ember a valóság lényegében él. Az otthon, mondja Eliade, két sík, a függőleges és a vízszintes metszéspontjában van. A függőleges sík felső tartományában helyezkedik el a menny, alsó tartományában pedig a holtak világa. A vízszintes sík tartalmazza az e világi mozgásokat - mi magunk és embertársaink közlekedünk benne ide-oda, előre és hátra.

Az otthon a rend helye. A hely, ahol dolgaink rendeződnek, összetalálkoznak - az élők és a holtak, az ősök szelleme és a jelen lakói-, ahol egybegyűlik és nyugvópontra jut minden jövés-menés.
Az otthont csak akkor lehet elhagyni, ha létezik elhagyható otthon. És a távozás sosem pusztán földrajzi vagy térbeli elszakadás; érzelmileg szakadunk el - ha tetszik, ha nem. Akár szilárdak vagyunk, akár bizonytalanok. 

A menekült, az otthontalan számára súlyos következményekkel jár, hogy ennek az alapvető koordinátának a hiányában nem képes elhelyezni magát. Szerencsés esetben valahogy kezeli, be tudja tölteni a hiányt. Legrosszabb esetben a kallódó ember szó szerint irányzékát veszti, mert nincs mihez igazodnia. Iránytűje nem mutatja meg a valós égtájakat. Az otthon sokkal több, mint menedék: súlypontunk az otthon. 

A nomád népek magukkal viszik, minden új helyen újra fölállítják az otthonukat, kicsomagolják, újra használatba veszik a megszokott tárgyakat. Mi pedig, amikor elköltözünk, magunkkal visszük az otthon láthatatlan, de annál erőteljesebb fogalmát. Sem a lelki egészség, sem az érzelmi folytonosság nem kívánja meg, hogy ugyanabban a házban, vagy egyazon településen maradjunk örökre, de mindkettő elképzelhetetlen szilárd belső tartás nélkül -ennek szerkezetét pedig részben a rajtunk kívüli történések alakítják. Életünk belső és külső építménye héjként fog közre;  kettő oltalmában tanuljuk meg a létezést."

Szemezgető - Inge Lehmann, dán szeizmológus és geofizikus

Inge Lehmann születésének 127. évfordulójára emlékezett a napokban különleges logójával a Doodle. Sokat nem tudtam a tudósról, s még mindig nagyon érdekes kérdés, hogyan indul ki egy nőben  ez a fajta kíváncsiság a reál tudományok iránt.

Azt, hogy a földmag két részből áll, 1936-ban fedezte fel Inge Lehmann. A május 13-án 127. évvel ezelőtt született dán szeizmológus a földrengéshullámokat megfigyelve tett egy igen fontos felfedezést. A tudósok korábban nem értették, hogy a primer hullámok terjedése miért lassul le egy bizonyos ponton a Föld belsejében. Lehmann fedezte fel a külső és a belső mag közti határfelületet, ami megmagyarázta ezt a jelenséget.

Fényes karrierjének kiindulópontjaként egy haladó szellemű középiskolát tekinthetünk, az iskola igazgatója ugyanis Niels Bohr nagynénjeinek egyike, Hanna Adler volt. Az intézményben fiúkat, lányokat ugyanazon bánásmód illette meg, egyenrangú félként tekintettek egymásra a tanulók, s a tanárok is. A családi háttér sem volt utolsó Inge érvényesülés szempontjából, édesapja, Alfred Lehmann volt a Koppenhágai Egyetem első pszichológia professzora 1919-től. Édesanyjának, Sophie Tørsleffnek volt egy feminista nővére, s ennek lánykája pedig Dánia kereskedelmi minisztere. Mindezt a 20. század közepén.

Egyetemi tanulmányait a Koppenhágai Egyetemen kezdte meg 1907-ben, majd első vizsgáinak sikeres letétele után ösztöndíjat kapott a Newnham College-ba, Cambridge-be, 1 évre. Bár családja támogatása ösztönzőleg hatott rá, Inge itt kicsit besokallt a rengeteg fizika, kémia és csillagászat miatt, ezért levezetésül felvette az I. világháború kurzust :)

Egy aktuáriusi  irodában dolgozott 1925-ig, majd innen asszisztensnek jelentkezett Niels Erik Nørlund szeizmológus mellé. A szerencsés váltás révén egyre többet foglalkoztatta, mi és hogyan alakítja a föld felszínét, ez vált kutatásinak központi témájává.

1928-ban megkapta a Koppenhágai Egyetemtől a Magister Scientarium díjat, s ugyanezen évben kinevezték az újonnan létrehozott Dán Királyi Geodéziai Intézet vezetőjének. A technikai részleteket most mellőzném, de kutatásaival rájött a föld belső magjának szerkezetére, a külső és belső mag közötti határfelületre, s annak hatására. Komoly tudósi teljesítménye mellett ő volt egyik alapítója a Dán Geofizikai Társaságnak 1936-ban. Nemzetközileg igen elismert szaktekintélynek számított, a Columbia és a Koppenhágai Egyetem is tiszteletbeli doktorává választotta. Az egyik leghíresebb szeizmológus volt talán az egész világon a huszadik század folyamán, számos elismert nemzetközi bizottság tagjává választották, több rangos díjat is kapott, köztük az Amerikai Szeizmológiai Társaságét is.

Magánéletéről sajnos majdnem nulla infot sikerült találni, 100. szülinapján tiszteletére hatalmas fogadást tartottak, rengeteg tudós és barátja vette körül. 105 évesen halt meg.