Szemezgető- Nők, Nugat, Irodalom 3. - Kosztolányiné Harmos Ilona - "Egyébként aziránt megnyugtathatom, az uram nem lesz öngyilkos, s ha lesz, csak miattam, mert ezek után bizonyára alaposan meg fogom gyötörni, joggal."

Ami az életrajzi tényeket illeti, Harmos (Schlesinger) Ilona 1885. február 21-én született, Schlesinger Vilmos fakereskedő és Schneller Matild (a losonci postamester lánya) gyermekeként. A losonci házasságkötés után a pár Gödöllőre, majd Budapestre költözött, Ilona már itt született. Személyiségének alakulása szempontjából meghatározónak érzi a testvérsorban elfoglalt pozícióját: tizenegy gyerek közül ő a nyolcadik.

"Ordítanom kellett, hogy meghallják a hangomat [...] Rájöttem, hogyan kell magam felé fordítani mások figyelmét" - írja a Kosztolányi-életrajzban. Az erőteljes önérvényesítő készségek mellett ugyanakkor különféle "idegbetegségek", szorongások is gyötrik - félelem a sötétben, fuldoklási rohamok, rémlátás, sírógörcs, dührohamok és gyakori betegeskedés.

A viszonylag jómódú, zsidó polgári család az apa halála után elszegényedésnek indul. Anyja dohánytőzsdét nyit, Ilonát kiveszi a gimnáziumból, és varrni taníttatja. Ő azonban más terveket szövöget; házbeli barátnőjével titokban felkeresi Császár Imrét, a Nemzeti Színház színészét, a Színművészeti Akadémia tanárát, hogy hallgassa meg. A tanár biztatja, tehetségesnek találja, és Ilona ősszel beiratkozik a Színművészeti Akadémiára. A rokonok dühösek, anyja is alig szól hozzá évekig, pedig Ilona szerint titokban örül a dolognak, saját becsvágya elégül ki általa. Az akadémián elismerik, sikerei vannak, sok szerepet kap. Egyik vizsgája után Beöthy László szerződteti az akkor nyíló Magyar Színházhoz, s ott szinte minden főszerepet rá oszt. A színház azonban anyagilag sikertelennek bizonyul, és kénytelen populárisabb darabok, bohózatok felé fordulni, ebben a szerepkörben pedig Ilona kezd fölöslegessé válni. Nagy Endre hívja az Andrássy úti kabaréhoz, itt azonban még rosszabbul érzi magát. Türelmetlenségében újra beiratkozik a gimnáziumba, érettségizni akar, orvosnak menni, de ez már nem sikerül. Keserű, ingerlékeny, szorongó időszaka ez, amit néhány rosszul végződött szerelem is felerősít.

Ekkor, 1910 telén történik a sokat idézett, kissé bohózatszerű, de a komoly folytatás lehetőségét rejtő megismerkedés Kosztolányival a Vígszínház bemutatóján.

"Harmos Ilona színésznő 25 éves volt, amikor 1910 telén, egy vígszínházi premier szünetében leült egy ismeretlen fiatalember mellé. A szintén 25 éves Kosztolányi Dezső az éppen Párizsban tartózkodó Ady Endre helyére került a Budapesti Naplónál, így hírlapíróként kapott meghívást a bemutatóra. A színésznő, aki akkoriban változtatta a nevét Schlesingerről Harmosra, nem sokkal korábban hagyta ott társulatát, egy kabarét, mert komolyabb szerepekre vágyott. Talán egy jó szerződés reményében ment el nézőként a Vígszínházba. Feltűnő, lazacszínű ruhában üldögélt a zsöllyében, amikor egy férfi odalépett a mellette ülő fiatalemberhez. Kéri Pál újságíró volt, aki szeretett volna megismerkedni a csinos színésznővel. Odahajolt Kosztolányihoz, és így szólt: ,,Kérem, mutasson be a húgának!"

Dide és Ilona egymásra nevetett, és észrevették, hogy tényleg nagyon hasonlítanak egymásra.
,,Bevallom nem sokat tudtam ebben az időben Kosztolányi Dezsőről. ... Ettől fogva figyelni kezdtem a verseire" - írta később Ilona."

