2016. január 3., vasárnap

2015 könyvekben

Egy kis summázása 2015-nek. Könyvekben. Mert azokat szeretjük.

Elolvasott oldalak száma: 60.805.-
Olvasott könyvek száma: 217 db
 - ebből 44 db magyar szerző tollából született, és 173 a külföldi író, ami meglepő, mert általában fordítva szokott lenni, de ez nagyrészt a molyos kihívásoknak is köszönhető, amelyeken részt vettem.

Az olvasások terén a korábbiakhoz képest lényegesen többet olvastam angol nyelven, valamint sokkal több kortárs művet, mint pl. tavaly. Kiemelkedő a száma természetesen az újonnan elkezdett sorozatoknak, ezeknek sosem tudok ellenállni. :)

2015 Top 10 könyve nálam: (melyek nem biztos,  hogy mind '15-ös kiadásúak, de én ebben az évben olvastam őket)


1. Szabó T. Anna: Senki madara


"Ha madarat szeretsz, égbolt légy, ne kalitka."

Az első nagy szerelem örök. Szárnyakat ad, átformál, megtanít a másikra és önmagunkra. De mi történik, ha annak, akit szeretünk, titka van? Ha nem akar egészen a miénk lenni? Ha feláldozza magát értünk, de közben mégis megtartja a szabadságát? Szabó T. Anna (japán nevén Kyoko) egy érzékeny magyar fiú és egy rejtélyes japán festőlány szerelméről mesél egy keleti legenda alapján, egyszerre mutatva be a kamasz-szerelem időtlen idilljét és a művészlét küzdelmes mindennapjait. Mindenkinek szól, aki nem fél az ölelés erejétől, és kész megtanulni a lényeget: ha madarat szeretsz, égbolt legyél, ne kalitka.

A szép szöveghez kapcsolódnak Rófusz Kinga remek képei. „Rögzíteni a múlót, érinteni a foghatatlant.” 



2. Sarah Winman: Amikor Isten nyúl volt


"– Az emlékek – mondta nekem Nancy –, bármilyen kicsik és jelentéktelenek, az életünk könyvének lapjai."

A regény négy évtizeden ível át, az 1960-as évektől kezdve a 2001. szeptember 11-ei terrortámadásig bezárólag. Egy testvérpár – húg és báty – szemszögéből mutatja be egy angol család életét, a pitiáner és a mesésen nagyszabású változásokat, amelyek mindennapi életüket formálják.




3. Tan Twan Eng: Az Esti ködök kertje


"Itt még a csendnek is más jellege volt: úgy éreztem, mintha ólmozott horgászzsinóron vezettek volna az óceán mélyének sűrűbb vizeibe. Csak álltam ott és hagytam, hogy a nyugalom belém ivódjon."

Malajzia hegyei között, a teaültetvények szomszédságában bújik meg Jugiri, az Esti Ködök kertje. Gazdája a megközelíthetetlen Aritomo, a japán császár hajdani kertésze, aki a japánkertek tervezésének művészi fogásain kívül számos más titok őrzője is. Mellé szegődik Jün-ling, a fiatal kínai lány, akinek a lelkét súlyos emlékek terhelik. Kettejük lassan és nehezen kibontakozó kapcsolatáról szól a könyv, amelyet eleinte csupán megállapodás tart össze, később azonban az egyre szorosabbra fűződő barátság vagy valami annál is több…




4. Dimitri Verhulst: Semmivégre


"Isten megteremtette a nappalt és az éjszakát, mi pedig megpróbáltuk átvészelni őket."

Örök igazság, hogy gyermekkorban tanulja az ember a legtöbbet, ekkor érik a legerősebb benyomások és szerzi a legtöbb emléket, amiből egész életében táplálkozhat. Csak éppen mindenkinek kicsit más csillagzat alatt jön össze mindez. A kis Dimitrinek például részeges apa és ringyó anya jutott, aki később elhagyta őt, és már a születése utáni első percektől kezdve szinte állandó cigifüstben és alkoholbűzben tölti életét. Nagyanyja házában, talán csak rövid percekre józan nagybátyjai közt senki nem kérdezi meg, mi volt az iskolában, hol szeretne nyaralni, senki sem szól rá, ha nem mosott fogat. (Igen, Dimitri titkon erre vágyik.) Más dolgokat sajátít el és él meg ő, mint kortársai: hogy hogyan lehet már-már művészi szintre emelni az ivászatot, miként kell flegmán fogadni a rendőrök és végrehajtók állandó zaklatását, és hogy milyen egyszerű is végképp és végérvényesen elszúrni az életet. Megtanul számtalan pajzán nótát, azt, hogy miért Roy Orbison a császár, és hogy miért olyan könnyű a piások koporsója. Csak az a kérdés, ez a tudás mire lesz elég az ő további életében…
Dimitri Verhulst pokoli iróniával dolgozza fel egy feldolgozhatatlan gyermekkor traumáját. A fekete humorral átitatott, olykor szívfacsaró epizódok, amelyek képmutatás nélkül tárják elénk egy reménytelen életmód minden rettenetét és egyben minden bizarr szépségét is, önéletrajzi ihletésűek.
Dimitri Verhulst (1972) belga író, újságíró. 1999-től publikál rendszeresen, de az áttörést a 2003-as Problemszki Szálloda jelentette (magyarul az Európa Könyvkiadó adta ki, 2007-ben), amely a belga menekülttáborban élő bevándorlók kilátástalan-abszurd életét örökíti meg, dokumentumszerű hitelességgel és kegyetlen humorral. Semmivégre című önéletrajzi regénye 2006-ban jelent meg és a belőle készült filmet a magyar mozik is vetítették, Szarul állnak a dolgok címen.


5. Háy János: Napra jutni


"Mert senki nem tud másképp szeretni, csak úgy, ahogy tud."

a Holdon nem lakik senki és az ég is teljesen üres, mint a tévé
Van benne apa, anya, nagymama, nagyapa, s persze főként egy kisgyerek. Vannak benne helyszínek, ovi, iskola, udvar, határ, földek, otthon, egy kerítés a posta előtt. Vannak benne tárgyak, ágy, asztal, tévé, járda. Vannak benne állatok, kacsák, libák, tyúkok, kakasok, disznók, két kutya, Matyi és Csöpi és más falusi házőrzők. Vannak benne emberek, szomszédok, tanárok és tanítónénik, osztálytársak, külföldi rokonok (csehszlovákok), apa barátai és más falusi lakosok. Vannak benne érzelmek (de még mennyi), álmok, vágyak és különböző valóságok.
Minden épp ott van, ahol lennie kell, s amikor elindul a főszereplő, hogy bejárjon egy darabot ebből a tájból, megszületik egy történet. Harminchatszor indul útnak, és harminchat történet születik. Aztán a végén a többi főszereplő is elindul, hogy átjárja a maga hosszabbra nyúló életét. Ez a négy élet úgy veszi körül harminchat társát, ahogy a kerítés zárja az udvart a házhoz, ahogyan a góré fenyőlécei tartják össze a bedobált kukoricacsöveket.
Hát ilyen ez a könyv, meg még másmilyen is, olyan, mint amikor a friss bukta szaga kicsúszik a félig nyitott konyhaablakon. Olyan, mint amikor az orrunkat követve megyünk vissza a múltba. Amikor az emlékek és az érzések úgy kapaszkodnak össze, ahogyan az anya szorítja magához a gyerekét.



6. Émile Ajar: Salamon király szorong


"Arany középút. Egyenlő távolság a leszarom meg a beledöglök közt. Nem csukom magamra az ajtót, de nem is engedek be mindenkit. Nem hagyom, hogy a szívem megkérgesedjen, de nem is emésztem halálra magam. Nehéz megtalálni a középutat."

„A dolgok jó oldalát érdemes nézni, Cora kisasszony, igaz, nem mindig lehet tudni, hogy melyik a jó oldal. Nem nagyon feltűnő."
A címadó nem Dávid és Betsabé bölcs fia, hanem a párizsi illetőségű, nyolcvanöt éves Salomon Rubinstein, visszavonult nadrágkirály, aki a konfekcióiparban szerzett vagyonából ajándékküldő és lelkisegély-szolgálatot finanszíroz, sőt álmatlan éjszakáin maga is odaül a telefonhoz, enyhíteni halálfélelmét, illetve tagadni annak elkerülhetetlenségét. 
Ez a Salamon király rokon lélekre talál Jeanban, a huszonöt éves taxisofőrben, aki elkeseredett küzdelmet folytat a természet törvényei ellen, és egyáltalán, minden állatért és emberért, amelyet vagy akit kihalás vagy meghalás fenyeget. 
Veszélyeztetett egyed például Madame Cora Lamenaire, az egykor szebb napokat látott, hatvanöt éves sanzonénekesnő, aki a német megszállás alatt egy gestapós szépfiúra cserélte Rubinstein urat, és a hetvenes évekre már nagyon mélyre süllyedt, egészen egy söröző alagsoráig, vécésnéninek. 
Jean nem személyre szóló, hanem általános humanizmusból felkarolja, és táncolni, majd ágyba viszi Madame Corát, ami bizonyos megaláztatásokkal és igen áldozatos kompromisszumokkal jár, de végül minden jóra fordul…





7. Sue Monk Kidd: Szárnyak nélkül szabadon


" Az a szomorú igazság, hogy az ember lejárhatja a lábát, az idők végezetéig is gyalogolhat, akkor se bírja lehagyni a bánatát."

