Ma csak így...

Hát nem romantikus?!

Valami baj van ma velem, azt hiszem...Vagy legalábbis a hormonjaimmal. Egész nap ilyen, még épp intellektüellen bugyutácska melódiák, csokoládék és édes-krémes sütemények, simik és nagy ölelések után sóvárgok....Hahhhh....*sóhajka*

Aki az asztalt kigondolta...

AKI AZ ASZTALT KIGONDOLTA...

Aki az asztalt kigondolta,
nemcsak enni akart rajta.

Nagyon hontalan lehetett,
egész világnak terített.

Nem jutott tányér térdire,
könyökölt hát a semmibe.

S ahogy a semmibe könyökölt,
eszébe jutott egy fatönk.

Gondolatban rákönyökölt,
alátámasztotta a tönk.

Megtámasztotta életét,
teli tányért s asztalt remélt.

Asztalt, terített szavakat:
"Ülj le, érezd otthon magad!"

Egy deszkalap, valami láb,
ácsolt magának hazát.

Aki az asztalt kieszelte,
a világot köré ültette.

Nagyon messzire láthatott:
asztalainkra ráhajolt.

/Hervay Gizella/

Full gyönyör a' la 20-as évek

Mármint nekem, mert IGEN, IGEN, IGEN!! Ma megérkezett a kintről vásárolt könyvkupacom, köztük ezzel a gyönyörűséggel:

A FIELL Kiadó által publikált sorozat egyik részéről van szó, mivel több darabot adtak ki különböző dekádokból pl. 30-as évek, 40-es évek, idényjellegűen bemutatva, évtizedekre bontva a 20. századot.... /ezek is kívánságlistásak! :D/
Valójában egy nagyon átfogó (576 oldal, 600 illusztráció!), korhű dokumentációról beszélünk, eredeti fényképekkel, nyomatokkal, rajzokkal.
Azt hiszem nem csak a divatbolondok, vagy tanoncok forgatják majd csillogó szemekkel.:)
Ez a kötet az Art Decóra fókuszál, a maga csábos kis fejre és bubbifrizőrre simuló női kalapkáival, gyöngyös, bevarrt estélyi ruháival, pántos cipőivel. Kísérő szövegként kitér a stílus és a korszak fontosabb stílusjegyeire, tervezőire, rendkívül gazdag forrást nyújtva a témához, s a gyönyörűséges ruhákhoz.

Ami a szerkesztőket illeti, Charlotte Fiell egy olyan vezető designer, ill. történész-kutató bestseller író és miegymás, aki grafikai kommunikáció és a divattervezés szempontjairól is publikált már számos könyvet. Emanuelle Dirix pedig egy kint igen nagy tiszteletben álló divattörténész, kurátor.

S íme a szemnekvaló mennyei mannából egy kis ízelítő:

Matatós-dili

Ami nálam a kreatívkodást jelenti. Már az őszi szünetben elkezdtük Pocakkal, az évszaknak megfelelő papírdíszek készítésével, leveleket, szőlőt, almát, körték rajzoltunk, színeztünk majd vagdostunk ki és aggattuk fel őket a szobájában.
Aztán készítettünk levélképeket, levélnyomdáztunk, stb.
Most kézimunkázni tanulok egy nénitől a sulinkban és vadul keresem a neten a megvalósítható dolgokat. No meg jönnek az ünnepek, így elő kell vennem a karácsonyi kézműves ötlettárat.
Szóval: rajtunk a matathatnék! :)

Ezekből mazsolázok most:

'20-as évek amerikája képekben, mert megígértem...:)

Csak egy pici hangulatkeltésnek, no meg ihletmerítőnek még a pénteki buli előtt ;)

Aztán majd jövök vele részletesen is...

Nem tudom ki mennyire ismeri a hölgyet, de haj és stílus miatt mindenképp idekívánkozik a korszak egyik üdvöskéje, a bubi-frizőr szülőanyja: Louise Brooks, az amerikai némafilmek sztárja.