Pedig akár ismerhették volna egymást, hiszen Ilona Kosztolányi legjobb barátjának, Karinthy Frigyesnek volt fiatalkori szerelme. Néhány évvel később pedig a lány barátnője, Judik Etel színésznő egy Kosztolányival való rövid románc után lett Karinthy kedvese. Mindenesetre a vígszínházi bemutatkozás után találkozgatni kezdett Ilona és Dide. Néha Karinthy is velük tartott, mindenféle vicces szerepjátékokat játszottak az utcán és kávéházakban. Hamar kiderült, hogy hasonlóságuk nem csak külsődleges, mégis inkább tűntek játszótársaknak, mint szerelmespárnak. Karinthy Márton szerint ennek oka az volt, hogy Ilonának valójában az Etelnek udvaroló Frici tetszett inkább. Hogy ez így volt-e, nehéz eldönteni, de tény: Ilona úgy érezte, Dide nem szereti eléggé.

,,Szinte már írni sem tudok neked, oly intenzíven és gyakran élek át veled minden félét képzeletben" -írta Ilona. ,,Egyszer csak megfogsz engem is, és se szó, se beszéd, kinevezel emléknek. Ne, édes! Inkább nézd és keresd rajtam keresztül azt, ami neked kell. Én átlátszó vagyok, mint az üveg."

A szerelmes leveleket szakító, majd újabb békülő levelek követték. Végül Ilona vidéki színházakhoz szerződött, hogy véget vessen a kapcsolatnak. Ebben az időben Bródy András hírlapíró (Bródy Sándor fia) és Lengyel Menyhért is udvarolt neki, de ő mindannyiszor véget vetett a liezonoknak, és újra levelezésbe bonyolódott Didével, aki rádöbbent, el is vihetik tőle a lányt. ,,Semmi bizonyosság, hogy szeretsz, pedig ebben a pillanatban az életem felét odaadnám egy szavadért. ... Rettegve gondolok arra, hogy nem kellek neked." - írta a költő.

A folyton kibékülő, majd újra szakító párt Kosztolányi unokatestvére, Csáth Géza kísérelte meg végérvényesen összeboronálni, de Dide ódzkodott a házasság béklyójától: ,,Kérdezd meg magadtól, vagy-e az a nő, aki egy művészt tud szeretni, aki az Isten előtt az, s nem darabgyártó és hülye zsurnaliszta, és vagy-e az a nő, aki a hullámokra bízza magát és az ő rendkívüli szerelmére, amely messzebb visz, többet jelent, mint a gőzzel járó, biztosan haladó és rohadt házassági bárka." A válasz sem késlekedett: ,,Nem akarok én hozzád feleségül menni, csak nem képzeled, hogy viselném egész életemen keresztül, hogy megakasztottam a karrieredet". Akkoriban rendkívül hosszúnak számító ideig, három évig tartott ez a rendezetlen kapcsolat, s a színésznőre már kezdtek rossz szemmel nézni a társaságban. Így aztán Dide végül mégis megkérte Ilona kezét.

1913. május 8-án házasodtak össze. Ilona érezte, hogy férje leginkább a társadalmi konvencióknak engedelmeskedett: "Bevallom, nem érzek zavartalan örömöt. Restelkedem. Ha több bátorságom van, talán nemet mondok. Keserű a szájam íze. Arra gondolok, hogy nemcsak szerelemből, de kicsit szánalomból is vett feleségül. ... A férfi sohase nősül önként, mindig a nőnek kell akarnia a házasságot. A házasság bizony már csak a szerelem polgári lebonyolítása, szükséges rossz."
Házasságuk valóban nem volt lobogó szerelmi házasság, a válságok és kibékülések váltották egymást gyakran. De kettejük érzelmi és szellemi hasonlósága, a humor és a játékosság mégis erős kötelékké fűzte a kapcsolatukat, akárcsak rajongó szeretetük lelkileg labilis fiuk, Ádám iránt. Ilona egész életében biztos hátteret nyújtott férjének. Talán ezért sem derült ki róla, hogy ő maga is kitűnő tollú író. Néhány novellája megjelent a Nyugatban, de regényei, színdarabja kéziratban maradtak. Életében memoárja mellett csak Kosztolányiról és Karinthyról szóló regényes életrajzai láttak napvilágot. Több mint 30 évvel élte túl a férjét, aki Feleségemnek... című versében fogalmazta meg kapcsolatuk lényegét: ,,Megszoktalak, akár a levegőt, / bármerre nézek, mindenütt te vagy, / szekrényem alján, a fiókjaimban, / az agyvelőmben, és nem veszlek észre. / De múltkor este, amikor bejöttél / szobámba, s mondtál valamit nekem, / sok év után egyszerre ráocsudtam, / hogy itt vagy, és szavadra sem figyelve / ámulva néztelek. Szemem lehunytam. / Ezt hajtogattam csöndesen magamban: / Megszoktam őt, akár a levegőt, / Ő adja nékem a lélegzetet."