Hetty rabszolga a kora 19. századi Charlestonban. A szenvedésen túli életről, szabadságról álmodik. Jómódú gazdáinak lánya, a csillapíthatatlan tudásszomj és lázadó eszmék által hajtott Sarah kislánykora óta keresi a hivatását a világban, de fogva tartják a nőkre kényszerített társadalmi kötelékek.
A tízéves Hetty szobalányként a mindössze egy évvel idősebb Sarah tulajdonába kerül. A Szárnyak nélkül szabadon kettejük életútját követi végig: azt, hogy miként alakítják drámai módon egymás sorsát, és hogyan alakul ki a bűn, a dac, az elidegenedés és az ambivalens szeretet által meghatározott, összetett viszonyuk. Hetty megismeri a bánat és a gyász értelmét, s egyre inkább ráeszmél, ki is ő valójában. Sarah útját összetört remények, árulás, viszonzatlan szerelem és száműzetés szegélyezik. Vajon mit tartogat számukra a faji és társadalmi előítéletektől terhes 19. századi Délen az élet, vajon képesek lesznek-e szárnyak nélkül is szárnyalni?
Sue Monk Kidd magával ragadó és megindító regénye a reményről, a bátorságról, a szabadság kereséséről szól. Remekmű, melyet világszerte több mint egymillió példányban adtak el, s több mint húsz nyelvre fordítottak le.
„Lehetetlen úgy elolvasni ezt a könyvet, hogy utána ne gondolnánk másként saját női helyzetünkre, és azokra a kivételes nőkre, akik szerepet játszottak abban, hogy oda juthattunk, ahol most vagyunk. Elképesztő teljesítmény.” (Oprah Winfrey)



8. Kőrösi Zoltán: Szívlekvár


"(…) mindig azon az ajtón kopogtatunk, ami nem nekünk akar kinyílni, mindig az előtt az ajtó előtt ácsorgunk, amihez elfelejtettük a bekívánkozó szavakat."

„Lehet siránkozni, lehet szomorkodni, oly mindegy, a lényeg a kikerülhetetlen változás, és persze az alkalmazkodás. Az ember a legalkalmazkodóbb állat… az idő lényege éppen a változás. És nem tudhatod, melyikből melyikbe lépsz bele, persze kétszer ugyanabba sohasem, ez nem is kérdés, ellenben eldönthetetlen, hogy a múlt felől törekszel a jelenen át a jövő felé, avagy a jövőből csurogsz reménytelenül a jelenen át a múltba."
„Figyelj, elmesélek neked egy életet" – Magyar Sándor a kisunokájának, a családban immár az ötödik Magyar Sándornak meséli el saját életének és felmenőinek történetét. De nem is egy életet, hanem mindazokat a sorsváltozatokat, amelyek a huszadik századi Magyarországon oly jellemző életutak lehettek. 
Így aztán az egyik történetben a nagyapa édesapja nem tér vissza a munkaszolgálatból. Egy másik történet szerint úgy is lehetett volna, hogy a nagyapa édesapja fia születésére szerencsésen hazaérkezik az 1943-as doni áttörés előtt, hogy aztán a családjával Dániába menekülvén egy katonai vonatszerelvény vagonajtaja zúzza halálra. Vagy akár az is megeshetett volna, hogy a nagyapa családját, az Őrségben gazdálkodó Magyarékat 1950-ben kitelepítik a Hortobágyra. 
A Szívlekvár meséjében az is megtörténhetett volna, hogy a nagyapa felesége halála után megismerkedik egy Budapesten élő orosz származású özvegyasszonnyal, aki ugyancsak elmesél egy életet valakiről, aki túlélvén a háborút, magyar tolmács lett. 
Hogy végül az emberi sorsok miképpen fonódnak egymásba, mire lehet megoldás egy tyúk, mire jó a szívlekvár, s miként gyógyíthatnak a történetek – kiderül Kőrösi Zoltán országhatárokon és évszázadokon átívelő lebilincselő történelmi családregényéből. 






9. Dragomán György: A pusztítás könyve


" – Nem én vagyok a maga ellensége, hanem önmaga. Ez az indulatos természet, ez a nagy nyegleség. Ide is önmaga miatt került. Saját maga miatt."

Bűn. Felelősség. Fegyverek. Szerelem. Halál. Egy regény, amelyet nem lehet letenni. Egy lendülettel kell végigolvasni, odaadó figyelemmel: a főhőshöz hasonlóan az olvasónak sem szabad eltévednie a jelek és döntési helyzetek útvesztőjében. A könyv világa, a halálosan csendes, titokzatos erdő és a város, ahol már csak tárgyi emlékeiben él a múlt, nyomasztóan ismerős: szinte a bőrünkön érezzük, hogy ez a hely és ez az idő itt van, egészen közel. A fokozatosan kibontakozó, egyre izgalmasabb, sötétebb és barbárabb történet, amely formailag akár kriminek is olvasható, arra keres választ, hogy miként terebélyesedhet az egyéni sorstragédia történelmi végzetté."A pusztítás könyve szigorú következetességgel megírt mű, egy meglepően kiforrott tehetségű, fiatal prózaíró első regénye." Závada Pál




10. Andy Weir: A marsi


"Erre rábasztam."

Hat nappal ezelőtt Mark Watney az elsők között érkezett a Marsra. Most úgy fest, hogy ő lesz az első ember, aki ott is hal meg.
Miután csaknem végez vele egy porvihar, ami evakuációra kényszeríti az őt halottnak gondoló társait, Mark teljesen egyedül a Marson ragad. Még arra is képtelen, hogy üzenetet küldjön a Földre, és tudassa a világgal, hogy életben van – de még ha üzenhetne is, a készletei elfogynának, mielőtt egy mentőakció a segítségére siethetne.
Bár valószínűleg úgysem lesz ideje éhen halni. Sokkal valószínűbb, hogy még azelőtt vesztét okozzák a sérült berendezések, a könyörtelen környezet vagy egyszerűen csak a jó öreg „emberi tényező”.
De Mark nem hajlandó feladni. Találékonyságát, mérnöki képességeit, és az élethez való hajthatatlan, makacs ragaszkodását latba vetve, rendíthetetlenül állja a sarat a látszólag leküzdhetetlen akadályok sorozatával szemben. Vajon elegendőnek bizonyul-e leleményessége a lehetetlen véghezviteléhez?
„Egyszerűen letehetetlen ez a könyv! A marsi a jól megírt, eredeti sztori, az érdekes, valószerű karakterek, és az elképesztő technikai hitelesség ritka kombinációja… olyan, mintha a MacGyver-t keresztezték volna A rejtelmes szigettel." 
Chris Hadfield asztronauta, a Nemzetközi Űrállomás parancsnoka

„A marsi rendesen odacsapott! Weir iszonyúan szórakoztató és nagyigényű túlélő thrillert írt, egy „MacGyver a Marson”-sztorit, ami épp olyan valóságos és szívfacsaró, mint az Apollo 13 igaz története." 
Ernest Cline, a Ready Player One szerzője

Lebilincselő… olyan, mint Defoe Robinson Crusoe-ja egy intelligensebb szerző tollából. 
Larry Niven, többszörös Hugo- és Nebula-díjas író

„Ősidők óta nem olvastam ennél jobb könyvet! Mielőtt feltöröd a pecsétet, ürítsd ki a menetrended. Ettől a történettől jobban beléd fojtja a lélegzetet, mint levegőszivárgás egy űrhajón. Szórakoztató, okos és pörgős – A marsi megad mindent, amit csak egy regénytől vársz!” 
Hugh Howey, New York Times bestseller szerző

„Erős, ütős és tökös. Robinson Crusoe a Marson, huszonegyedik századi stílusban. Mielőtt ezt a könyvet elkezded, gondoskodj magadnak szabadidőről – kelleni fog, mert eszedben sem lesz letenni.” 
Steve Berry, New York Times bestseller szerző







2015. december 26., szombat

Miamona's Reading Challenge 2015 - Kövess, vagy csinálj sajátot!

Befejezéséhez érkezik lassan Miamona kihívása, aminek nagy várakozással mentem neki ebben az évben. Vegyes élmények értek a kategóriák kapcsán, hát...jövőre nem csinálok újat :)

Íme a listám:

1. Mellőzött, elfeledett, porlepte könyvek 
Kriza János - Vadrózsák 


Nos, Kriza János küzdelmes életművének egyik nagyon fontos gyűjtéséről beszélünk, a székely folklór sokszínűségét felvonultató kötetről. Gyönyörűek az eredeti gyűjtések, erdélyi-magyar népmesék, népdalok. Igazi kuriózum, nagyon szerettem olvasni.

2. Történelmi szívű könyv (történelmi alapra akár fiktív sztori) 
Jane Rogoyska: Gerda Taro - Aki kitalálta Robert Capát 




Nekem túl száraznak tűnt, jó sok történelmi adalékkal, bár dokumentum kötetként hibátlan. Ha már Capa és Taro, akkor inkább Susana Fortes: Robert Capára várva. Élettel telibb és olvasmányosabb.

3. Fiatal vagyok én még… (YA) 
Kelly Creagh - Nevermore 



Nyilván Poe miatt kezdtem neki a könyvnek, kíváncsi voltam egy ifjúsági regényt író írónő mit tud ebből kihozni. Kellemesen csalódtam. 
Az Edgar Allan Poe fejes, rágóillatú, rózsaszín folyékony szappan helyett egy feszültséget végig ügyesen fenntartó, okosan kidolgozott love storyt kaptam. Jöhet a következő! :)


4. Engedj be! – Lények, akik előtt eddig bezártuk az ablakot (vámpírok, démonok, zombik, tündék itt egyesüljetek!) 
Colleen Houck - A tigris átka 


Viszonylag ritkán olvas az ember a vérfarkassá, tündérré, vámpírrá és ki tudja még mivé átalakuló szuperlények között az ember olyanról, amikor a főhős egy átok következtében tigrissé változik. Borzasztóan tetszett, hogy volt lehetőségem elmerülni az indiai mitológiában és kultúrában. A szerelmi szál egy kicsit idegesítőre sikerült, de a kalandos részek aranyosak voltak. Jöhet a következő rész!

