Van valami ferde fény...

Emily Dickinsonról van szó, épp tegnap volt 126 éve, hogy meghalt. Szerintem zseniális és jóval a kora előtt járt.

Íme a post címadó verse:

Van valami ferde fény

Téli délután,

Ránk nehezül mint a hang

Templom-orgonán.

Égi sérülést ad.

Sebhely nincs sehol,

Csak a lélek mélye

Tér el valahol.

Nincs hogy magyarázni -

Jel, reménytelen,

Mennyei megbántás,

Légből megjelen.

Jöttére figyel az árnyék,

Lélegzet eláll.

Ha megy, mint a felfakadt űr

Láttodra: halál.

/Ford.: Károlyi Amy/

Károlyi Amy fordításai adják vissza számomra legjobban Dickinson verseit, mégis, ő tipikusan azok közé a költők közé tartozik, akiket szerintem a legjobb és semmihez nem hasonlítható, teljes élmény eredetiben olvasni.

There's a certain slant of light,

On winter afternoons,

That oppresses, like the weight

Of cathedral tunes.

Heavenly hurt it gives us;

We can find no scar,

But internal difference

Where the meanings are.

None may teach it anything,

'Tis the seal, despair,-

An imperial affliction

Sent us of the air.

When it comes, the landscape listens,

Shadows hold their breath;

When it goes, 't is like the distance

On the look of death.

Gyönyörű...

Bio

A nagyapja alapította az Amherst College-ot, az apja több terminuson keresztül volt kongresszusi képviselő, s jogalkotó, maga Emily azonban eléggé kirítt ebből a jelentős társadalmi életet élő családból. A Massachusettes állambéli Amherst-ben született 1830. december 10-én, szülőfaluját azonban csak pár alkalommal, magát az államot pedig mindösszesen egyszer hagyta el élete során.

Noha akkoriban ez egy lányszámára egyáltalán nem volt magától értetődőnek mondható a korabeli 18. században, a kislány a körzeti általános iskola után az Amherst Academy-n tanult tovább hét esztendeig, majd további egy évig a Mount Holyoak Female Seminary-n. Ez volt a leghosszabb idő, amit távol töltött hazulról. Számos, szívének kedves barátnőre tett itt szert (többek között későbbi sógornőjére is), udvarlói, csodálói is akadtak 'Almherst szépének' ('La Belle of Almherst"), sőt egy fickó meg is kérte a kezét, de férjhez soha nem ment: George H. Gould kosarat kapott. Fiatal évei azért nem voltak zűrzavaroktól mentesek, főleg, ami a tragédiákat, haláleseteket illeti. Felmerült hát lelkében a halál-halhatatlanság kérdése, s mivel Pleasant Street-i házuk közvetlen a központi temető mellett feküdt, szinte naponta látta végigvonulni a gyászszertartási menetet. Ez motívumként később költészetében többször felbukkan.

Tini éveiben a református egyház forradalma majd mindenkit magához édesgetett, köztük családját is, Emily azonban soha nem vált egyik felekezet tagjává sem.

"I am one of the lingering bad ones"

Költészetének legintenzívebb időszaka 20-as éveinek vége és 30-as éveinek korai szakaszára tehető. Ez idő alatt közel 1100 verset alkotott. (Összesen 1775-öt...)

Húszas éveinek elején az írás egyre fontosabbá vált számára, amit testvérének Austinnak, később terjedelmes levelezésük egyikében finom humorral be is vall:

"I’ve been in the habit myself of writing some few things, and it rather appears to me that you’re getting away my patent, so you’d better be somewhat careful, or I’ll call the police!”

Ez időben keletkezett írásai szinte teljes egészében névtelenül maradtak fenn, kivéve egy levelet az Amherst College publikációi között, és egy verset a Springfield Daily Republican-ben.

Később szinte teljesen visszavonultan élt, -állítólag egy titokzatos szerelmi csalódás miatt-családja (főként bátyja és sógornője, s rezidenciájuk 'The Evergreens'), a kertje és a közeli barátai töltötték ki mindennapjait. Verseinek publikálására tett ugyan néhány kísérletet, ám azok zömében szinte teljesen kiadatlanok maradtak, 1886 május 15-én bekövetkezett halálig. Közeli barátai és családja ezután tettek erőfeszítéseket, hogy felhívják figyelmét költészetére, egyre növekvő sikerrel.

Írásai

Az amerikai irodalom, sőt, a világirodalom egyik legkülönlegesebb vénkisasszonya, aki a szülői házbeli saját szobáját is alig hagyta el, éppen itt írta cím nélküli verseit, amelyekben egyszerre hallható a játékos hang, az önirónia és a bölcselkedés. A költészet számára éppúgy önterápia volt, mint kíméletlen önelemző vallomás, a kis szobában kinyíló metafizikai térben beszédbe elegyedhetett a Világmindenséggel.

Az effajta kötetlen beszélgetéshez hihetetlen energia szükséges, amit feltehetőleg a lelki kötődések és a szigorú nyelvi kötöttségek felszabadulása szolgáltatott. Ez a szabadság alkalmat ad, hogy élet és halál között ki-be járhasson a képzelet anélkül, hogy bármilyen félelem fogva tartaná. Talán épp ez a szabadság teszi a szöveget az olvasó számára mégis félelmetessé: Dickinson az elhangolt rímek, a következetlenül használt nagybetűk és a meghökkentő gyakorisággal előforduló gondolatjelek ellenére is elemi erővel szólal meg. A sokszor kritizált gondolatjelek valóban gondolatok jelei: megkezdett és be nem fejezett gesztusok, sóhajok, amelyek jelzik a vers lélegzetvételét, szakaszokra tagolják a szöveget, esélyt adnak, hogy mi is belépjünk egyfajta párbeszédbe. Feltéve, ha be merünk lépni, ha el merjük fogadni, hogy az utolsó sorban szereplő Végtelen megpillantásához saját végességünkkel is szembe kell nézni.

Te elég bátor vagy hozzá? ;)

Források: http://www.earlywomenmasters.net/essays/authors/ives/ives.html

http://en.wikipedia.org/wiki/Emily_Dickinson

Sewall, Richard B. The Life of Emily Dickinson. New York: Farrar Straus and Giroux, 1974.

Longsworth, Polly. The World of Emily Dickinson. New York: W.W. Norton, 1990.

Martha Nell Smith – Lara Vetter: Emily Dickinson's Correspondence

Értékelés (Martha Nell Smith – Lara Vetter: Emily Dickinson's Correspondence): 5/4,5