Olvasásom első hete...Ami nem igaz persze, de
Az Olvasás 7 hete eseményének (
http://moly.hu/esemenyek/az-olvasas-7-hete) első hetében járunk és itt az ideje, hogy védelmembe vegyem az egyik kedvenc és méltatlanul mellőzött könyvemet. Bár ha jobban belegondolok, maga az írónő, Lesznai is eléggé elítélhető módon a feledés homályában van valahol...Hát szóval az úgy volt, hogy verseket olvasgattam és felfedeztem ezt a csodanőt magamnak. A szavai gyönyörűek, van bennük valami régi nemesség, elfeledett báj, színek, érzelmek, a közvetített képek pedig meseszépek.
(Azt már csak zárójelesen merem megjegyezni, hogy a magamfajta, divatos szóhasználattal élve "vintage" szájízzel született emberlánya, csak ízesen csettinthet a nyelvével, ha olyan régi szépséget olvas, mintha maga Tolnay Klári szólna hozzá hangszín- és szókincs-ügyileg:D )
Azt hiszem a nővel kell kezdenem, aki e szépséget létrehozta. Lesznai Anna 1885-ben született Alsókörtvélyesen, nagybirtokos apától, -s még mielőtt mindenki homloka nekikoccanna a kávéscsészéjének, nyugalom, nem életrajzi adatokat fogok sorolni, csak a könyv szempontjából fontos az adat-. Gyermekkora élményvilága egész életében elkísérte, apja birtokán a parasztasszonyoktól tanulta meg a népi hímzést, majd iparművészeti tanulmányokat folytatott Budapesten, később Párizsban, magyarán iparművésszé lett. Unokatestvére, Hatvany Lajos helyezte el első verseit a Nyugatnál. Első kötetére (Hazajáró versek) felfigyelt, és kritikájában méltatta Ady Endre is.
Jászi Oszkár felesége író volt, költő, festő, iparművész, teoretikus és hímező asszony, művészneve Lesznai Anna, az eredeti meg Moscovitz Amália, kit a barátok, Adytól Kaffka Margitig és Balázs Bélától Lukács Györgyig csak úgy hívtak, hogy Máli. És "Máli tűzijátékát rendezte a szeretetnek. Ez a nő, -mondta egyszer Balázs Béla- olyan brutálisan gazdag érzelmeiben, hogy muszáj szeretni.”
Még több Lesznai itt: http://hu.wikipedia.org/wiki/Lesznai_Annavagy itt:
http://www.spanyolnatha.hu/archivum/2010-nyar/32/lesznai-anna-125/torok-petra/2494/És akkor egy kicsit a könyvről:
Kezdetben volt a kertLesznai családja roppant érdekes, a nagypapa Moscovitz Mór, doktor volt, Sátoraljaújhelyen Kossuth-tal együtt béreltek irodát, délelőttönként ő fogadta a betegeket, délutánonként meg az ügyvédeskedő Kossuth a klienseit. Nemesember meg úgy lett a nagyapából, hogy 1831-ben Zemplén vármegyében kolerajárvány dúlt, melynek megfékezésében múlhatatlan érdemekre tett szert, és amikor idősebb Andrássy Gyulát miniszterelnökké választották, hálájuk jeléül a Moscovitzok nemességet kaptak. Abból lett a háromezer holdas körtvélyesi birtok, mely Máli, vagyis Lesznai Anna számára olyanná lett, akár egy paradicsomkert. És akkor nem kellenek különösebben fanfárok, hogy igen, erről szól a kétkötetes "családregény" is. Nem fogok spoilerezni, legkisebb mértékben sem, mindenki olvassa csak el! Igen kétkötetes, igen elég aprók is a betűk, de annyira, de annyira megéri!
A legizgalmasabb és hitelesebb korrajz a kiegyezés és az első vh polgárainak, dzsentrijeinek, asszimilálódott zsidóinak mindennapjairól gyönyörűségesen megírva, saját élményekre támaszkodóan.
[De azért (úgysem bírom ki) menjünk már be egy kicsinyt ennek a csodakertes asszonynak a birtokán lévő kastélya egyik szobájába, ahol a falakra mondjuk épp Lesznai Anna csodálatosabbnál csodálatosabb rajzait és vázlatait tették, a padlószőnyegre meg Lesznai híres óriás körtefa-világfáját festették - egy-egy Lesznai rajz és hímzés kikiáltási ára ma 3-16 millió forint -, amitől a látogatónak az az érzése támad, mintha azon a körtvélyesi birtokon volna, melynek lábánál az Ondova folyó kanyargott, s ahol Máli tizenhét évesen asszonnyá lett. Aztán mire a fiát megszüli, már el is vált, mert nem bírja a konvenciókat, mert egyre a boldogságot keresi, a szerelmet Celsius fokokban méri :) Ha most átrohanunk a másik szobába, akkor a falon afféle régi hímzett falvédőn, asztali áldás helyett elolvashatjuk, miket gondolt Máli az ő házasságairól: ”Asszonnyá értem, okmánynyelven kétszer elváltam és háromszor mentem férjhez, de nagyjából mindig jól jártam”.]