5. Valami állati! (bármi, amiben állat(ok) a fő(bb)szereplő(k)) 
Magos Judit - Demény - Most én ugatok (Pórázon vezette Magos Judit) 


Na ez...! Ez a halálos merénylet kategória volt, pedig annyira akartam szeretni kutyabolond létemre, egy kutyusról szóló sztorit... De kutyául megszenvedtem vele! Hatalmas csalódás a könyv, mert nem igazán értem miért kellene egy egyedülálló, gyakorlatilag emberkerülő, önértékelési zavarokkal küzdő nő gondolatait, véleményét, szavait „átcukisítva” ebnyelvre unos-untalanig ismételgetni. Herótom volt a becézgetett szavaktól (pl. töpörtyű-töpi) meg hogy úgy látszik ezen kívül a vizslák szavajárása a „tökre” az „alap” és a „hüjjje”. Nem! Semmi köze hozzá! Ez csak Magos Judit agymenése.

6. Egyszer volt szerző… (akitől eddig csak egyszer olvastunk, de régóta készülünk repetázni.) 
Natasha Solomons - Eltűnt férjek galériája 




Natasha Solomonstól már olvastam korábban a Mr. Rosenblum listáját, és meglepően tetszett. Nem egy pörgős vonalvezetésű darab, de annyi szépség van benne, hogy az embernek rögvest kedve támad egy angliai kisvárosba költözni és kipróbálni annak minden örömteli és küzdelmes kihívását. A második választás tőle, egy könyvtári polcról kikacsintó, tetszetős borítójú darab, az Eltűnt férjek galériája. Bár mást vártam, nem csalódtam. Szeretem Solomons írásait, a történeteinek lassú folyamát, ahogy a főhős karakterének kibontakozásával együtt változik a regény dinamikája is. Szeretem a szereplők útkeresést, még akkor is, ha ezek mindig a zsidó kultúrából fakadnak. Olyasfajta bátor emberekről szólnak a történetei, akik a mindennapok szürke nyomasztó tömegében mernek önmaguk lenni és túlélni. Köszönet hát „Rosie”-ért. 
Mr. Rosenblum szőnyegeit pedig becsempészni Juliet házába…! Poén:)

7. Beteged lettem… (különleges, testi, lelki betegségek) 
Elden M. Chamers - Az agy csodálatos öngyógyító képessége 




Mivel sajnos érintett vagyok a témakörben, nagy kíváncsisággal kezdtem el olvasni. Nem okozott csalódást! Olyan furcsa elegye, kiegészítése a tudománynak a hittel való összefonódás, hogy eszembe sem jutott, ezt az agykutatás terén is lehet használni. Igazság szerint én még több gyakorlati példát, és ennek esetleg picivel több tudományos magyarázatát is szívesen láttam volna, de így is teljesen rendben volt. A tudományos részek jól áttekinthetőek, könnyen emészthetőek, a vallással kapcsolatos rávezetések pedig nem dogmatikusak. Tetszett!

8. Futó kalandok – azaz kisregény/ novella 
Patrick Modiano - A kis bizsu 


„Megkérdezte tőlem, tapasztaltam-e már azt a kellemetlen érzést, hogy az ember csak lebeg, mint akit felkapott a szél, már-már el is sodorja, és nincsen semmi, amibe belekapaszkodhatna.” Ez az érzés még akkor is ránk tör, ha szerencsés körülmények között családban növünk föl. De gyökerek nélkül marad a lebegés…Anya nélkül a folytonos keresés. Kint is, bent is. 
Modiano-t tudatos írónak gondolom a regény után, tudja a szavak erejét, és keményen játszik velük.


9. Szerelem első látásra (hagyd, hogy egy borító és cím, minden háttérinfó NÉLKÜL elcsábítson)
Hulej Emese - Egy Teleki gróf Afrikában 




Semmit sem tudtam Hulej Emeséről, azon kívül, hogy a Nők Lapjában olvastam régen az írásait, de nem is nagyon emlékeztem rájuk. A borító nagyon tetszett, azt gondoltam, valami arisztokrata románcba kapok betekintést, csodás természetrajzzal bővített kiadásban. Hát nem :) 
Teleki Géza azt mondja egy helyütt „Szerintem egy könyvnek abban lehet hatása, ha kinyit olyan ajtókat, amelyek addig nem voltak nyitva, és ezáltal vonzza az emberek érdeklődését.” 
Hálásnak kell lenni Hulej Emesének, amiért felvállalta és megírta Teleki Géza, az antropológus, csimpánz kutató, természetvédő, nemzeti park építő és Afrika rajongó életútját. Nagyszerű és átfogó írás arról az arisztokráciáról, ami Gézának már nem azt jelentette, amit kellett volna, valamint remek figyelemfelkeltő kötet is egyben. A természet- és állatvédelmet nem idealista fanatikusok sztrájk-klubjának ábrázolja, hanem teljesen racionális magyarázatokkal mutatja be a élő természet pusztulását, vezeti le a „miért”-eket. Afrika atmoszférája kézzel fogható a könyvben, Teleki karizmája pedig lenyűgöző. A szívem vérzett a csimpánzok sorsa miatt és még inkább elgondolkodtatott micsoda felelőssége az embernek, hogy mennyit tesz-nem tesz akár a saját környezetében is. Nagyon tetszett!

10. Mese, mese 
Satoe Tone: Pipó utazása 


Mivel Beni révén viszonylag áldásos helyzetem van, sok gyermek- valamint ifjúsági irodalmat olvasok/olvasunk. Bár már tud és szeret maga is olvasni, az esti mesét szerencsémre még Anya kell, hogy mondja minden este. Olvastam, lapozgattam pár mesekönyvet már, de ez egyszerűen elképesztő!
Valószínű az egyik leggyönyörűbb mesekönyv, amit valaha is a kezem közé vehettem, pedig volt pár belőlük… Tényleg mesevilág, tökéletes álomképekkel az a látványvilág, ami Satoe Tone jóvoltából a szemünk elé tárulhat. A szöveg elhanyagolható, a legkisebbeknek, picurkáknak való pár mondatos, lapozós kategória. De a kivitelezés…leírhatatlan…

+1 verses kötet
Amerikai költők - Ferencz Győző (szerk.) 




Összességében szeretem az amerikai irodalmat, jobban, mint az angolszászt, mélyebbnek, útkeresésben, önkifejezésben gazdagabbnak érzem őket. A kötet Edgar Allen Poe, Walt Whitman, Emily Dickinson, Robert Frost, Wallace Stevens, William Carlos Williams, Ezra Pound, E.E. Cummings, Elizabeth Bishop, Robert Lowell, Allen Ginsberg, Sylvia Plath verseit tartalmazza, a Bradbury-s kihívás alatt (http://moly.hu/kihivasok/osszel-bradburyre-olvasom-magam) olvasgattam napi rendszerességgel. Nagyon szerettem Poe, Dickinson Frost, Pound, Plath és főként Cummings verseit. Saját polcomon is el tudnék képzelni belőle egy példányt :)

Drága Miamó! :)
Nagyon köszönöm, hogy játékosan és mégis kicsit tudatosan olvashattam "Veled" a kihívás kapcsán! Várom, hogy mivel rukkolsz elő 2016-ra! :) 

2015. október 20., kedd

Küszöbtől a tűzhelyig - Mezsgyék

Részlet Jeanette Winterson: Miért lennél boldog ha lehetsz normális? c. könyvéből.


"Annak a felismerésnek az émelygős iszonyát, hogy soha nem tartoztam sehová, és nem is fogok, ma már enyhíti a tény, hogy mindkét lakhelyem az enyém, akkor jövök-megyek, amikor akarok.
Nem volt kulcsom a Water Street-i házhoz, csak úgy mehettem be, ha beengednek - sokszor nem engedtek be. Nem tudom, miért olyan kedves nekem még mindig a bejárati ajtók küszöbe - természetellenes, ha azt vesszük, mennyit ültem rajta...[...].
Nem tudnék meglenni küszöb és kandalló nélkül.
A küszöbön ücsörögve töltött rengeteg óra hozadéka, hogy van érzékem a mezsgyékhez. Imádom, hogy a macskák szeretnek félig kint, félig bent lenni, egyszerre vadak és szelídek, ahogy én is vad és szelíd vagyok egyszerre. Háziasított lény vagyok, de csak ha nyitva van az ajtó. 
Mind a küszöb, mind a tűzhely mitikus tér. Mítoszainkban mindkettő szakrális, szertartásos szerepet kap. Átlépni a küszöbön annyi, mint másik világba lépni - akár a belsőbe, akár a külsőbe -, és sosem tudhatjuk biztosan, mi van az ajtón túl, amíg ki nem nyitjuk.
Mindenki álmodik ismerős ajtókról és ismeretlen szobákról. Narniába egy ruhásszekrény ajtaján vezet az út. A kékszakálú várában van egy ajtó, amit nm szabad kinyitni. A vámpír nem tud átlépni a fokhagymával beszórt küszöbön. A Tardis időgép szűk fülkéjébe lépve végtelenül tágas, mindig változó tér fogad.
Az ifjú férj hitvesét karjába kapva lépi át az új otthon küszöbét, és ezzel az átmenet rítusát hajtja végre; segít neki átlépni a régi világából az újba. Amikor elhagyjuk a szülői házat, nem csak annyi történik, hogy kezünkben bőrönddel távozunk;  még manapság is sokkal nagyobb horderejű, amit ilyenkor teszünk.
Az egyik ember örömmel pillantja meg a háza ajtaját, a másikat a bejárat puszta látványa is rettegéssel tölti el; az a legritkább, hogy csak egy ajtót látunk."