Harmos Ilona, miután férjhez ment Kosztolányihoz, felhagyott a színi pályával, és családanyai szerepkörben valósította meg önmagát. Urát éppúgy gondozta, nevelte, mint egyetlen kisfiát, Ádámot. Néhanapján írt – egyébként nem is rossz – novellákat, ezeket a Nyugat közölte. Később emlékezéseiben, életrajzaiban állított emléket kortársainak. Nem kímélte a férfiakat sem, de kivált a nőkről rántotta le a leplet. A férfiakba – mint amatőr freudista – vagy szerelmes volt, vagy tartott tőlük. Kosztolányi előtti nagy szerelme a század első évtizedében Karinthy Frigyes volt. Talán sohasem tudta megbocsátani (sem magának, sem Karinthy feleségeinek), hogy a népszerű író nem neki kötötte be a fejét. Arankának nemes egyszerűséggel a szemébe mondta, hogy cafkának tartja. Karinthyné bűbájos mosollyal felelte: „Inkább vagyok ká 1932-ben, mint 1912-ben, édes Ilonám.”

Amikor házasságát veszélyeztető riválisa, Radákovich Mária 1935-ben lángoló szerelmet lobbantott a rákkal küzdő Kosztolányiban, Ilona szókimondó fenyegetőlevelet írt a szépasszonynak. Szenvedélyes soraiban férjét is indulatos szavakkal illette.
"Maga szerencsétlen, tájékozatlan lúd, ha én magát még egyszer meglátom az erkélyén szenvelegni, ha maga még egyszer csak egyetlen izenetet, levelet, apróhirdetést vagy csak jelt is ad vagy jelet elfogad az én szerencsétlen, haláltól és öregségtől - sajnos joggal - rettegő, gyönge jellemű uramtól, akkor én magát a nyílt utcán, a fia szeme láttára összeverem, mint egy haszontalan, rossz és ostoba dögöt, de az is lehet, hogy lelövöm, mint valami veszett kutyát. Figyelmeztetem, hogy az én uram, aki - sajnos - súlyosan beteg és idegbeteg, alig várja, hogy megszabaduljon magától." (A levelet itt olvashatod.)

Mindennapjait Ilonka azonban továbbra is a hitvesi hűség jegyében élte. Sebzett anyatigrisként harcolt a halálos kórtól sorvadó, egyre gyámoltalanabb Kosztolányiért, s mindezek után is, az utolsó pillanatig lelkiismeretesen ápolta nagybeteg urát.

Legismertebb művei a férjéről és Karinthyról írt életrajzok, és a háború után kiadott Holocaust- naplója, a Tüzes cipőben, (1948 és 2004 ), mely a fiával átélt bujkálásának krónikája. Burokban születtem c. önéletrajzát Borgos Anna gondozásában 2003-ban adták ki. A remekmű Édes Anna az ő ötlete nyomán születik meg, talán gyerekkori cselédjükről, a rimaszombati Jáger Máriáról mintázza, akiről sokat ír önéletrajzában.
"A nemzetiszocialista időkben családja zsidó származása miatt üldöztetésnek volt kitéve. A nyilasok több alkalommal is rájuk törtek és letartóztatták őket, pénzt és emléktárgyakat vittek magukkal. Közfelháborodás hatására azonban visszaadták ezeket. Színjátszó egyesületek számára is készített műsortanácsadókat. Élete utolsó időszakában visszavonultan élt."

Forrás: www.zetna.org/zek/folyoiratok/92/borgos.html, www.wikipedia.org, www.irodalmijeken.hu, www.holmi.org. www.kosztolanyidezsoter.blog.hu
Borgos Anna: Meleg burokból tüzes cipőbe
Nyáry Krisztián: Így szerettek ők