Hát Ő ennek a varázsos tündérmesének a főhősnője, Lizó, aki életet lát a növényekben, a fákban, az apja varázsló, ő egy meg nem értett királykisasszony és egyre csak keresi, csak keresi önmagát...Liszkai birtokán él zsidó származású jóságos, könnyelmű óriás édesapjával, halk szavú, tisztességes úrinő édesanyjával, imádott bátyjával, szolgálókkal, cselédekkel, és hagy ne soroljam, mert Lizinél valóban az utolsó eperfának is története (de milyen története!) van. Jönnek a szerelmek, a történések, a hangulatok, a benyomások, ízek, színek, illatok, szerelmek, házasság, gyerek, válás, csalódás, háború, halál, veszteség, barátok tömkelege -köztök pl. a Nyolcak, a Nyugat tagjai álruhásan-. Festő barátjának ül majd aktmodellt
/* http://mult-kor.hu/cikk.php?id=33091 / írogat másik barátja ösztönzésére verseket... Annyira leírhatatlan és megfoghatatlan hangulata van az egész regénynek, ami egészen egyedülálló. Az ember az olvasása közben akaratlanul is felsóhajt, mindenkinek kellene egy Liszka, egy tündérkert, egy gyönyörűséges menedék.
Lesznainál a szavak, a mondatok is szépek, gyönyörűség olvasni a sorait. Finoman, szinte érezhető szeretettel ír (főként a leíró részekben), hogy kénytelen vagyok kiemelni a sok szépségből egy keveset:
"Lassan telt a nyár. Lizó szobája csendjében papírra vetett néhány verssort, de szavai elringatták egyhangú ritmusukkal. Álmosság fogta el, és alig bírt íróasztalától a díványig elbotorkálni.Mire felocsúdott, a madarak már estét csicseregtek a kertben. Álomtól kipirultan jelent meg az udvari teraszon, ahol vacsorára terítettek. A szék vastámlája kellemesen hűtötte lusta, meleg hátát. Elbámészkodott a napnyugtán. Az ég zöldessárga volt, fényes és sima, mint hímzőrámára feszített selyem. A nap, súlyos aranygombolyag, egyre lejjebb gurult. Hazatérőben a gólya. Nyílegyenesen repül, de hirtelen megakadt az égen, mozdulatlanul lebeg -tusrajz az alkonyat selymén- egy örökké tartó pillanatig. Aztán hosszú lába szára ékbe csuklik, és méltóságteljesen ereszkedik le a konyhaház kéményén nyugvó fészke szélére. Mire leért, Lizó mélyet sóhajtott. Még csak néhány hét és elvándorol a gólya is; minden szépség messze húz.
"Nem szól a szó, oly sovány, színtelen." -zümmögött benne egy suta, magános verssor. Múlik az élet és adós marad a sok kapott gyönyörűségért. Szőnyeget kéne szőni napjaiból, hogy az Úristen lába elé terítse. Azon sétálna feléje a boldogságot hozó angyal."
A szőnyeget később Lesznai természetesen el is készítette:)
Lesznai élte akár egy burjánzó kert, a Kezdetben volt a kert című regényét, amit közel harminc évig írt, nyolcvanegy éves korában adják ki. 1966-ban, amikor meg is hal New Yorkban.
Szarkaláb
Elhímeztem és elhámoztam,
magammal ritkán találkoztam,
de másokkal még nagy ritkábban,
sok buborék-szó termett számban.
Emlékszem: egyszer kicsiny voltam,
sárból pogácsát dagasztottam
beletűztem egy szarkalábot,
sárpogácsa kastéllyá válott.
Játékbábum kuckóba löktem,
szemrehányón mondta mögöttem:
"Kár bántani a szegény embert."
Akkor sírtam egy igaz tengert.
Szép tarka csízmadarat kaptam,
csókoltam amíg megfojtottam.
Utána két napig nem ettem.
Soha többé így nem szerettem.
Emlékszem rá, fiatal voltam,
laktam virágkehelyben s holdban,
de nem fértem el egyikben sem,
eltévedtem és hazatértem.
Apám, anyám rútul megcsaltak,
két szemem láttára meghaltak.
Szeretőim gonoszat tettek:
elmúltak, amint nem szerettek.
Versenyfutó, ki befut késve,
fűrész, ki szívét rakja présbe,
késvető vagyok, kinek kése
magát önnön húsába véste.
Így pergett le sorra sok évem,
amit tanultam, megismétlem,
megismétlem, de egyre rosszabb
időm rövidebb, napom hosszabb.
Kígyóként bőröm levedlettem,
valami rontás járt felettem.
Emlékszem rá: megöregedtem,
elfeledem, hogy miért tettem.
S most itt ülök ismét a földön,
időm sárpogácsákra költöm,
beletűzök egy szarkalábat:
váljék kastéllyá, arra várok.
De a világon varázslat van,
egy szarkaláb nem esik latba,
minden megmarad mozdulatlan,
dermedt dolgok fakuló napban.
Csak az a test, amelyben laktam
mutatkozik meg más alakban.
Holnap magam is földdé válok,
s belém tűznek egy szarkalábot.