2015. október 18., vasárnap

Tényleg miért? - Az otthon, otthonteremtés


Részlet Jeanette Winterson: Miért lennél boldog, ha lehetsz normális c. könyvéből


Mi van, ha otthon vagyunk? És mi van, ha nem?
"Mircea Eliade román filozófus a hagyományos kultúrák emberének ontológiai és földrajzi hovatartozását elemezve gyönyörű fordulattal él: azt írja, hogy az ilyen ember a valóság lényegében él. Az otthon, mondja Eliade, két sík, a függőleges és a vízszintes metszéspontjában van. A függőleges sík felső tartományában helyezkedik el a menny, alsó tartományában pedig a holtak világa. A vízszintes sík tartalmazza az e világi mozgásokat - mi magunk és embertársaink közlekedünk benne ide-oda, előre és hátra.
Az otthon a rend helye. A hely, ahol dolgaink rendeződnek, összetalálkoznak - az élők és a holtak, az ősök szelleme és a jelen lakói-, ahol egybegyűlik és nyugvópontra jut minden jövés-menés.
Az otthont csak akkor lehet elhagyni, ha létezik elhagyható otthon. És a távozás sosem pusztán földrajzi vagy térbeli elszakadás; érzelmileg szakadunk el - ha tetszik, ha nem. Akár szilárdak vagyunk, akár bizonytalanok. 
A menekült, az otthontalan számára súlyos következményekkel jár, hogy ennek az alapvető koordinátának a hiányában nem képes elhelyezni magát. Szerencsés esetben valahogy kezeli, be tudja tölteni a hiányt. Legrosszabb esetben a kallódó ember szó szerint irányzékát veszti, mert nincs mihez igazodnia. Iránytűje nem mutatja meg a valós égtájakat. Az otthon sokkal több, mint menedék: súlypontunk az otthon. 
A nomád népek magukkal viszik, minden új helyen újra fölállítják az otthonukat, kicsomagolják, újra használatba veszik a megszokott tárgyakat. Mi pedig, amikor elköltözünk, magunkkal visszük az otthon láthatatlan, de annál erőteljesebb fogalmát. Sem a lelki egészség, sem az érzelmi folytonosság nem kívánja meg, hogy ugyanabban a házban, vagy egyazon településen maradjunk örökre, de mindkettő elképzelhetetlen szilárd belső tartás nélkül -ennek szerkezetét pedig részben a rajtunk kívüli történések alakítják. Életünk belső és külső építménye héjként fog közre;  kettő oltalmában tanuljuk meg a létezést."


2015. május 16., szombat

Szemezgető - Inge Lehmann, dán szeizmológus és geofizikus

Inge Lehmann születésének 127. évfordulójára emlékezett a napokban különleges logójával a Doodle. Sokat nem tudtam a tudósról, s még mindig nagyon érdekes kérdés, hogyan indul ki egy nőben  ez a fajta kíváncsiság a reál tudományok iránt.

Azt, hogy a földmag két részből áll, 1936-ban fedezte fel Inge Lehmann. A május 13-án 127. évvel ezelőtt született dán szeizmológus a földrengéshullámokat megfigyelve tett egy igen fontos felfedezést. A tudósok korábban nem értették, hogy a primer hullámok terjedése miért lassul le egy bizonyos ponton a Föld belsejében. Lehmann fedezte fel a külső és a belső mag közti határfelületet, ami megmagyarázta ezt a jelenséget.

Fényes karrierjének kiindulópontjaként egy haladó szellemű középiskolát tekinthetünk, az iskola igazgatója ugyanis Niels Bohr nagynénjeinek egyike, Hanna Adler volt. Az intézményben fiúkat, lányokat ugyanazon bánásmód illette meg, egyenrangú félként tekintettek egymásra a tanulók, s a tanárok is. A családi háttér sem volt utolsó Inge érvényesülés szempontjából, édesapja, Alfred Lehmann volt a Koppenhágai Egyetem első pszichológia professzora 1919-től. Édesanyjának, Sophie Tørsleffnek volt egy feminista nővére, s ennek lánykája pedig Dánia kereskedelmi minisztere. Mindezt a 20. század közepén.
Egyetemi tanulmányait a Koppenhágai Egyetemen kezdte meg 1907-ben, majd első vizsgáinak sikeres letétele után ösztöndíjat kapott a Newnham College-ba, Cambridge-be, 1 évre. Bár családja támogatása ösztönzőleg hatott rá, Inge itt kicsit besokallt a rengeteg fizika, kémia és csillagászat miatt, ezért levezetésül felvette az I. világháború kurzust :)

Egy aktuáriusi  irodában dolgozott 1925-ig, majd innen asszisztensnek jelentkezett Niels Erik Nørlund szeizmológus mellé. A szerencsés váltás révén egyre többet foglalkoztatta, mi és hogyan alakítja a föld felszínét, ez vált kutatásinak központi témájává.
1928-ban megkapta a Koppenhágai Egyetemtől a Magister Scientarium díjat, s ugyanezen évben kinevezték az újonnan létrehozott Dán Királyi Geodéziai Intézet vezetőjének. A technikai részleteket most mellőzném, de kutatásaival rájött a föld belső magjának szerkezetére, a külső és belső mag közötti határfelületre, s annak hatására. Komoly tudósi teljesítménye mellett ő volt egyik alapítója a Dán Geofizikai Társaságnak 1936-ban. Nemzetközileg igen elismert szaktekintélynek számított, a Columbia és a Koppenhágai Egyetem is tiszteletbeli doktorává választotta. Az egyik leghíresebb szeizmológus volt talán az egész világon a huszadik század folyamán, számos elismert nemzetközi bizottság tagjává választották, több rangos díjat is kapott, köztük az Amerikai Szeizmológiai Társaságét is.
Magánéletéről sajnos majdnem nulla infot sikerült találni, 100. szülinapján tiszteletére hatalmas fogadást tartottak, rengeteg tudós és barátja vette körül. 105 évesen halt meg.




2015. május 14., csütörtök

Szemezgető - Boldog Salkaházi Sára, a Világ Igazainak egyike

Május 11.-én volt Salkaházi Sára születésnapja. Ennek kapcsán jutott eszembe kicsit részletesebben utána keresni.

Salkaházi Sára 1899. május 11-én született Kassán. Eredeti neve: Schalkház Sarolta Klotild volt. 
Kassa a századelő Magyarországának egyik legpatinásabb nagyvárosa volt, központjában állta a híres Schalkház Szálló, mely évtizedeken keresztül a magyar művészet közismert fellegvárának szerepét töltötte be. Ez a funkciója akkor is megmaradt, amikor ifj. Schalkház Lipót – Sára édesapja – korai halála után az édesanya mint igazgatósági tag dolgozott tovább a részvénytársasággá alakított intézményben. E jövedelméből tartotta el három gyermekét. 



Sára fiatal kora a tehetséges, helyét kereső ember próbálkozásait mutatta. Tanítónői oklevelet szerzett, de csak egy évig tanított. Amikor a trianoni békeszerződés értelmében az országrészt Csehszlovákiához csatolták, tudatosan vállalta a kisebbségi sorsot. Szállodatulajdonos család sarjaként könyvkötőnek tanult, majd húga kalaposüzletében dolgozott. Emellett újságíró, író és lapszerkesztő volt. A nagy társadalmi különbségekre nagy szociális érzékenységgel igyekezett válaszolni publikációival, valamint a lányokat és asszonyokat érintő szervezőmunkájával.
Szülővárosa közéletében élénken részt vett, tárcáiban, novelláiban frissen reagált az eseményekre. Hamar elsajátította azt a (századfordulón egyébként is divatos) szimbolikus kifejezésmódot, amellyel a kisebbségbe kényszerített magyarság sanyarú sorsát megrajzolhatta. 1926-ban jelent meg első novelláskötete Fekete furulya címmel.