Igaz, egy New yorki fodrász már az 1900-as évek elején kitalálta ezt a fazont, de igazán Louise-nak, a kor hedonista, démoni nőalakjának köszönheti népszerűségét, aki önmaga volt a megtestesült ellentmondás. Majd 30 évig uralta a divatőrültek szívét, és amikor épp kezdett volna eltűnni a süllyesztőben, akkor jött Vidal Sassoon. Felfrissítve az alapokat oldalt ferdére nyírta a hajat. :)

Apropó haj!
A korszak egyik aradi dívája, tragikája is a bubidivat áldozata lett, mégpedig 150cm-es (!) haját vágatta le, melyről anno szenzációként adtak hírt.
"- A divat terrorja késztetett hajam levágatására. Egy színésznőnek - mondotta a legfrissebb bubis hősnő - nincsen szabad akarata, a közönség, a divat parancsolnak és ő engedelmeskedik. A konty, a hosszú haj - sajnos - anachronizmussá lett, mint a krinolin, vagy a fűző. Igazán furcsa lenne, ha nem venném ezt figyelembe és következetesen krinolint viselné még ma is. Bizony nem volt könnyű dolog, amíg ez az elhatározás megérlelődött bennem. Sok szép emlékem fűződik e két hatalmas hajfonathoz, melynek most áldozatul kellett esnie. És nem is áll rosszul az új frizura, de két kilóval könnyebb lett a fejem …
Aradon bátor nőnek tartják Fekete Irént és azt mondják, hogy szebb az új frizurával, mint azelőtt volt."

/Forrás: http://www.huszadikszazad.hu/bulvar/a-bubifrizura-legnagyobb-diadala/

Aztán, ha már művészetnél tartunk, jött az art deco a franciáktól...

...mely kb. a '20-as évek közepétől ill. az 1925-ben megrendezett Díszítőművészeti és Ipari Kiállítás megrendezésétől datálódik, nevét is annak rövidítéséről kapta (Exposition des Arts Decoratifs et Industriest).
Az art deco-t elsősorban az iparművészet területén alkalmazták, de jelentősen hatott rá a kor pezsgő képzőművészete. Fontos hatást képviselt az avantgárd festészet (kontruktivizms, kubizmus, futurizmus), az egzotikus vidékek kultúrája, hagyományai, technikai megoldásai, formakincse, témaválasztása,ilyen pl. a mezopotámiai és maja művészet: lépcsős piramisai az 1930-as évek égbe nyúló felhőkarcolóiról vagy lépcsőmotívumot használó kisebb tárgyakról köszönnek vissza. Szecessziós eredetű, vonalai szárazak, a görbék szögletessé keményednek. Jellegzetes art deco motívum a napfelkelte a szétáradó sugarakkal, népszerű még a stilizált szökőkút zuhataggal, és szép számmal fordulnak elő virágok és alakos ábrázolások is. A többiről majd..:)

Aztán a hölgyek azokkal a kiegészítőkkel, külcsínnel...no meg csipetnyi huncutsággal. (Mert végre nem csak a haj, a szoknya is rövidebb lehetett, és összességében divat volt pimasznak lenni és annak megfelelően kinézni.)

Szépségverseny díjazottjai Washingtonban 1922 környékén:)

S eszemben van még Memphis Minnie, Betty Boop az eredeti, a szürrealizmus, Chaplin, C. Coles Philips és Maxfield Parrish illusztrátorok, az új automobil:a Ford "A-modell", a ragtime és a jazz no meg kedvencem a swing és a hozzá kapcsolódó táncok...De ezekről majd később.

Addig csipetnyi divat még:

Kaffka Margit, az én foltvarró asszonyom

Jó, tudom hülyeség, de mégis. A Mária Évei-ből nekem már szilárdan ez ugrott be, így Margit negyedik könyvének olvasásával.
Ahogy haladok előre a könyvében, mindig ezt érzem. Mert vegyük például az általa kreált szavakat: mindegyember, unalompocsolya, velebánás, muszájjózanság, asszonycsirke és még sorolhatnám. Nem csak a szavakból mível aztán teljesen új szóösszetételeket, hanem a szórendet, majd a történéseket is így egymás mellé rakosgatja. Mikor kezdeném unni, vagy lemondóan legyinteni felette, csavar egyet a szavakon (és számomra eddig még megmagyarázhatatlan módon nem is a történeten) és máris visz tovább magával, hogy belesüppedhessem a soraiba és elmerengjek egy két bekezdésén.
A "Kaffka, igen, két f-fel" moly-os kihívás hatására kezdtem el őt olvasni, könyvről könyvre egyre nagyobb örömmel. Előtte, alig-alig ismertem Kaffka Margitot, liezonunk úgy nagyjából pár verse erejéig tartott. De nagyon tud az ember lányára hatni, s én nagyon megszerettem az ő melankolikus stílusát, líráját, be kell valljam nőiesen. /Egyben új kedvenc könyvet is nyertem, a Színek és évekkel, úgyhogy mindenképp hálás köszönet Izoldának a kihívásért!/
A Hangyaboly még kicsit langyoska volt, unalmaska (én gyerekkoromban hallottam a zárdákról meg az apácaneveldéről és az egyházi tanításról aaaaaaaaannyit...), megmosolyogtató, de mégis szeretnivaló. Itt rajzolódott meg az a zárt világ, közösség, ami a Mária Éveiben is megjelent.



Nos, Mária...Mária évei...Nem is tudom, ha visszagondolok, már a cím is desztinál. Hiszen Máriának nem is élete, inkább csak évei vannak. Mária, aki saját életében nem illik sehova és nem egy átlag-leány, majd asszony. Mária, aki a neveldében is picit elüt a többi növendéktől. Aki hazajutván a kisvárosba, nemigen tud beilleszkedni az elvárt társadalmi és szokott helyzetekbe, akit a családjához meleg és rugalmas szálak kötnek, mégis tudatosul benne, hogy lám Ő nem olyan, mint a szerettei, bár a nővér-szerepében tisztességgel helytáll. Talán túlsággal is.
Egészen bizonyos, hogy a maga korában egy efféle belső nagysággal, analitikus hajlammal, nagy műveltséggel rendelkező okos asszony nem könnyen találhatott helyt egy városi kisközösségben. Hmmmmm...de itt jön be, az az ambivalencia, ami aztán a regény végéig megmaradt bennem. Sokszor sajnáltam Máriát, de talán még többször legszívesebben jól megráztam volna, amiért ennyire tehetetlen, idegesítően magára veszi a beilleszkedni nem tudó, kirekesztett, vagy meg nem értett asszonyszerepet. Hiszen meg sem próbálta! Egyszer sem! Mennyivel könnyebb a magányba menekülni, a legkisebb vélt vagy valós sérelmeket elemezgetni és egészen elveszni bennük, mint tevékenyen részt venni a saját életünkben...Vagy...a saját benső törvényünk ellen nem tehetünk semmit? Csak annak a "szava", "hívása" számít igazán? Erre mondják, hogy saját maga ellen senki nem cselekedhet? Saját magától senkit nem lehet megmenteni?
"Igen, de ha ez nekem bensőbb és elhatározóbb minden kimagyarázható, elfogadott életügynél! Nekem "ügy"-em ez; megint egyszer tisztán érzem, hogy valamiben, valahol "más" vagyok mindenkinél - de ennek a titkára még nem jöttem rá világosan."
Hát én sem mert a regény lélektani szempontból olyan jól megírt, hogy ellenérzéseket hagy az emberben...
Mária egyszerűen belemenekül a magányba és a végén hiába veszi körül bárki, teljesen elszigetelődik. Amíg a Színek és években egy percig sem szántam Magdát, mert az a maga vállalta, szenvedte, viselt asszonysorsa volt, addig Laszlovszky Máriát bizony nagyon sokszor. Sajnálni pedig nem ugyanaz, mint szánni valakit, ugye...
Márai éveit valahogyan törvényszerűen tragédia zárja le. S én pironkodva bevallom, hogy a végén már nem is bántam. Már nyomasztott Mária és az ő jelenléte.

Kicsit irritált, de még inkább nyomasztott, ez a "Selyembe-gubódzott élet". Nem is tudom...Szegény Mária!...vagy lemondóan: Hát igen, a Mária...?

A Szépirodalmi Könyvkiadó 1964-es kiadását olvastam, 198 oldalon, az Olcsó könyvtár sorozatból.

Értékelés: 5/4

Kedvenc idézet:

"A fejünk éhes azokra a szép, bolond, izgalmas kis szenzációkra, amik nélkül unalompocsolya volna az élet."