1922–23-ban néhány hónapig eljegyzett menyasszony volt. Vőlegényét mint édesanyja egyik ingyenkosztos diákját ismerte meg, aki később gazdatisztnek tanult. Sára hamarosan ráeszmélt azonban arra, hogy a vidéki gazdatisztnék élete nem az ő örökmozgó, szuverén egyéniségének való, és visszaküldte a jegygyűrűt. Mindemellett már jelentkezett szívében egy belső, hívó hang is, az éledező hivatásé.
1927-ben ismerkedett meg a Kassán letelepedő szociális testvérekkel. Elvégezte az általuk szervezett szociális és népjóléti tanfolyamot, és lélekben egyre közelebb került a Magyarországon Slachta Margit által 1923-ban alapított Szociális Testvérek Társasága szelleméhez. A budapesti anyaházban ugyan kissé furcsállták túl modern, cigarettázó stílusát, de nem vágták el útját a Társasághoz. Sára belátta, hogy változnia, bizonyítania kell, s kemény küzdelmek árán rövid időn belül leszokott a dohányzásról és az újságírói élet kínálta „szabadságról”, hogy az Istennek adott lélek belső szabadságának új távlatokat nyitó útjára léphessen.
1929-ben lépett be az ősi szerzetesi eszményt modern formában követő Szociális Testvérek Társaságába. Első fogadalmát 1930-ban tette le. Ebben a Szent Benedek lelkiségét követő, szentlelkes, a szociális ínséget szenvedők felé forduló közösségben Salkaházi Sára kibontakoztathatta írói, szociális, szervezői, pedagógiai adottságait. 
Először Kassán szervezte meg a Karitász munkáját. Majd 1932 őszén áthelyezték Komáromba, ahol szintén a Karitász munkáját irányította, emellett gyermekkonyhára felügyelt, heti huszonhat órában hitoktatott, szerkesztette a Katholikus Nő című folyóiratot, kegytárgyüzletet vezetett, felügyelt a szegények menházában, és családokat látogatott. 1934-től megbízták a szlovenszkói magyar nők szervezésével. Eszterházy Lujzával létrehozták a Katholikus Nőszövetséget, Sára 1937-ig a mozgalom országos vezetője volt. Állandó levelezésben állt nyolcvan egyesületi vezetővel, kurzusokat szervezett, beutazta a Felvidék és Kárpátalja városait, előadásokat tartott katolikus lányoknak és asszonyoknak.
1934-ben igen kimerült állapotban visszahelyezték Kassára, túlfáradása miatt ez évben nem tehetett fogadalmat. A fogadalom nélküli évben semmit sem változtatott fogadalmas életvitelén. Ekkor támadt benne először komoly vágy a missziós tevékenység iránt. Teljes hűségben és alázatban végezte tovább munkáját.
1937-ben a Brazíliában élő magyar bencések szociális testvéreket kértek missziós munkára. Slachta Margit főelöljáró (ismerve Sára testvér vágyait), nem tagadta meg e kérést. Hogy e terv valóra válhasson, Sárának először magyar állampolgárrá kellett válnia. E célból 1937 augusztusában végleg elhagyta Kassát, és Budapestre költözött. Az anyaházban mindig olyan beosztást kapott, amilyen munkára épp nem volt ember. Egy év alatt tizennyolc féle munkaterületen tevékenykedett.
1938–39-ig Sára testvér a szepesi, kassai, 1939–41-ig a técsői majd a rahói járás szociális előadója volt. 1939-ben a Katholikus Női Szociális Képzőben is tanított.
1940 pünkösdjén tette le örökfogadalmát. Jelmondata: „Alleluja! Ecce ego, mitte me!” (Íme itt vagyok, engem küldj!) Nevét 1942-ben – amikor a németbarátság következtében sokan visszavették eredeti német nevüket –, Salkaházira magyarosította.

Slachta Margit és a Szociális Testvérek Társasága minden eszközzel küzdött az országot elárasztó nemzetiszocialista métely ellen. Ez komoly veszélyekkel járt, amit a testvérek tudatosan vállaltak. Sára testvér 1940 áprilisában így írt naplójában: „...a kínzástól ne féljek, az apró testi gyengeségeket fogadjam szívesen, a halálnak örüljek”.
1941 februárjától a Katholikus Dolgozó Nők és Leányok Szövetségének országos vezetője volt és a mozgalom lapjának szerkesztője. Három évig dolgozott itt, ez idő alatt öt új otthont alapított közel háromszáz férőhellyel. Elkezdte az első magyar Munkásnő Főiskola építését. Állandóan utazgatott, tanulmányi és lelki napokat tartott, gyűléseket szervezett. Írásaival határozott katolikus ideológiai programot adott az elpogányosodott, fasizálódó közszellem ellenében. Egyre jobban égett benne a vágy, hogy felajánlhassa életét „azon esetre, ha egyházüldözés, a Társaság és a testvérek üldöztetése következne be”. Az engedélyt megkapta, és az életfelajánlás – teljes titoktartással – a központi és a kerületi elöljáró jelenlétében 1943. szeptember 14-én megtörtént a budapesti anyaház Szentlélek-kápolnájában.
1943-as naplójából kiemelt részletbõl is láthatjuk, életének egyik fő célja az volt, hogy embertársait szeretettel szolgálja. „Látom rettenetes rossz magamat! Kívül-belül rossz vagyok! Türelmetlen másokkal szemben, szeretetlen, kritizáló, sanda szemekkel másokat néző, befelé irigy, elégedetlen, zúgolódó, morgolódó! Kifelé önmegtagadatlan, torkos, fegyelmezetlen, lusta! … Megmutattál magamnak, talán visszatorpanok, talán!…  Jó akarok lenni, kedves és megértő, elnéző másokkal szemben! Másokat segítő, másokat nagyrabecsülő!”
1943-ban Árpád-házi Boldog Margitot a szentek sorába iktatták. Az 1944-es ünnepségsorozat keretében március 19-én, Budapesten a Magyar Művelődés Házában (ma Erkel Színház) előadták Salkaházi Sára Fény és illat című, Szent Margitról szóló misztériumjátékát, mely az isten- és emberszeretet hősies apoteózisa. Az előadás után a hatóság berekesztette a DL ezt követő gyűlését. 
A szociális testvérek kivették részüket az üldözöttek – nem kis bátorságot igénylő – menekítéséből. Mintegy ezer ember köszönheti nekik az életét, közülük közel százan személy szerint Sára testvérnek. A Társaság összes budapesti és vidéki háza tele volt hamis papírokkal felszerelt bújtatottakkal.

1944. december 27-én a nyilasok körülzárták a Bokréta utcai munkásnőotthont, amely Sára testvér vezetése alatt állt. Zsidók után kutattak, s négy gyanús személyt, valamint Bernovits Vilma hitoktatónőt őrizetbe vették. Sára testvér éppen nem tartózkodott a házban, csak végszóra érkezett meg. Kikerülhette volna a letartóztatást, de nem tette meg. Mint az otthon felelős vezetőjét őt is elhurcolták, s egy szemtanú szerint még aznap este mind a hatukat – mezítelenre vetkőztetve – a jeges Dunába lőtték a Szabadság híd lábánál. A kivégzés előtti percben Sára testvér gyilkosai felé fordulva letérdepelt, és égre emelt tekintettel nagy keresztet vetett magára. Isten elfogadta életfelajánlását, életáldozata betejesedett.



Hősies embermentő tevékenységéért a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet 1972-ben felvette a Világ Igazai közé.
A Magyar Köztársaság belügyminisztere 1996-ban bátor magatartása és helytállása elismeréséül posztumusz „Bátorság érdemjelet” adományozott Sára testvérnek. Emlékét számos emléktábla és emlékhely őrzi, teret és rakpartot nevezetek el róla.
Boldoggá avatási eljárását a Szociális Testvérek Társasága 1996 végén kezdeményezte, lefolytatását a Szentszék 1997 januárjában engedélyezte. Boldoggá avatási dekrétumát 2006. április 28-án írta alá XVI. Benedek pápa, az ünnepélyes kihirdetésére pedig 2006. szeptember 17-én került sor a budapesti Szent István-bazilika előtti téren. Az ünnepi szentmisét Erdő Péter bíboros mutatta be.

Szeretem hinni, hogy mindannyiunkban van legalábbi egy kicsi Salkaházi Sára.


Forrás: Magyar Kurír, wikipedia, Vatikáni Rádió

2015. május 9., szombat

Lackfi János: Egyre

Mai 'kedvencblogontalálós'

Lackfi János: Egyre

Egyre kevesebbet adok,
Egyre többet védekezek,
Sokak közt magam maradok,
S magamtól ki védene meg?

Kavicsok a nyelvem alatt,
Nyelvem egyre jobban pereg:
Kővé szilárdult szópatak,
Szavakból nagy kőgörgeteg.

Tanulgatok hallgatni is,
Miként templomi perselyek,
Akár igaz, akár hamis
Hang hull belém, megcsörrenek.

Újabban, ha mérges vagyok,
Egypár tányért földhöz verek,
Ezernyi arcom csillan ott:
Szerte köröttem repeszek.

Újabban, ha békés vagyok,
Ezer darabra szétesek,
Ezer arcot toldozgatok,
Mint filmkockákat filmesek.

2015. április 26., vasárnap

Bajtai András: Van valami

Mai 'kedvencblogontalálós'

Bajtai András: Van valami

van valami,
amit régóta el akarok mondani neked,
kerülve mindenféle szentimentalizmust,
még ha csillagok nélkül nem is olyan szép,
taposhatsz rajta, mint a faleveleken,
elfelejtheted, mint régen látott barátok arcát,
vagy hagyhatod lebegni közöttünk
elszabadult luftballonként,
csak ki kellene mondanom,
lazán és könnyedén,
akár egy hanyagul odavetett sziát,
eléd dobni, mint fuldokló halat,
és reménykedve várni,
visszaengeded-e a vízbe,
vagy mögéd osonni egyszer,
amikor nem számítasz rá,
és füledbe súgni,
de bárhogy döntök is,
végül nem mondok semmit,
csak nézlek,
ahogyan nyárvégi gólyák nézhetnek
fészkükre indulás előtt


2015. március 8., vasárnap

Kohán Zsuzsa: Ítélet

Mai "kedvencblogontalálós".





Ahogy vízcseppek a bádoglavór alján,
koppannak dobhártyámon a napok.
Szám széléről sikolyt törlök.
Tenyeremben eszelős hallgatás.

Naponta építek emlékekből valami
hozzám hasonlót.
Kong a léptem.
Üvegszemben csillan megint a nap.

Kicsorbult a szavak éle.
Tagjaimban síri csönd.

Nálad felejtettem magamat. 


/Kohán Zsuzsa: Ítélet/

2015. január 31., szombat

Feldmár András: Életunalom, élettér, életkedv

Az alapgondolat a "Soha semmi sem történik csak úgy magától. Mindig valaki tesz valakivel valamit. Rá kell ébredni, hogy szabadok vagyunk, és semmit sem kell eltűrni." Ami nem szokatlan Feldmártól, ugyanakkor mindig ficereg bennem a kisördög, amikor őt olvasom,- s most sem volt ez másképp- hogy ha végtelenítve mindenki akarva-akaratlan sebzi, traumatizálja a másikat, majd mindenki szorongását a másik okozza, akkor egy nagy végtelenített hörcsögkerékben kakáljuk le egymás fejét és anarchista módon tegyük azt ami jó nekünk, hisz csak ez az egy életük van?!

"Miért és meddig érdekes valakivel beszélgetni? Én a beszélgetésen nemcsak a szóbeli érintkezést értem, hanem például a táncot vagy a szeretkezést is. Kivel érdemes szeretkezni éveken keresztül? Kivel érdemes beszélgetni éveken keresztül, addig, amíg meg nem halunk? Szerintem az, ki szokássá tette, hogy a házasság holtomiglan-holtodiglan tart, nagyon reményteljes volt. Persze az remek, ha izgalmas a beszélgetés, a szeretkezés, az együttlét addig, amíg egyikünk meg nem hal. De ha pár év után unalmassá válik az egész, akkor az ember örökre börtönbe kényszerül , és el kell tűrnie a másikat. Ha meg akarnánk mondani az igazat, amit nagyon ritkán teszünk, akkor az unalom onnan ered, hogy várjuk, hogy a másik meghaljon. Mert nem vagyunk elég bátrak ahhoz, hogy szembenézzünk vele, és megkérdezzük, hogy na, mi a baj."

Na ez például elég radikális kijelentés, és bármennyire átvitt értelmű akar lenni elég nagy baromság.
Ugyanakkor sokak számára lehet fogódzó, Feldmárt olvasva felülvizsgálom a fájdalmaim, rossz pillanataim. Kivarázsol-kirángat a hétköznapokból, nem engedi, hogy fásultan, fáradtan, magányosan kimaradjak – a saját életünkből. „Az életunalom arról szól, amikor úgy csinálok, mintha az élet nem ajánlana semmi olyasmit, ami érdekelne. Megsértődtem az életemre, és úgy teszek, mintha nem érdekelne, mi történik körülöttem. De minél hosszabb ideig nem veszek részt a játékban, annál jobban unatkozom.” Ez az amit szeretek benne. Meg ezeket: 

„… azt hisszük, létezik szivárvány, de nélkülünk, emberek nélkül nincsen. A szivárvány egy élmény, amihez kell az emberi agy… Az élmény, amit mi szivárványnak hívunk, teljesen attól függ, mit kezdünk azokkal az impulzusokkal, amelyekben úszunk.” „… hogyan unatkozhat valaki, amikor önmaga, és minden más körülöttünk is, egy csoda?”

„Az ékesszólás vagy az igazmondás nem csak tőlem függ. Semmi sem függ csak tőlem. Mindig tőlünk függ… Egy nagyon jó barátom, aki már elég öreg, mesélte nekem, hogy ő nagyon ritkán találja magát ékesszólónak. Egy kezén meg tudja számolni azokat az embereket az életében, akikkel ékesszóló tudott lenni.Szerintem ezt E:E: Cummings nagyon szépen megfogalmazta: Én rajtad keresztül vagyok annyira én."

"Aki önmaga, arról megvan a véleményünk. Ha valaki más, mint én,  és ez zavar vagy megijeszt, akkor könnyen rámondhatom, hogy őrült, rossz, vagy beteg. Ezzel a három kategóriával választjuk el magunkat azoktól, akik mások."

"Tehát ahol pánik van, ott düh is van. Szerintem ott valaki dühöngeni akar. De a pánikot -ha például félek, hogy nem tudok lélegezni-a környezet elbírja. A dühömet viszont senki sem akarja leviselni. Ezért megtanulunk inkább pánikolni, ahelyett, hogy dühösek lennénk. Pedig szerintem a düh sokkal egészségesebb, mint azt hinni, hogy elmebeteg vagyok, és orvosságot kell szedni, hogy ne pánikoljak."

"Szerintem is igaz, amit Kierkegaard mondott: ha ez az igazi énem, ha ez az, aki én vagyok, akkor minél messzebbre kerültem önmagamtól, annál kevésbé fáj, hogy nem vagyok önmagam. Ám minél közelebb kerülök magamhoz, de még nem vagyok egészen magam, annál jobban fáj. Ez nagyon nehézzé teszi azt, hogy az ember összeköttetésbe kerüljön magával, ha sokáig nem volt így. Mert ahogy megyünk visszafelé, a fájdalom egyre nő. És sokszor inkább meghátrálunk és maradunk ott ahol nem is fájt, az érzéstelenségben."

"Akkor vagy otthon, amikor nincsenek elvárások, amikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömöt lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy."

"Természetesen az akaratnak, a megértésnek, a racionalitásnak nagy szerepe van, de néha még a legokosabb emberek sem tudják, mit tegyenek azzal, ami elvonja őket a jelenből. Ha a múlt nem jelentkezik, nincs probléma, nem kell foglalkozni vele, De ha a múlt megjelenik a jelenben, akkor valamit közöl vagy felidéz."

"A valóság az, hogy nincsenek izmok a megbocsátásra. Nem lehet elhatározni, nem lehet akarattal megbocsátani valakinek. Tehetsz úgy, mondhatod azt, hogy megbocsátasz, de a szívedből nem fog eltűnni a megbántottság. Az emberek nem imádkoznának bocsánatért, a Miatyánkban egy szó sem esne a megbocsátásról, ha az akaratunk elég hatékony lenne."

Megtanulhatunk nemet, vagy igent mondani, sőt ki merünk törni olyan helyzetekből, amelyekre korábban nem éreztünk elég erőt. És ez nem kevés.
„Már 30 éves voltam, amikor rájöttem, hogy esetleg lehet elhatározásokat hozni úgy, hogy azok a vágyaimból erednek, nem a félelmeimből. Amíg az ember a félelmeit használja a döntéseihez, tulajdonképpen menekül. Csak abban az esetben indul el egyáltalán valami felé, amikor elég bátorságot gyűjt ahhoz, hogy bár fél, mégis a vágyait követi.”

Feldmár András 1940-ben született Budapesten, 1956-ban vándorolt ki Kanadába, ahol előbb matematikus lett, majd pszichológiát és filozófiát tanult. 1974-ben ismerkedett meg R. D. Laing skót pszichiáterrel, aki elméleti és gyakorlati munkásságában radikálisan megkérdőjelezte a 20. századi pszichiátria dogmáit. Ez a találkozás egy életre meghatározta Feldmár tudományos munkásságát, a világhoz való viszonyát. Laing tanítványaként, barátjaként és szakmai örököseként számos terápiás kísérlet részese Európában és Amerikában. Szakemberekkel, teológusokkal, művészekkel és elszánt civilekkel arra keresi a választ, hogyan tudnának a lélek és tudat sebeitől szenvedő emberek az orvos-beteg reláció kiszolgáltatottsága helyett élő, szeretetteli kapcsolatokból erőt merítve meggyógyulni. Feldmár a mai napig aktívan dolgozik terapeutaként, tanít, illetve számos szervezet számára végez tanácsadói munkát. Rendszeresen jön Magyarországra, ahol a Feldmár Intézet szervezésében előadásokat tart, csoportokat vezet. A Feldmár Intézet Mesekör programját 2012-ben a Büntetés-végrehajtási Szolgálatért Emlékplakett bronz fokozatával tüntették ki, a fogvatartottak társadalmi reintegrációjával összefüggő módszerek kialakításáért és azok sikeres alkalmazásáért. A program 2013-ban ERSTE Alapítvány Társadalmi Integrációs Díjat kapott.





Egy érdekes beszélgetés Feldmárral Veiszer Alindától

2015. január 17., szombat

Jill Tomlinson: A tyúk, aki soha nem adta fel

"Ez itt Hilda. Hilda pöttyös kis tyúkocska. Ha egyszer elhatároz valamit, az égvilágon senki és semmi nem állíthatja meg! Márpedig ő elhatározza, hogy meglátogatja a nénikéjét, akinek nemrég kiscsibéi születtek. Még akkor is, ha az út kicsit bajos... Ha pedig azt határozza el, hogy saját családja legyen, végképp senki és semmi nem állhat az útjába. Hupp, a sötétben félő bagoly, Szuzi, az elcsavargott kiscica, Ottó, az örökké kíváncsi pingvinfióka és Pongó, a megbízható gorillakölyök után ismerjétek meg Hildát, a bátor kis tyúkot is, aki soha nem adja fel! Ajánljuk nagy ovisoknak, kisiskolásoknak, akár önálló olvasásra is."



Beninek nagy szíve-vágya a volt a Jill Tomlinson Állatmesés sorozat legújabb kötete, rengeteget vacilált, hogy a picit hosszúra sikerült karácsonyi kívánságlistára fel lehetne-e még csempészni, s ha igen, hogyan. Aztán megegyeztünk, hogy szülinapi ajándék lesz, mivel az is decemberben van.
Szerettük Huppot, szívünkbe zártuk Szuzit, összenéztünk a tudálékos Ottó fölött és rendben nyugtáztuk Pongó nagytesós tetteit. De Hilda...!
..ha Hilda egyszer valamit a fejébe vesz, nincs az természeti csapás, vagy akadály, ami a céljától eltérítené! :) Jöhetnek buldózerek, vihetik kukásautók, fuvarozhatják anyósülésen gondosan beszíjazva, süthetnek a tojásaiból Viktória-piskótát; így is-úgy is meg lesz amit szeretne, maximum megtanul közben stoppolni, meg teázni. Nem nagy ügy.
Olyannyira, hogy a végén Beni meg is jegyezte: „Anya! Ez a Hilda olyan elszánt tyúkocska, még kakas sem kellett neki ahhoz, hogy kiscsibéi legyenek!” :D
Imádtuk!


A könyvbe a Pozsonyi Pagony Kiadó jóvoltából bele is tudtok lapozni: http://www.pagony.hu/lookinside.php?id=23553

2015. január 9., péntek

Kormányos Sándor: Elképzelem

'Kedvencblogontalálós':





Kormányos Sándor: Elképzelem

Elképzelem, hozzáadok
egy nyarat, fényt a lombokon,
rezzenést az ágak között
s ha kevés, továbbgondolom.
Borzolódó rét füvére
szelek sóhaját álmodom,
ölelésnyi békét talán
magamnak itt bent... Nem tudom.
Álmodozom, hozzáadok,
vagy épp elveszek belőle,
a képzelet csak játékot űz,
de vágyak futnak előtte...

2014. szeptember 11., csütörtök

"Kirakni rajzod, régi Kassa, álom"

Márai Sándor: Régi Kassa, álom
Avagy, mit is jelent Márainak Kassa? Korábbi műveiből és a könyv idézeteiből tökéletesen kirajzolódik a kép:

"A gyermekkor titkos kertje volt a Mária-udvar, s harminc év, tehát az élet teljes távolságán át lépek most ez élmény varázskörébe, az udvar közepére, megállok egyik platán alatt, nézem a földszinti és emeleti lakásokat, s engedem, hogy megrohanjon a nyugtalan játékok emléke. Minden él és minden megmarad. Egy élményt keresek ma is, mint harminc év előtt. Talán addig él az ember, amíg ez az emlék és vágy eleven."
(Kassai őrjárat, 1941)

"Szeretném látni, először életemben, madártávlatból a Várost, melyhez egyedül van személyes közöm a világon. Igen, ez itt a Dóm... Látom az utcák kusza szalagjait, megismerek egy házcsoportot, s egyszerre látom az egészet, zsúfoltan, összezártan, ahogy középkori város és erőd tud csak egységes és összetartozó lenni, minden részletében szervesen ugyanahhoz a központhoz tapadó, s ez a központ a Dóm, melynek tetőzete lezár és magába foglal egyfajta lelkiséget és világképet, a keresztény Európa világképét. A dómtornyok kötözik össze, légvonalban a keresztény európai kultúra őrhelyeit... Ezek a dómtornyok őriznek egyfajta útvonalat a pusztuló világ felett – Kassa és Tours, Uppsala és Reims, Köln és Firenze fölött kóvályog a lélek e hetekben, s a pusztulás fölött a harci lángokban villogó templomkeresztek mutatják az elsötétülő világban a tévelygő léleknek az utat. Ez a Dóm, szülővárosom időtlen remeke, egyike az európai lélek világítótornyainak.”

Értékőrzés, nosztalgikus mítosz, múlt őrzés, nemes rang, európai város. A Polgár városa. Ez Márainak Kassa.


„A polgár és a polgári rend az emberi együttélés egyik legértékesebb, leghasznosabb, magasrendű terméke, mindaddig, amíg alkotó és hősies... A hősies polgári korok alkották Európában azt a remekművet, melynek napnyugati kultúra a neve. A flamand polgár és az erdélyi, felvidéki. A francia polgár, a szó XIX. századi értelmében, s a firenzei polgár, a szó renaissance értelmében. A kis toscanai polgári város-köztársaságok hősies erőfeszítéseikkel. Az északi skandináv polgárság, nagylelkű és tehetséges társadalmi berendezésével. Az igazi polgár szerencsés vegyülete a művésznek és a katonának, alkotó és megtartó, álmodó és megőrző. Ezt a polgárságot, ennek utolsó, legjobb pillanatát ismertem meg gyermekkoromban, a Városban. Életem legszebb, igaz és emberi, európai emlékeit annak a magyar végvárosi, polgári kultúrának köszönhetem, melynél különbet aztán később a világban sem találtam.”


"S ha csak őrület volt is, amit apáink szolgáltak, csodálatos és nemes őrület volt, emberibb és termékenyebb, mint a mai jelszavak. Titokzatos dolog: ami valakinek gyerekkorában vérévé válik a kor levegőjéből, az örökre megmarad benne."
(Stefan Zweig: A tegnap világában)

Pascal szerint bármilyen helyzetbe kerülünk is, kiszolgáltatott és nyomorult körülmények között csak az marad meg, ami érték számunkra, ahová a tartásunkat biztosító gyökereink nyúlnak.

"Valahányszor Kassára mentem, a pillanatban, mikor leszálltam a vonatról, megejtett az a varázslatos biztonságérzés, hogy itt, csak itt, e néhány utcán, nem történhet semmi bajom. Ez a gyermekkor biztonságérzetének varázslata, s mely átdereng a felnőtt életébe is. Mintha itt még hatalmak vigyáznának reám, a szülők, az ismerősök, a halottaim a temetőben, az a csodálatos varázskör, mely bezárja a gyermek életét. Erre természetesen nem gondoltam tudatosan. De Kassán másképp járok, mint akárhol a világon: nem kell megfontolni lépéseimet, csukott szemekkel is végighaladok utcákon, befordulok utcasarkokon vagy házak kapuján. Mintha mindaz, ami a világban elviselhetetlenül ocsmány, fertőzött és embertelen, ez örök varázskörön belül nem tudna hatni többé. A szülőváros területenkívüliségének csodája ez. A kirakatok, az emberek és a házak arca, mindezt nem kell külön észlelni: mindez hozzátartozik életemhez. Aki ezt nem tudja, talán felszabadult és kötetlen ember, talán otthon van a világban; de nagyon szegény ember, mert nincs otthon az egyetlen helyen, mely e vad világon belül oly biztonságosan őrzi életünk alapérzéseit, mint a régi várak, kőfallal, bástyával és felvonóhidakkal, őrizték kis emberi közösségek titkait."
(A kassai bombák)

"..nincs olyan emberi közösség, céh, osztály, amelyben el tudok helyezkedni; szemléletemben, életmódomban, lelki magatartásomban polgár vagyok, s mindenütt hamarább érzem otthon magam, mint polgárok között; anarchiában élek, melyet erkölcstelennek érzek, s nehezen bírom ezt az állapotot." (Egy polgár vallomásai)

Talán összegzésként is értelmezhető a "város-mítosz" csúcsán, az alig értékelt színdarab, a Kassai polgárok:

„Az irodalom belső értelme nem tudott többé azzal a tiszta erővel sugározni, amely nélkül nincs igazi hatás, nincs megtisztulás. Ez a belső értelem nem más, mint hogy az író könyörtelenül és a legtökéletesebb formában az igazat mondja, mindig az igazat, azt az egyetlen végső igazságot, amely a szépség és a dallam is: mert az igazság mindig szép és dallamos, az igazság mindig művészi. Csak a hazugság torz és idétlen, giccses és hamis... Ingyen nem adják, még azt a szenvedést sem adják ingyen, amely az alkotómunka légköre, feltétele. A boldogtalanságot sem adják ingyen. Az írói munka – akármilyen a minősége – megköveteli, hogy a szívet, az ideget és eszméletet valamilyen, az átlagos élet-érzésnél perzselőbb hőfokon tartsuk. ... »Boldog« ember nem alkot; a boldog ember egyszerűen boldog.”

2014. augusztus 25., hétfő

Épülget a halálcsillag

Olvastam Cserna-Szabó András Szíved helyén épül már a Halálcsillag című könyvét, mely egy alkotó férfiember szenvedélyeinek kavalkádját, nagy szerelmének kálváriáját és a boldogság kék madarának kergetését mutatja be.
Oldalakon keresztül. Sok zenén keresztül. Sok-sok krimin keresztül. Sok-sok-sok abszurd történésen keresztül. Meg még több kaján, pián keresztül. Ja! És rengeteg benne a krimi. De ezt már lehet, hogy mondtam...

Végig dilemmáztam az írótól olvasott első könyvem olvasva, vajon Emlék Bundás a könyv főszereplője annyira fél-e a boldogságtól, hogy egyáltalán nem is tudna mit kezdeni vele, mert megunná, mint pl. a Mókussal ( a tökéletes filozófia prof. nővel, akinek nyálcsorgató, Baruch névre hallgató bernáthegyije később Emlék lakó- és élettársa lesz) való kapcsolatában, vagy a kiábrándultság teszi-e ezt az örökös másoktól és magától való menekülést? Mert minden tudjuk minden csak viszonyítás kérdése.

"Mert mi fontos? Az élet. Más semmi, csak az az egy. 
Az élet: a nyugodt és megelégedett élet, 
melyben az ember békét köt önmagával és a világgal, 
és nem vágyik sehova és semmire, még arra sem, hogy teljék az idő. 
Ezt talán boldogságnak lehetne nevezni, pedig nem az. 
A boldogság már nyugtalanító és aggodalmat ébreszt. 
Félelmet, hogy egyszer véget ér. 
A nyugalom az maga a végtelenség, bölcs, szelíd, emberséges élet: 
úgy folyik, hogyha közben véget érne, nem is venné talán észre az ember."
(Wass Albert)

"Minden estétől félek, amit Mókussal kell töltenem. Megtaláltam ugyan a rég áhított csendet. Imádom ezt a nőt, a teste összes porcikáját, a tejeskávé bőrét, a sáfrányillatú mellét, a lelke minden pici zugát. De belehalok a gondolatba, hogy egyetlen mozgó alkatrész se lesz többé az életemben. Félek Mókustól. Rettegek a tökéletességétől."132.o.

Bundás nem számokban és anyagi javakban mérné a sikeres és boldog életet, boldogságának kulcsát sokkal inkább az örökösen űzött-vágyott Léna nevű két lábon járó "desztillált probléma" viseli a nyakában.(is)

"Még egy harmadrangú poéta is tudja, hogy csak egyetlen szerelem van: az elvakult, buta, üres szerelem, ami csak szenvedély és rabság. A többi habkönnyű neurózis, polgári házasság, semmi egyéb."75.o.

Nagyon szerettem Bundás cinizmusát, öniróniáját, még a vulgarizmusát is. 

"– Elbasztam az életemet – vallottam be Kázmér szemei közé nézve. – Bár ezzel talán nem vagyok egyedül ezen az elátkozott bolygón. Ha csupán a jelenleg élő homo sapiensekre gondolunk, máris csak egy vagyok a több milliárd boldogtalan, elbaszott, kisiklott élet közül. Öreg, ez egy nagy csapat! Hatalmas család. Többen vagyunk, mint a legnagyobb világvallás. Többen, mint a Föld összes nyugdíjasa. Többen, mint a Barca-drukkerek."64.o.

Még az sem róható fel különösebben Cserna-Szabónak, hogy az embernek folyton csorog a nyál a szája szélin az olvasott főzőcskézések és ivászatok miatt. Kicsit gasztrománnak érzem a tagot, de ebben az előadásmódban határozottan jól áll neki.

Jaj, mindenképp szót kell még ejtenem a nemet váltó Zafír/Zafíráról, aki hol hímsoviniszta bonvivánként, hol egy agg pederasztáért szerelembe esett középkorú transzvesztiként, hol jóságos nagymama fazonként, hol pedig Dudu bohócként szerepel, jelenik meg jó barátja Bundás életében. (Majd egy sötét temetői éjjelen végleg elviszi egy néhol világító, repülő fekete folt, de ez egy másik sztori)
No meg ott van még Emlék Bundás másik lakótársa, Kázmér, aki sárga, de nem kínai, hanem gumikacsa és hivatalos fürdőpartner is.

A végén aztán szétesett teljesen a Halálcsillag sok kis hullócsillaggá, ami némileg kedvem szegte, de lehet, hogy csak nem tudom a dolgokat úgy elképzelni, hogy valódibbak legyenek az igazinál.

"Ráadásul a képzeletben végrehajtott dolgok valahogy sokkal valóságosabbak, mint az úgynevezett valódiak. Hiszen a valódi dolgok hosszú és viszontagságos utat tesznek meg, míg emlék lesz belőlük. A képzelt dolgok viszont eleve emléknek készülnek, már születésük pillanatában emlékek. Így aztán nem szelídülnek, nem válnak démonikussá – egyáltalán nem változnak. Mozdulatlanok. Igaziak. Igazibbak az igaznál."299.o.

De a lényeg, amiért ezt a bejegyzést írtam, hogy összeszedtem szépen egy helyre a könyvben szereplő zenéket, így már bármikor meghallgathatók, s nem kell külön kikeresgélni.

A könyvben pedig ezekre a könyvekre történik utalás, vagy olvassa éppen Bundás:
- Stephen King: Cujo
- Thomas Mayne Reid: A fej nélküli lovas
- Robert B. Parker: Ballada hatlövetűre
- Jirí Brdecka: Limonádé Joe
- Arthur Schopenhauer:  A világ mint akarat és képzet
- Jo Nesbø: Boszorkányszög
- John Le Carré: Suszter, szabó, baka, kém
- Raymond Chandler: The Big Sleep
- Szekula Teréz: Szegedi új szakácskönyv
- John Ajvide Lindqvist:  Hívj be!

Összességében nagyon élveztem Cserna-Szabó regényét, 5/4,5 bőven meg van.


Ha érdekel a könyv, itt olvashatsz egy jó ajánlást róla: A regényírás Tarantinója

2014. augusztus 23., szombat

Szemezgető - Isabella Beeton, az angolok viktoriánus Julia Child-ja

Kis ferdítéssel ezt mondanám, hiszen Mrs Beeton Book of Household and Management-je jóval beelőzte az isteni Juliát, s könyve nem csak egyszerű szakácskönyv, mégsem tudunk róla szinte semmit. Pedig szerintem elég izgalmas élete volt.
Első blikkre Mrs Beetont egy dundi, pirospozsgás, alacsony, ötvenes hölgynek képzelné az ember, pedig igazából 28 évesen halt meg és még csak sejtése sem volt, s nem is lehetett arról, hogy övé  lesz az egyik leghíresebb valaha megjelent szakácskönyv.



Isabella Dorling 1836-ban született, Epsomban, egy újgazdag család legidősebb gyermekeként. Ami nem lehetett a legkönnyebb, tekintve hogy húsz testvére volt. Édesapja halála után anyja ismét férjhez ment és testvérek-féltestvérek siserehada özönlötte el az Epsomi derby épületeit, tekintve hogy nem fértek el máshol.



A testvérek istápolása anyja mellett nagyrészt rá hárult, nevelőapja a derby versenyeinek kártyáit nyomtatta, s forgalmazta sikeresen. Ennek köszönhetően a fiatal Isabella Németországban, Heidelbergben folytathatta tanulmányait. Amikor hazatért folyékonyan beszélt franciául és németül, majd 20 éves korában feleségül ment egy olcsó folyóirat szerkesztő-kiadójához Samuel Orchart Beeton-hoz.


Beeton megszenvedte a házassága elejét, asszonyi életét több vetéléssel kezdte, majd meghalt nehezen megszületett, 3 éves fiacskája is. 1863-an aztán megszületett Samuel, majd két év múlva Mayson. Kezdetben, hogy figyelmét elterelje kezdte magát belevetni férje kiadói üzletpolititkájának feltuningolásába, majd írogatni is a The Englishwoman's Domestic Magazine című folyóiratba. Két rovatot vitt itt aztán, az egyik a The Nursery, melyben nevelési tanácsokat adott, a másik pedig a Cooking, Pickling and Preserving című. Mindkettő alapköve lett a The Book of Household Management-nek, melyből az első évben 60.000 példányt adtak el.

A korabeli társadalom sokáig nem nézte jó szemmel Isabella ténykedését, mert a viktoriánus Anglia nem nagyon tudott mit kezdeni egy középosztálybeli dolgozó nővel, aki naponta vonattal járt dolgozni, amelyen a cilinderes urak ráadásul még rá sem gyújthattak miatta....
A közvélemény viszont a könyv sikere után abszolút mellé állt, egyszerűen divatos lett Isabella tippjeit olvasni és sikk receptjeit egy klasszikus teadélutánon megvalósítani. Nem tudtak ellenállni a 2751 felszolgálási és szervírozási trükköket, kulináris szakértelmet és etikettet is tartalmazó kézikönyvvé lényegült írásnak.
Amellett, hogy Isabella igen szigorú és következetes szabályok szerinti háztartást vitt, s kitűnő szakácsnőnek, valamint háziasszonynak bizonyult, ő lett a közösség lelkiismerete is. Számos jótékonysági rendezvényen sütött-főzött, majd saját házának konyhájában létrehozott egy korabeli "melegedőt" 1858 igen kemény telén, ahol forró, tartalmas leveseket kínált a rászoruló gyerekeknek.

Isabella igen korai, 1865-ös halála félbeszakította karrierjét. Halálának okát sokáig titkolták, majd amikor az utolsó Beeton leszármazott is elhunyt 1999-ben, Kathreen Hughesnak, Isabella Beeton életrajz írójának, sikerült megszereznie az erre vonatkozó orvosi papírokat.
Ő fedezte fel, hogy Isabella szinte azonnal megfertőződött szifilisszel a nászútján, mint számos más viktoriánus fiatalasszony ebben az időben. Ez állt a vetélések és a gyenge fizikummal született kisgyermek halálának hátterében is. 
Mrs Beeton és az ő csodás Household Management-je azóta számos átdolgozást és kiadást megélt, de az angolok nem engedik elfelejteni kedvencüket, a könyvnek mai napig számos rajongója van. az ötórai tea aprósüteményei az új kiadásból készülnek még mindig. 
Ami tehát az amerikaiaknak Julia Child, vagy nekünk Horváth Ilona, az az angoloknak Isabella Beeton. Az angolok hagyományos konyhájának kulináris bástyája és morális alapköve :)
Mrs Beeton a West Norwood temetőben nyugszik Londonban.
A könyvet online is elolvashatod, itt: The Book of Household Management, by Isabella Beeton


/Forrás: wikipedia, http://www.pbs.org/wgbh/masterpiece/mrsbeeton/beeton.html, http://www.theguardian.com/books/2005/oct/15/featuresreviews.guardianreview33, http://www.branchcollective.org/?ps_articles=susan-zlotnick-on-the-publication-of-isabella-beetons-book-of-household-management-1861, http://www.epsomandewellhistoryexplorer.org.uk/BeetonMrs.html/

2014. július 20., vasárnap

Dienes Eszter: Éjben szalmazsákok

'Kedvencblogontalálós':


Két méter hallgatás
köztünk az árok;
lyukas ingemben
szívemig látszok.

Testem széjjelszórva
-éjben szalmazsákok-
leégett telihold
udvarában állok.

Mandulás két szemem
fogyó aranyába'
meglátszik szétosztott
mosolyom hiánya.

Úgy vagyok, mint a kő-
el kell, hogy dobjanak.
Vigasznak túl kevés,
támasznak ingatag.

/Dienes Eszter: Éjben szalmazsákok/